palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Országos fecskefelmérés pályázat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány a pedagógusok segítségét kéri az ország fecskeállományának felméréséhez. Arra kérünk minden tanítót és tanárt, hogy az iskolájában kérdezze ki a gyerekeket a fecskékkel kapcsolatban az alábbi útmutató szerint.

A felmérés célpontjai

A két településen élő valódi fecske Kókay Szabolcs madárfestő munkáin elevenedik meg.

A füsti fecske (Hirundo rustica) kifejezetten vonzódik a sötét, zavartalan épületrészekhez, ólakhoz, istállókhoz, tornácokhoz, ezeken a helyeken a legtöbb esetben csak a lakók vagy az ott dolgozók tudnak a fészekről.

Füsti Fecske (Kókay Szabolcs)

A molnárfecske (Delichon urbicum) inkább ereszek alatt építkezik, de sátortetős vagy szabálytalan alaprajzú házakon nem minden eresz látszik az utcáról. Emellett a legváltozatosabb funkciójú épületeken (magtár, gabonatároló, híd, stb.) is megtelepszik.

mf1

A két fecske fészke eltérő, így a madár megfigyelése nélkül is tudhatjuk, ki építette. A molnárfecske fészke felül zárt, a madarak csak egy kis nyíláson tudnak bemenni, gyakran telepesen költ. A füsti fecske fészke felül nyitott, meg tudjuk számolni a fiókákat.

Külön figyelmet érdemelnek azok az adatok, amelyek nem „otthoni fecskék”, ilyenek például az iskolába jövet észlelt fészkek. Mindkét fecskefaj költhet olyan intézményekben, amely a fiatalok körében látogatott. A füsti fecske például szívesen fészkel lovardákban, strandfürdőkben, míg a molnárfecske telepeit tornatermeken, szállodákon is megtalálhatjuk. A cél az, hogy minél több fészkelőhelyet megismerjünk, tehát érdemes gyűjteni ezeket a nem lakóházi adatokat is.

Kérdések a pedagógusokhoz

Az iskolaépületek sok esetben igen alkalmasak a molnárfecske számára (széles eresz, érdes falfelület). Van jelenleg lakott fecskefészek az épületen? Van jele annak, hogy korábban több fecskepár költött ott (régi, használaton kívüli fészek, leesett fészek helye)? Nyitottak lennének műfészkek kihelyezésére?

A táblázatot csatolmányként a fecskebarat@citromail.hu címre küldjék 2017. február 28-ig. A levélbe írják meg az iskolaépülettel kapcsolatos megfigyeléseket, továbbá a felmérést végző pedagógusok nevét.

Miért érdemes részt venni a felmérésben?

A fecskefelmérés ökológiai és természetvédelmi jellege folytán jól beilleszthető a biológia vagy környezetismeret órák anyagába.
A látszólag egyszerű madárvédelmi téma kapcsán olyan globális kérdéseket lehet a gyerekekkel megbeszélni, mint a vidéki életmód változása, az állattartás visszaszorulása, a klímaváltozás, vagy a dél-európai madármészárlás.
A fészkek keresése egyfajta játékként is felfogható, javítja a megfigyelőképességet, de még a lakóhely jobb megismeréséhez is hozzájárul.
A legalább 25 adatrekordot beküldő iskolák garantált ajándékot kapnak.
Ahol egy településen több iskola működik és sok a fecske, érdemes az intézményeknek összefogniuk. A legtöbb adatot szolgáltató három magyar települést ugyanis szeretnénk olyan táblákkal megajándékozni, melyek a település névtábla oszlopára erősítve hirdetik, hogy az utazó egy valódi „fecskebarát településre” érkezett.

A pályázat teljes kiírása: Országos fecskefelmérés pályázat