palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. filmpályázat

OHUAz Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. filmpályázatot hirdet fiatal (30 év alatti) filmkészítők részére! Az OHÜ kiemelt célja a hulladék keletkezésének megelőzése, és az ezzel kapcsolatos környezettudatos nevelés. Ennek érdekében tematikus tudatformáló projekteket indít, melyek közt kiemelt helyen szerepel jelen felhívás témaköre.

A pályázóknak nem kevesebbre kell vállalkozniuk, mint egy olyan sorozat koncepciójának elkészítésére és pilotepizódjának megalkotására, amely

  • a 15-25 éves korosztályt szólítja meg;
  • a hulladékok keletkezésével, gyűjtésével, feldolgozásával, környezetre gyakorolt hatásával, vagy hozzá kapcsolódó emberi magatartással foglalkozik, oly módon, hogy a témához kapcsolódó meghökkentő összefüggésekre, érdekességekre, a mindennapok során nem érzékelhető, megérthető tényekre világít rá, városi hulladékos mítoszokat cáfol meg;
  • az epizód legfeljebb 10 perc hosszúságú;
  • kellő tudományossággal támasztja alá a bemutatott információkat;
  • ugyanakkor hangvétele fiatalos, lendületes, „trendi”, a korosztály számára befogadható, fogyasztható, érdekes.

Az első helyezett 150.000.- Ft, a második helyezett 100.000.- Ft, a harmadik helyezett 50.000.- Ft pénzjutalomban részesül, továbbá a legrátermettebb résztvevőknek a zsűri felajánlja a sorozat elkészítésében való közreműködést.

A pályázatok tartalmi és formai követelményei:

1. A készítők rövid bemutatása és önéletrajza

  • A készítők bemutatása, mely tartalmazza az alkotásban résztvevők munkamegosztását, feladatait.
  • Maximum 1 oldal terjedelmű.

2. A sorozat koncepcióterve

  • Bemutatja a sorozat koncepcióját, és technikai hátterét.
  • Maximum 3 oldal terjedelmű.

3. A pilot epizód

  • Bármilyen műfajban elkészülhet. (pl. dokumentumfilm, videoklip, on-line tudósítás, videoblog, animáció, stb.)
  • Maximum 5-8 perc hosszúságú.
  • Minimum 720 pixel széles.
  • Bármilyen lejátszható formátum elfogadott.
  • A pilot epizód mellé kérünk beküldeni 3 állóképet a filmből. (.jpg formátumban)

A pályaműveket szakmai zsűri fogja elbírálni. A szakmai zsűriben lesz filmes, média és környezetvédelmi szakember. Az értékelés során fontos szempont lesz az alkotás…

  • mondanivalója,
  • egyedisége,
  • technikai kivitelezése,
  • szakmaisága, és
  • szemléletformáló képessége.

A beérkezett pályázatok közül a legjobb koncepciókat a pályázók szóban is bemutatják a zsűrinek, és a későbbiekben lehetőségük lesz szakmai konzultációra is.

OHU2

A pályaművek benyújtásának meghosszabbított határideje: 2014. február 10.

A pályázati anyagokat a filmpalyazat@ohukft.hu e-mail címre várjuk.

A nagyméretű filmfájlt az alábbi fájlküldő weblapok segítségével tudják a résztvevők benyújtani:

  • Mammutmail (400 MB-ig)
  • WeTransfer (2 GB-ig)
  • My Air Bridge (5 GB-ig)

vagy bármely egyéb fájlküldő segítségével.

Kérjük, a beküldött fájlok nevében egyértelműen jelöljék, hogy azok egy pályázati anyag részeit képezik.

A filmpályázattal kapcsolatos további kérdésekre a filmpalyazat@ohukft.hu e-mail címen tudunk választ adni.

Link: http://szelektalok.hu/palyazati-felhivas/