Osonó Színházműhely rövidfilm- és fotópályázat

Rövidfilm- és fotópályázatot hirdet az Osonó Színházműhely. Korunkban egyre több olyan társadalmi helyzettel találkozhatunk, amelyek nemtetszésünket váltják ki. Gyakran érezzük, hogy bizonyos dolgoknak nem szabadna megtörténniük, s ha megtörténnek, nem kellene karba tett kézzel néznünk. De a cselekvésre ritkán szánjuk rá magunkat. Pedig elsősorban nekünk kell megtennünk az első lépést ahhoz, hogy másokban is tudatosuljon a probléma, és így együtt, közösen tudjunk elindulni a megoldás irányába. Az Osonó Színházműhely ezekből a gondolatokból kiindulva „Ami nem tetszik!” címmel hirdeti meg rövidfilm- és fotópályázatát.

A fotópályázat pályamunkáinak beadási szabályzata és feltételei:

  • Nevezési díj nincs.
  • A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni.
  • A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői, felhasználói illetve személyiségi jogát, a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályt nem sért.
  • Egy pályázó legtöbb 3 pályamunkával nevezhet.
  • A munkákat és a jelentkezési lapot csak elektronikus formában lehet beküldeni az osonoszinhaz@osono.ro e-mail címre.
  • A pályamunka címe egyben a fájl címe is.
  • Pályázni digitális fényképezőgéppel készített, eredetiből (RAW vagy JPG) kivágott, minimum 5 megapixel (2582×1936) felbontású felvétellel lehet.
  • A kép aránya vágással megváltoztatható, akár több kép is felhasználható egyetlen kép elkészítésénél (összetett képrács, panoráma, HDR, mélységélesség-növelő technikák alkalmazása).
  • Beküldési határidő: 2013. október 1-je.
  • A határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.
  •  A pályázat eredményeiről a jelentkezőket e-mailben értesítjük.

A pályamunkákat szakemberekből, fiatalokból és az Osonó Színházműhely tagjaiból álló bizottság értékeli.

A jelentkezési lap INNEN tölthető le.

A rövidfilm pályázat pályamunkáinak beadási szabályzata és feltételei:

  • Nevezési díj nincs.
  • A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni.
  • A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői, felhasználói illetve személyiségi jogát, tehát a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályt nem sért.
  • Olyan pályaművekkel is lehet jelentkezni, amelyek már korábban bemutatásra kerültek.
  • Reklám és pornográf tartalmú filmeket nem fogadunk el.
  • Egy pályázó csak 1 pályamunkával nevezhet.
  • A pályázat objektív elbírálása érdekében kérjük, a videóban ne szerepeljen a stáblista.
  • A jelentkezési lapot elektronikus formában lehet beküldeni azosonoszinhaz@osono.ro e-mail címre 2013. október 1.-ig. A pályamunka online, nagyméretű fájlküldő segítségével nyújtható be (pl. http://transfer.ro, http://toldacuccot.hu, http://mammutmail.com).
  • Amennyiben a pályázónak nincs lehetősége az elektronikus formában való beküldésre, úgy a pályamunkát és a jelentkezési lapot 2013. október 1-jéig (megérkezés dátuma) az Osonó Színházműhely címére, postai úton kérjük beküldeni.
  • Cím: Bolyongó Színházi Egyesület, Str: Oltului, Nr: 52, Bl: 4, Sc: B, Ap: 2;  Sf. Gheorghe, 520027; Jud: Covasna.
  • Legalább 1240 X 740-es felbontású alkotásokat várunk .avi, .mpg,  .wmv vagy .mov kiterjesztésben.
  • A rövidfilm hossza minimum 15 másodperc, maximum 15 perc lehet.
  • A határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.
  • A pályázat eredményeiről a jelentkezőket e-mailben értesítjük.
  • Minden pályázó, a pályázati adatlap benyújtásával elfogadja a pályázat feltételeit.

A pályamunkákat szakemberekből, fiatalokból és az Osonó Színházműhely tagjaiból álló bizottság értékeli.

A jelentkezési lap INNEN tölthető le.

Pályázatokkal kapcsolatos kérdések: palyazat@osono.ro

Bővebben: Osonó színházműhely rövidfilm- és fotópályázat

További pályázatok