palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Ösztöndíj roma fiatalok számára a 2009/2010. tanév II. félévére

ciganyhazA Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ –a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház – Romano Kher jogutódja – tanulmányi ösztöndíj pályázata Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma fiatalok számára a 2009/2010. tanév II. félévére.

A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ pályázatot ír ki középfokon és felsőfokon tanuló Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma / cigány diákoknak, középfokon 10.000 Ft/hó, felsőfokon 20.000 Ft/hó ösztöndíjra.

A pályázaton való részvétel feltételei régi és új pályázóknak:

  • Jelentkezhet, aki roma / cigány származású
  • állandó budapesti lakcímmel rendelkezik,
  • az alább felsorolt iskolatípusok valamelyikében nappali oktatási formában tanul: 9. évfolyamtól kezdődően
    • gimnázium
    • szakközépiskola
    • szakiskola
    • technikum vagy iskolarendszeren belüli, közép-vagy felsőfokú szakképesítést (OKJ – s képzés) nyújtó képzésben résztvevők közül azok, akik 14 éves korukat követően, de 21 éves koruk alatt megkezdik középfokú tanulmányaikat és kizárólag iskolarendszerű képzési formájú képzésben vesznek részt.
  • felsőfokú képzés az első diploma megszerzéséért (főiskola, egyetem)
  • szociális helyzete indokolttá teszi a rendszeres tanulmányi támogatást.
  • Megfelel az iskolatípus szerinti pályázati és tanulmányi követelményeknek
    • középfokon tanulók esetén, ideértve a közép – és felsőfokú OKJ képzéseket is: – legalább 3,00 átlag;
    • Felsőfokon tanulók esetén: – legalább 15 kredit a pályázat feltétele.
      Amennyiben a pályázó nem ért el 15 kreditet; mert tanulmányai folytatásához nem szükséges ezt az eredményt teljesítenie vagy kevesebb kredit értékű tárgyat vehet csak fel, ez esetben erről hivatalos igazolást kérünk, bélyegzővel igazolva az Adatlapon.
  • Pályázatát hiánytalanul határidőig benyújtja

Az elbírálás során előnyben részesíthetjük azokat a pályázókat, akik:

  1. kiemelkedő tanulmányi eredményt érnek el
  2. különleges tehetségnek bizonyulnak valamely művészeti ág, sport, tudomány, nyelv vagy egyéb területen
  3. roma társadalmi, közéleti, kulturális tevékenységet folytatnak illetve eziránt érdeklődést tanúsítanak
  4. máshol nem részesülnek roma ösztöndíjban

A pályázatot benyújtók köre:

  • a tanuló saját maga
  • a tanuló hozzátartozói
  • a tanulóval kapcsolatban lévő intézmény (iskola, önkormányzat, kollégium, nevelő otthon) kizárólag a tanuló hozzájárulásával.
  • Cigány kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek kizárólag a tanuló hozzájárulásával

A pályázat beadásának módja, tartalma:

  • személyesen  a hét minden napján az alábbi címeken: Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ  – a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház jogutódja – 1151 (XV.ker. Rákospalota) Budapest Énekes u.10./b. 10.00 – 16.00 óráig
  • Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ – Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház jogutódja –  Szociális és Jogi Irodája (1084 Tavaszmező u. 6. I.em.) 10.00 – 16.00 óráig

Pályázati anyagokat postán, e-mailben, faxon nem fogadunk el!

A pályázat benyújtásának határideje: 2010. február 22.

Kizárólag határidőben, hiánytalanul benyújtott pályázati anyagot veszünk át!

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • Adatlap (beszerezhető: 1151 Budapest, Énekes utca 10./b, 1084 Budapest Tavaszmező u. 6.), illetve letölthető a www.frokk.hu és a www.ciganyhaz.hu oldalról, illetve az ismertebb roma weboldalakról  www.c-press.hu; www.romaweb.hu, www.romnet.hu; www.romapage.hu .
  • 2009/2010. félévi bizonyítvány hiteles másolatát (iskolai bélyegzővel és aláírással hitelesített) pályázni kizárólag az utolsó érvényes leckekönyvvel / bizonyítvánnyal lehet (amennyiben a bizonyítványt az átvevő helyeken másoljuk, hitelesnek tekintjük)
  • Eredeti iskolalátogatási igazolás a 2009/2010. tanév II. félévére
  • Önéletrajz
  • Saját vagy a szülők, eltartók jövedelmének igazolása, ill. szociális ellátás, járadékok igazolása (jövedelemnek minősül a bér, nyugdíj, minden egyéb szociális és gyermekek után járó ellátás, munkanélküli járadék, szociális segély stb.)
  • Fénykép
  • Állandó lakcímet igazoló kártya másolata
  • Nyilatkozat a roma/cigány származásról a pályázati adatlap vonatkozó részében

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig tudjuk támogatni a pályázatokat!

Kérjük, a pontos címet,  telefonszámot és e-mail címet a gyorsabb ügyintézés érdekében minden esetben tüntessék fel az adatlap vonatkozó részén!

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségeken:

Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ  – a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház jogutódja tel: 06-1-306-6812,  mobil: 06-70-322-3583; 06-70-429-6349

Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ  – a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház jogutódja Szociális és Jogi Iroda: tel.: 06-1-306-6811

Illetve az alábbi e-mail címeken: osztondijkozpont@frokk.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , baloghtimea@frokk.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; lakatosildiko@ciganyhaz.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Pályázati ügyekben kapcsolattartó: Balogh Timea és Lakatos Ildikó oktatásszervező

A pályázati kiírás és adatlapok letölthetők itt: középfokú és felsőfokú oktatásban tanulók részére

Forrás: http://www.ciganyhaz.hu/