OTKA-ETE cikkpályázat

Egyetlen nemzet sem fejlődhet saját tudományos kutatások nélkül. A kutatást minden fejlett állam támogatja. Mivel a költségvetés az adófizetők pénzéből gazdálkodik, fontos, hogy minél szélesebb nyilvánosság ismerje meg, milyen kutatásokra fordítják ezt a támogatást, s milyen eredmény várható azoktól. Ezért is nélkülözhetetlen, hogy a kutatók közreadják munkájuk eredményeit. Csak ettől remélhető, hogy az adófizetők és képviselőik megbecsüljék a kutatómunkát. Erre gondolva az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) az Élet és Tudomány lappal közösen.

PÁLYÁZATOT TUDOMÁNYOS KUTATÓKNAK.

Olyan ismeretterjesztő írásokat várunk a kutatóktól, amelyek folyamatban lévő vagy lezárult OTKA által támogatott kutatásokhoz kapcsolódnak, közérthető módon mutatják be saját, az OTKA által támogatott kutatásukat, annak célját, módszerét, eddigi vagy várható eredményeit és tudományos vagy gyakorlati hasznosíthatóságának lehetőségét.

A pályadíjak:

  1. díj: 100 000 forint
  2. díj: 75 000 forint
  3. díj: 50 000 forint

A zsűri a pályadíjakat visszatarthatja, megoszthatja. A díjban részesült és a nem díjazott, de közlésre érdemesnek ítélt írásokat az Élet és Tudomány szerkesztett formában, ellenszolgáltatás nélkül megjelentetheti.

A pályázat jeligés; a pályázó zárt, jeligével ellátott borítékban mellékelje nevét, lakáscímét (telefonszámát, e-mail címét), anyja nevét és OTKA kutatási pályázatának nyilvántartási számát is.

A 9000-10 000 karakter terjedelmű cikket egy kéziratos példányban, valamint CD-n, doc formátumban, illusztrációval (az utóbbiakat külön fájlban, képformátumban) ellátva kérjük.

A pályamunkákat az Élet és Tudomány szerkesztőségébe (1088 Budapest VIII., Bródy Sándor u. 16.) vagy levélcímére (1428 Budapest, Pf. 47.) várjuk.

A pályázatok feladásának határideje: 2013. október 7.

A díjátadásra 2013 novemberében, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében kerül sor az OTKA Irodán.

Forrás: OTKA-ETE cikkpályázat

További pályázatok