Óvodai dajka képzés roma identitásúak számára felhívás

A Partners Hungary alapítvány – REYN hálózata, 2018-ban mentorációval egybekötött óvodai dajka képzésre jelentkezőket keres!

A projekt célja, hogy növelje a kisgyermekkori nevelésben résztvevő roma identitású szakemberek számát, valamint továbbképzésükre adjon lehetőséget.

Olyan jelentkezőket várunk, akik roma identitásúnak vallják magukat és szeretnének kisgyerekekkel foglalkozni óvodai dajkaként.

A program keretében 5 fő képzési díjának megtérítését tudjuk biztosítani.

A programban azt segítjük, hogy a jelentkező által választott dajka képzés költségét fizetjük, majd csoportos és igény szerint egyéni mentorációval támogatást kap a programban résztvevő.

A képzés elvégzése után mentorációval támogatjuk az álláskeresést, hogy hatékonyan találjanak a végzettek munkát óvodai dajkaként.

A képzés költségeit a Reyn által indított projekt fogja finanszírozni.
A képzés időtartamára ösztöndíjat/bért és utazási költséget nem tudunk fizetni, viszont a képzési díjat számla ellenében tudjuk fizetni azoknak a résztvevőkkel, akikkel együttműködési megállapodást kötünk.
Mivel utazási költséget se a résztvevőknek, se a mentoroknak nem tudunk fizetni, ezért elsősorban budapesti jelentkezőket várunk, akiknek megvan az alap iskolai végzettségük és motiváltak egy OKJ óvodai dajka képzés elvégzésére, majd munkába állásra.

Szakma besorolás szerint: FEOR 3410. számú képzés fogadható el.

Pontos részletek a honlapon:
https://www.partnershungary.hu/ovodai_dajka/

A jelentkezési határidő: 2018. november 25 éjfél

Jelentkezés az alábbi linken: https://goo.gl/forms/h44DdXYcwQhsx8Rl2

Óvodai dajka képzés romák számára

További pályázatok