palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat a berlini Montag Modus performansz-sorozaton való részvételre

balassi intezet berlinA Collegium Hungaricum Berlin pályázati felhívása a Montag Modus performansz-sorozaton való részvételre.

A CHB keretein belül művészeti pályázatot hirdetünk vizuális- és előadóművészeknek, valamint hallgatóknak a Montag Modus performansz sorozat soron következő októberi, illetve decemberi alkalmán való részvételre. Installációval, videóval, performansz-, tánc- és egyéb performatív műfaji produkciókkal lehet pályázni.

A Montag Modus a CHB kéthavonta jelentkező sorozata, amely a performatív művészet különböző aspektusait vizsgálja, különös hangsúlyt fektetve a néző-alkotás viszonyának együttesére. A sorozat alkalmanként három produkciót mutat be magyar és nemzetközi művészektől. A Montag Modus 2015 májusa óta fut sikeresen. Ez idő alatt kilenc alkalommal összesen 27 produkciót mutatott be, több mint 50 magyar és nemzetközi művész közreműködésével.

A Montag Modus októberi és decemberi kiadásának középpontjában az entrópia áll, amely szerint az emberiség, a kultúrák, városok és országok olyan állandóan változó rendszerek, amelyek határai a folyamatos belső evolúció során újra és újra kitolódnak. Határaik túllépésével, más rendszerekkel kölcsönhatásba kerülve identitásuk elmosódik, megsokszorozódik, vagyis állandóan változik. A rendszer addig nem juthat nyugvópontra, amíg a rendezetlenség legnagyobb fokát el nem éri.

Helyszín: Collegium Hungaricum Berlin
Előadás időpontok: október 10. | december 12.
Amit nyújtunk: 100-300 eurós támogatás (produkciós költségekkel együtt) | fotódokumentáció | 5-7 napos szálláslehetőség előzetes egyeztetés alapján | az előadás technikai feltételeinek, szervezésének biztosítása előzetes egyeztetés alapján | PR-kommunikáció (sajtókapcsolatok és közönségszervezés)

Jelentkezés: az előadás koncepciójának rövid leírása (2000-4000 leütés) | videó vagy fotódokumentáció | az előadás hossza: maximum 45 perc | jelentkezni lehet új és már meglévő produkciókkal egyaránt | kérjük a preferált időpont megjelölését.

Jelentkezési határidő:
az október 10-ei előadásra: 2016. augusztus 30.
a december 12-ei előadásra: 2016. szeptember 30.

A jelentkezéseket a montagmodus@hungaricum.de címen várjuk.

Bővebb információ és kapcsolat:
https://www.facebook.com/MontagModus
Szirmay-Kalos Léna: kalos@hungaricum.de
Krasznahorkai Kata: krasznahorkai @hungaricum.de