palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására

Az NFA-ból – 10 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ebből 700-800 KKV-nál 5200 új munkahely létesíthető, továbbá legalább tízezer már meglévő munkahely megőrzése segíthető. A pályázat alapján csak induló beruházás támogatható.

Kódjel: NFA-2013-KKV

A pályázat célja: a helyi gazdaság megerősítése, a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepük, piaci pozícióik bővítése, új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása; a vállalkozások számára többlettámogatás biztosítása a gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci szempontból kedvezőtlen helyzetű területfejlesztési-statisztikai kistérségekben, településeken; az álláskeresők foglalkoztatásának ösztönzése kiemelt összegű kiegészítő támogatással; az elmaradott térségek fejlesztésének elősegítése, a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése kiegészítő támogatással.

A támogatás jogcíme: A Rendelet 18. § (1) bekezdése alapján regionális beruházáshoz kapcsolódó munkahelyteremtő támogatás, amely az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 1. sz. melléklete szerinti „L. Beruházáshoz nyújtott támogatás az 1628/2006/EK bizottsági rendelet alapján” támogatási kategóriának  felel meg.

A pályázók köre: A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k vehetnek részt.

A támogatás formája: vissza nem térítendő.

A támogatás mértéke:

Nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft. Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni, külön-külön, illetve halmozottan:           

  • a) amennyiben a beruházás hátrányos helyzetű kistérségben, településen valósul meg, új munkahelyenként 200 ezer Ft, vagy
  • b) amennyiben a beruházás a leghátrányosabb helyzetű kistérségben, továbbá a leghátrányosabb helyzetű kistérségekkel azonos elbánásban részesített településen valósul meg, új munkahelyenként 300 ezer Ft,
  • c) amennyiben a beruházás befejezését követően a munkaügyi kirendeltségeken nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskeresők foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft,
  • d) amennyiben a c) pontban meghatározott álláskeresők közül a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában a roma érdekképviseleti vagy a roma civil szervezet vagy az etnikai szószóló ajánlására a pályázó roma munkavállaló foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 300 ezer Ft,
  • e) amennyiben a beruházás szabad vállalkozási zónában valósul meg, új munkahelyenként 400 ezer Ft.

A pályázatban szereplő beruházási projekthez legfeljebb 120 millió Ft, a hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken, szabad vállalkozási zónákban megvalósuló beruházáshoz legfeljebb 240 millió Ft támogatás igényelhető. A projektenkénti támogatás összege a legalább 250 új munkahelyet – a szabad vállalkozási zónákból, leghátrányosabb helyzetű településekből pályázóknál 150 új munkahelyet – eredményező beruházás esetén legfeljebb további 100 millió Ft-tal növelhető.

A támogatási intenzitás mértéke: A támogatás intenzitása – más állami támogatásokkal együtt – nem haladhatja meg az elszámolható beruházási költségeknek a Kormányrendelet 25. § (1) bekezdésében meghatározott, régiónként eltérő 10-50 %-os mértékét

A pályázatot személyesen nem, kizárólag az alábbiak szerint lehet benyújtani:

A könyvelt postai küldeményként feladott, vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével a pályázatot a beruházás helye szerinti munkaügyi központ részére lehet eljuttatni a 2013. február 14-től 2013. április 5-ig terjedő időszakban. A munkaügyi központok címjegyzéke a pályázati útmutató 12-13. oldalán található. A feladás időpontjának a küldeményen szereplő – a pályázó által igazolható – postára adás dátuma számít.

Letölthető dokumentumok

Pályázatok beküldési határideje: 2013. február 14-től 2013. április 5-ig