palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat az EUREKA programban való részvétel támogatására

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívása magyar intézmények részvételét támogatja a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekben a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával.


A pályázati felhívás célja

A konstrukció célja a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel támogatása, illetve ezen keresztül

  • a magyar vállalatok piacképességének növelése,
  • a magyar szerepvállalás erősítése nemzetközi szinten,
  • a kutatói és vállalkozói szféra K+F együttműködésének ösztönzése innovatív piac-közeli projektek támogatásával, amely révén prototípus vagy új termék, technológia, szolgáltatás fejlesztésére kerül sor,
  • nemzetközi K+F projektekben való részvétel hazai hasznosulásának elősegítése.

További cél a magyar-német együttműködésben folyó, különösen kis- és középvállalkozások kutatás-fejlesztési projektjeinek támogatása, az NKFI Hivatal és a Német Szövetségi Köztársaság Oktatási és Kutatási Minisztériuma (BMBF) közös nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködési programja keretében.

A támogatást igénylők köre

A hazai pályázat benyújtására csak olyan pályázó jogosult, amely az EUREKA Titkárság adatbázisában vagy az EUREKA klaszterek nyilvántartásában szereplő angol nyelvű és a nemzetközi konzorcium által benyújtott EUREKA projektjavaslatban vagy jóváhagyott projektben partnerként/konzorcium vezetőként szerepel, amit a magyar EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátor igazol. Egyazon nemzetközi EUREKA projektben részt vevő magyar partnereknek konzorciumot alkotva kell pályázniuk a hazai támogatásra. Önállóan kizárólag vállalkozás pályázhat.

Pályázatot nyújthatnak be Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személyek az alábbiak szerint:

  • a kiírás szerinti vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, amelyek rendelkeznek legalább 2 lezárt teljes üzleti évvel, kettős könyvvitelt vezetnek, és nem tartoznak az EVA vagy a KATA hatálya alá,
  • államilag elismert egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények, amelyek a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek,
  • a kiírás szerinti költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, amelyek a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek.

A benyújtás határideje

A pályázatok (elektronikus) benyújtása a kitöltő program élesítésétől 2018. március 28-án, 2018. május 30-án (német-magyar EUREKA pályázatok beadási határideje) és 2018. augusztus 15-én 16 óráig lehetséges. Feltétel, hogy a 2018. március 28-ig benyújtott pályázat 2018. július 31-ig, a 2018. augusztus 15-ig benyújtott pályázat 2018. november 15-ig EUREKA minősítést szerezzen. Azok a pályázatok, amelyek a megadott határidőre nem szereznek minősítést, elutasításra kerülnek.

Támogatható tevékenységek

Az EUREKA program pályázati felhívásainak keretében megvalósuló projektek esetében

  • önállóan támogatható tevékenység: alkalmazott (ipari) kutatás, kísérleti fejlesztés.
  • önállóan nem támogatható: a projekt nyilvánosságával, koordinációjával, piacra jutásával, iparjogvédelmével kapcsolatos tevékenység.

A rendelkezésre álló forrás

A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az NKFI Hivatal 750 millió forint támogatást biztosít az NKFI Alapból. A projektenként igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 20 millió Ft, maximum 70 millió Ft.

Letölthető dokumentumok

A nemzetközi EUREKA programban való részvételről az alábbi honlapokon, valamint a hazai EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátornál tájékozódhat:

  • http://www.eurekanetwork.org/
  • http://www.eurekanetwork.org/countries/hungary
  • http://nkfih.gov.hu/nemzetkozi-tevekenyseg/nemzetkozi-egyuttmukodes/eureka