palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat az Európai Ifjúsági Héthez kapcsolódó ifjúsági programok megvalósítására

Az NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda pályázatot hirdet ifjúsági és/vagy fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek számára az Európai Ifjúsági Héthez kapcsolódó ifjúsági programok megvalósítására. A programok megvalósításának időpontja 2013. május 26 – június 2. A pályázat célja az Európai Ifjúsági Hét európai kezdeményezés helyi szintű megvalósulásának biztosítása. Az Európai Ifjúsági Hét során fókuszba kerülő témák megismertetése a fiatalokkal, a Fiatalok Lendületben Program és az európai ifjúsági mobilitási lehetőségek népszerűsítése, és a Fiatalok Lendületben Program által képviselt megközelítésmód és értékek, a nemformális tanulás és az ifjúsági részvétel elterjedésének az ösztönzése, elősegítése.

Pályázatot nyújthat be bármely, Magyarországon működő ifjúsági civil szervezet, vagy fiatalokkal foglalkozó szervezet mint főpályázó – szükség esetén konzorciumot alkotva az adott régió más együttműködő szervezeteivel.

A programok keretében megvalósuló tevékenységek fiatalok közösségeinek, illetve egyéneknek – 13-30 év közötti fiataloknak -, valamint fiatalokkal foglalkozó szakembereknek, szervezeteknek illetve a helyi közösségnek szólhatnak.

A pályázók (konzorciumi partnerek) a programok során az alább felsorolt tevékenységeket és egyéb, általuk a fent részletezett célok teljesülését segítő további tevékenységeket valósíthatnak meg a támogatásból:

  • Akciók, események, fesztiválok, fiatalok bevonásával, közreműködésével megvalósuló zenei vagy más művészeti program szervezése;
  • Workshopok, beszélgetések, előadások, vitaestek, kávéházi délutánok az iskolákban, közösségi házakban, művelődési házakban, ifjúsági irodákban, közösségi tereken;
  • Információ-szolgáltatás, műhelyfoglalkozások, kiállítások, aktivizáló programok és az ehhez szükséges eszközök beszerzése, fejlesztése;
  • Plakátkampány, vetélkedők, versenyek, installáció, kiállítás, street art vagy public art esemény szervezése;
  • Közvetítők – szociális munkások, kortársak, tanárok, helyi közösségi vezetők, aktivisták – bevonásával megvalósuló közösségi tevékenységek ;
  • Mobil szabadidős, sport és információs tevékenység;
  • Internetes kommunikációs felületek alkalmazása (különös tekintettel a közösségi oldalakra) és egyéb web 2.0-ás megoldások használata;
  • Helyi rádióműsorok készítése, helyi sajtótermékek megjelentetése;
  • Videoklipek készítése és vetítése, megosztása.

A pályázaton maximum 300.000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A pályázatok beadási határideje: 2013. április 5.

Letölthető dokumentumok:
Részletes Pályázati Felhívás
Pályázati adatlap

Bővebb információ:

Tarján Enikő
06 1 237 67 00/800
eniko.tarjan@ncsszi.hu

Karvalits Ivett
06 1 237 6701
ivett.karvalits@ncsszi.hu