palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat civil szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás felhasználására

Pályázati felhívás civil szervezetek számára szakételemen alapuló pro bono támogatás igénybevételére – E.ON Pro Bono Maraton felhívás.

Az E.ON Hungária ZRt. az Önkéntes Központ Alapítvány közreműködésűével  pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás felhasználására.

Az E.ON Hungária felelősségvállalás rendszere keretében második alkalommal ajánl fel civil szervezetek számára pro bono támogatást az E.ON pro bono maraton pályázat keretében. A vállalat nonprofit szervezetek programjait szeretné szakértelem felajánlással segíteni, azok hatékonyságának javítása érdekében, olyan tudásterületeken, amelyeken az E.ON munkatársak magas szintű ismeretekekkel rendelkeznek. A program keretében egy egész napos pro bono maraton köré szervezve a kiválasztott civil szervezetek egy-egy fejlesztésre váró projektjeit segíti az energetikai nagyvállalat munkatársai révén.

A program három fő elemből épül fel

  • Diagnózis esemény, a megoldandó probléma és a pályázó szervezet megismerésére, a későbbi beavatkozás pontos megtervezhetősége érdekében (1 – 2 óra időtartamban a maraton előtt néhány héttel)
  • Pro bono maraton, a fő program elem, mely egy egész napos csoportmunka a szervezet és az E.ON munkatársainak közös részvételével (reggeltől, késő délutánig tartó intervallum)
  • Programértékelő alkalom (1 – 2 óra időtartam a maraton után néhány hónappal)

Olyan szervezetek jelentkezését várjuk, melyek az alábbi területen kívánnak professzionális segítséget igénybe venni:

  • A. Üzleti és pénzügyi tervezés
  • B.  Folyamatszervezés, projektfejlesztés és innováció
    • projektek tervezése, előkészítése
    • projektek menedzselése, monitorozása
    • program menedzsment módszertanok
    • üzleti modellezés, pénzügyi-számviteli kompetenciák, üzletfejlesztés
    • folyamat menedzsment
    • műszaki alapismeretek
    • közbeszerzési / pályázati alapismeretek
    • értékesítése módszertani támogatás
    • termékfejlesztési ismeretek, termék menedzsment területén
  • C. HR, szervezetfejlesztéssel kapcsolatos kérdések
    • tanácsadás komplex HR-es témákban
    • HR adminisztrációs témákhoz kapcsolódó folyamat tanácsadás  (pl: belépés, kilépés, tanulmányi szerződések)
    • stratégiai gondolkodás és/vagy problémamegoldás szolgáltatás-fejlesztés területeken,
    • munkajogi tanácsadás: foglalkoztatási lehetőségek atipikus munkaviszonyok keretében/ foglalkoztatási kedvezmények,
    • vezetői tanácsadás / business coaching
    • problémák feltárása, folyamatok áttekintése, javaslat a fejlesztésre
    • szervezetfejlesztési tanácsadás
    • toborzás, kiválasztási tanácsadás és tevékenység (folyamat kialakítás, rendszer átvilágítás)
    • egyéni és csoportos képzési, fejlesztési tanácsadás (diagnosztika, program kialakítása, utókövetés, on-the-job támogatási javaslatok
  • D. Kommunikáció és marketing
    • pályázó által fontosnak tartott társadalmi ügy láthatóságának növelése
    • helyzetelemzéssel, SWOT-analízissel a lehetséges kommunikációs irányok, kitörési pontok megtalálása
    • kommunikációs stratégia és akcióterv kidolgozása
    • a célcsoportok feltérképezése
    • a szervezet arculatának egységesítése
    • rendezvények előkészítése
    • kiadványok, tájékoztató anyagok, képi és videós tartalmak célcsoportra szabott kivitelezése
    • eligazodás a közösségi és online médiában
    • a 21. századi kommunikációs elvárásoknak való professzionális megfelelés
  • E. Szervezeten belüli tudásmegosztás, tudásfejlesztés folyamatai, eszközei, gondolkodásmódja
    • hogyan érdemes egy szervezeten belül megosztani a tudást
    • milyen folyamatok és eszközök segíthetik ezt elő
    • mik lehetnek a kockázatai és lehetőségei

 Az E.ON Pro Bono Maraton céljai

  1. Magas hozzáadott értékű tudás biztosítása a pályázati úton kiválasztott szervezetek számára, annak érdekében, hogy hiteles és hosszú távon is hiánypótló programokat tudjanak megvalósítani.
  2. Az üzleti és a nonprofit szféra találkozásában rejlő alkotó szinergiák kiaknázása a szélesebben értelmezett közösség érdekében.
  3. A szervezetek működési hatékonyságának javítása, az üzleti szféra tudásainak és módszertani ismertéinek az átadásával.
  4. Kellően előkészített reális és konkrét projektek kidolgozásának támogatása.
  5. Olyan projektek támogatása, melyek megvalósítása mellett maga a pályázó szervezet is komolyan elköteleződött.
  6. Jelentős társadalmi ügyek megoldását felvállaló szervezetek támogatása.
  7. Közvetlen kapcsolatteremtés, az E.ON számara is fontos területeken aktív szervezetek munkatársaival.

Részvételi feltételek és kiválasztási folyamat

A pályázat nyitott minden Magyarországon bejegyzett, közhasznú non-profit szervezet vagy civil alapítású társadalmi vállalkozás számára.

Az online jelentkezési lapot 2017. július 7. 12.00 óráig lehet beadni a https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeE8rLcsF67OHcMSz0GwQu-SAl_lZnLU-zQ3b7x4lPvroWAmQ/viewform oldalon.

A pályázatokat az E.ON és az ÖKA közös munkacsoportja bírálja el. Várhatóan 4 – 5 szervezet kerül kiválasztásra, melyek 2017. szeptember 6-án diagnózis eseményen vesznek részt, majd 2017. szeptember 21-én magán a pro bono maratonon, mely Budapesten az E.ON Váci úti székházban kerül megrendezésre.

A nyertes szervezetekkel képviselőinek nyilatkozatban kell garantálni a részvételi feltételek elfogadását.

Minimum elvárások a nyertes szerveztek felé:

  • Az online pályázati adatlap hiánytalan kitöltése és határidőre való beküldése
  • A megoldandó társadalmi probléma / ügy megfelelő bemutatása
  • A megfelelő szervezeti és vezetői elköteleződés biztosítása
  • Minimum 2 maximum 4 megfelelően felkészült munkatárs részvételének garantálása a diagnózis, a maratonon illetve az értékelő eseményeken.

A kiválasztásnál az alábbi kritériumok érvényesülnek:

  • A szervezet küldetése, hírneve és hitelessége
  • A megoldandó feladat / probléma megfogalmazása
  • A szervezet vezetőinek, munkatársainak, önkénteseinek és támogató környezetének elkötelezettsége
  • A támogatandó ügy társadalmi jelentősége
  • A szervezet küldhetésének illeszkedése az E.ON feleségvállalási stratégiájához

Nem pályázhat:

  • párt
  • párt által alapított alapítvány / egyesület
  • munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezet

Egyéb szabályok:

  • Egy szervezet csupán egy pályázati anyagot nyújthat be.
  • A részvétel nem jelent anyagi terhet a jelentkező szervezetek számára, ugyanakkor az E.ON fent nevezett szakmai segítségnyújtáson túl további támogatást nem biztosít a kiválasztott szervezetek számára.
  • A programokra való eljutás a kiválasztott szervezetek kötelezettsége.
  • A szervezők fenntartják a jogot a megvalósítás menetének és a részvételi feltételek megváltoztatására.

Kapcsolat:

Önkéntes Központ Alapítvány
Farkas Emese
E-mail: farkas.emese@onkentes.hu
Tel: 06-20-924-2623