palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat gyerekprogramokra

millenáris pályázatPályázat gyerekprogramokra: Hátrányos helyzetű diákok kulturális-szabadidős programjainak támogatására és utaztatásra. 2010 őszén ismét háromféle bérletsorozatot indítunk útjára. Mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb álló előadásokat és foglalkozásokat. Lesznek aktuális ünnepekhez kapcsolódó programok, de nagy figyelmet fordítunk arra is, hogy a gyermekek megismerjék a környezettudatos életmódot, illetve odafigyeljenek környezetükre. Előadásainkon a megszokott színvonalat élvezhetik a régi kedvencekkel, valamint új fellépőkkel egyaránt.

Ősztől újra önálló sorozatként valósul meg a Nefelejcs-programsorozat. Idén az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének segítségével újra pályázhatnak azok a hátrányos helyzetű intézmények, csoportok, akiknek egyébként nem adódik lehetőségük színvonalas gyermekprogramokra eljutni. A programsorozat idén „a szegénység és kirekesztettség elleni küzdelem európai éve” kapcsán ezt a témát járja körbe foglalkozásain, valamint az előadások segítségével is. Szeretnénk, ha minél többen – az ország távolabbi pontjairól is részt vehetnének a programokon. Tudjuk, hogy a hátrányos helyzetben élő gyerekeket nevelő intézmények számára az utaztatás is nagy gondot jelent, ezért ebben az évben pályázat útján ingyenes utazás nyerhető el.

A Millenáris Nonprofit Kft. és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete pályázatot hirdet a hátrányos helyzetű gyermekek kulturális-szabadidős programjának támogatása céljából. A támogatás elnyerésével a hátrányos helyzetű gyerekek egész napos kirándulás keretében meglátogatják a Millenárist és részt vesznek a Nefelejcs-programsorozat egyik alkalmán. Pályázni lehet a Millenárisra külön busszal történő utazás teljes költségének megtérítésére utólagos elszámolással is. (Étkezést -igény esetén- térítés ellenében tudunk biztosítani.)

A pályázat beadási határideje: 2010. szeptember 10. elektronikus formában (e-mail) vagy postán

Formai követelmények: minimum 1 oldalas pályázati anyag, amely tartalmazza az intézmény bemutatását, a gyerekek kikapcsolódási, művelődési lehetőségeit, mit szeretnének ezzel a lehetőséggel elérni;

Pályázhatnak a segítséggel, fogyatékkal élő, speciális nevelési igényű valamint állami gondoskodásban élő gyermekeket nevelő intézmények, hátrányos, szegény sorban élő családokat tömörítő szervezetek. Lehetőség van több intézmény együttes pályázatára annak érdekében, hogy az egyes buszok kapacitását -kb. 40 fő minél jobban kihasználják.

Korosztály: 3-12 éves korig (irányadó)

Cél: hátrányos helyzetű gyerekek ingyenes, igényes szórakoztatása, kulturális programok nyújtása

Pályázatok elbírálása beérkezési sorrendben történik. A pályázati kiírásnak megfelelt intézmény pályázatát fogadjuk el. A támogatás felhasználásának határideje: 2010. november 30.

Megpályázható napok:

  • Szeptember 21. Nefelejcs-foglalkozások, Kiskalász zenekar koncertje
  • Október 12. Nefelejcs-foglalkozások, Apró Színház: Trebla, a bárány – zenés mesejáték
  • November 9. Nefelejcs-foglalkozások, Szalóki Ági: Gingalló koncert
  • November 30. Nefelejcs-foglalkozások, Bóbita Bábszínház: Lúdas Matyi

A koncert illetve a színházi előadások 11 órakor kezdődnek. Választani lehet, hogy az előtte 09:30- kor, vagy az utána, 12:00 órakor kezdődő foglalkozáson kívánnak részt venni. A foglalkozások 90 percesek. Természetesen a program végeztével is lehetőség van időt tölteni intézményünkben: pl. játszótér, séta a parkban, térítés ellenében Csodák Palotája látogatás, stb. A pályázatban egy időpontra lehet pályázni, de a rugalmasabb elbírálás érdekében kérjük, jelöljenek be minden olyan alkalmat, amikor el tudnak jönni

Részletes program a www.millenaris.hu oldalon, a műsorfüzetben, valamint a csatolmányban.

Kapcsolat, információ:

Molnár Éva gyerekprogram-szervező
telefon: 06-1-336-450, 30/866-0532
e-mail: emolnar@millenaris.hu
cím: Millenáris Nonprofit Kft. 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.

Forrás: http://www.millenaris.hu