Pályázat kazincbarcikai lakó- és középületeken műalkotások elhelyezésére

Kazincbarcika Város Önkormányzata megbízásából a Barcika Art Kft. pályázatot hirdet Kazincbarcikán található lakó- és középületeken tartós műalkotások elhelyezésére. A pályázat a Svájci Hozzájárulás a kibővített Európához  –  Együttműködési Program Magyarországgal I. Regionális fejlesztés prioritás  „Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése” című projekthez kapcsolódik. A svájci projektnek köszönhetően elkészült Kazincbarcika város és térsége  új térségarculati koncepciója. E szerint a város és vidéke  az ország legszínesebb régiójaként kívánja definiálni önmagát. A svájci pályázati források lehetővé teszik, hogy a brandet 2013 és 2015 között képzőművészeti akciókkal és évente egy-egy nagyszabású fesztivállal tegyék ismertté, népszerűvé az országban.

A KolorCity – Kazincbarcika koncepció újszerűséget, kreativitást, kísérletező szellemet és a városban meglévő értékek újraértelmezését foglalja magában. Ehhez az elképzeléshez illeszkedve 2013 és 2015 között 30 kazincbarcikai lakó-  és középület egy-egy homlokzata újulhat meg műalkotások tartós elhelyezésével.

A pályázat célja

A 3700 Kazincbarcika,

  • Babits Mihály út 3-5-7-9. sz. társasház 173 m2-es homlokzatára,
  • Civil ház 78 m2-es homlokzatára,
  • Dobó tér 8-9-10. sz. társasház 168 m2-es homlokzatára,
  • Egressy Béni út 40-42-44-46-48-50. sz. társasház 181 m2-es homlokzatára,
  • Egressy Béni út 58-60. sz. társasház 370 m2-es homlokzatára,
  • Iskola út 1-3-5. sz. társasház 190 m2-es homlokzatára,
  • Mátyás király út 28-30-32-34. sz. társasház 370 m2-es homlokzatára,
  • Mátyás király út 25-27-29. sz. társasház 168 m2-es homlokzatára,
  • Nagy Lajos út 14-16-18. sz. társasház 168 m2-es homlokzatára,
  • Pollack Mihály út 1-3-5. sz. társasház 197 m2-es homlokzatára,
  • Pollack Mihály út 9-11-13. sz. társasház 197 m2-es homlokzatára,
  • Pollack Mihály út 17-19-21. sz. társasház 197 m2-es homlokzatára,
  • Pollack Mihály út 23-25-27. sz. társasház 197 m2-es homlokzatára,
  • Pollack Mihály út 32-34. sz. irodaház 58 m2-es homlokzatára,
  • Thököly tér 5. sz., Thököly tér 6. sz.,  Thököly tér 7. sz. társasházak  egyenként  126 m2-es, összesen 378 m2-es homlokzatára, tartós műalkotás tervezése.

A pályázat menete

Jelentkezés

A pályázat nyilvános, amelyre egyének vagy alkotócsoportok is jelentkezhetnek, legyenek természetes személyek, jogi személyiséggel rendelkező vagy jogi személyiség nélküli szervezetek.

Jelentkezni elektronikus úton, a kitöltött pályázati adatlap csatolásával lehet a paintedwall.kazincbarcika@gmail.com e-mail címen.

Módosított jelentkezési határidő: 2013. június 23. 24.00

Helyszíni szemle:  a jelentkezőknek a pályázat kiírói  egyéni kérésre, előre egyeztetett időpontban  bemutatják a helyszíneket. A személyes konzultáción  a pályázók  részletes tájékoztatást kaphatnak a svájci pályázaton belül elfogadott térségarculati koncepcióról, amihez illeszkednie kell a tervezett falaknak. A helyszíni szemlén a részvétel nem kötelező.

Pályázati követelmények

  • A pályaművekkel szemben elvárás, hogy illeszkedjenek a KolorCity  –  Kazincbarcika koncepcióhoz.
  • A pályaművek  adott esetben ablakokat, ajtókat is magukban  foglalhatnak, de a szabad kilátást, ki-be járást, forgalmat akadályozó megoldások nem támogatottak.
  • A  Thököly tér 5. sz., Thököly tér 6. sz. Thököly tér 7. sz. társasház falfelületei t  a művészi koncepció részeként összefüggően kell kezelni.
  • A pályaműveknek nem kell a homlokzat teljes felületét felhasználniuk.
  • A pályázatra kizárólag csak új, saját, máshol még nem látható műalkotásokkal lehet jelentkezni. A jelentkezéssel a pályázók egyúttal elismerik, hogy a pályaművek saját szellemi termékeik.
  • A pályázaton a pályázók egy homlokzat esetében több pályaművel is részt vehetnek.
  • A  pályázat akkor tekinthető érvényesnek, ha a pályázati  kiírásban szereplő falfelületek közül legalább ötre készül terv.

A pályázóknak be kell nyújtaniuk:

  • A pályaműveket  homlokzatonként A4-es méretben, méretarányosan lekicsinyítve,  kézzel festett vagy számítógépes programmal szerkesztett, kinyomtatott változatban homlokzatonként 1 eredeti példányban. A képeken egyértelműen fel kell tüntetni, melyik  homlokzatról van szó.
  • Egy CD-mellékletet, mely tartalmazza a teljes pályázati anyagot:
  • a kitöltött és aláírt pályázati adatlapot beszkennelve,
  • valamennyi falfestménytervet jpg- vagy pdf-formátumban.

A pályamunkák beadási határideje:  2013. július 8. 12.00 (érvényes postai bélyegző legkésőbbi dátuma)

A pályázatokat postai úton, ajánlva, zárt borítékban kell elküldeni az alábbi címre:

Barcika Art Kommunikációs, Kulturális és Sport Szolgáltató Kft.
3700 Kazincbarcika, Pf. 131.

Eredményhirdetés: 2013. július 12.

Letölthető dokumentumok:

 Díjazás: minden díjazott pályázó oklevelet kap,

  • 1. hely: 400 ezer Ft
  • 2. hely: 300 ezer Ft
  • 3. hely: 200 ezer Ft
  • 4-10. hely: 100 ezer Ft
  • 11-20. hely: 50 ezer Ft

A pályadíj átadásával a pályázat kiírója a díjazásban részesült pályamunka egészére és részleteire egyaránt korlátlan felhasználói jogokat szerez, ugyanakkor a díjazott pályaművek kivitelezésére garanciát nem vállal.

A pályadíjak megbízási díjként vagy számla ellenében fizethetők ki.

További információ: paintedwall.kazincbarcika@gmail.com

További pályázatok