palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat kiállítás rendezésére a Szentendrei Régi Művésztelep Galériájában

Pályázati felhívás kiállítás rendezésére a Szentendrei Régi Művésztelep Galériájában. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. országos, nyílt pályázatot hirdet kortárs művészeti kiállítások rendezésére a Szentendrei Régi Művésztelep Galériájában.

A pályázat célja: 2013 elején befejeződik a MANK kezelésében lévő Szentendrei Régi Művésztelep Galériájának felújítása. A MANK célja, hogy a kiállítóhely korábbi népszerűségét felelevenítve, azt ismét a kortárs művészeti élet egyik fontos helyszínévé tegye. A Galéria saját éves kiállítási programtervének megvalósításán túl e nyílt pályázat útján vendégkiállítások számára is szeretne helyet biztosítani.

Pályázati feltételek:

A pályázat nyelve: magyar

Pályázhatnak: Alkotóművészeti szakmai szervezetek és alkotóművészek, mint magánszemélyek, egyéni vagy csoportos kiállításra, műfaji megkötés nélkül. Egy szervezet vagy alkotó több pályázatot is benyújthat.

A pályázható időtartam kiállításonként 1-1 hónap 2013. augusztus 1-től 2013. október 31-ig.

A pályázat kiírója, a MANK vállalja, hogy:

  • biztosítja a kiállítóteret a szükséges felszereltséggel (áramellátás, fűtés, sínrendszer a falakon, portaszolgálat, mosdók, stb.),
  • hétköznapokon 10-16 óráig állandó felügyelet mellett nyitva tartja a kiállítást,
  • szerepet vállal a kiállításhoz kapcsolódó rendezvények hirdetésében, népszerűsítésében saját csatornáin keresztül,
  • biztosítja a kiállítás installálásához szükséges alapvető technikai eszközöket.

A pályázót terheli:

  • 75 000 Ft + áfa rezsiköltség
  • a kiállításon bemutatott művek működésének (pl. projektor, videó, stb.), fel- és leszerelésének, illetve elszállításának költségei,
  • az esetleg felmerülő szerzői közreműködés díja,
  • a kiállításhoz kapcsolódó események (megnyitó, finisszázs, szakmai fórumok, stb.) megszervezése, lebonyolítása,
  • a pályázat összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség.

A Szentendrei Régi Művésztelep Galériájának leírása:
Cím: 2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.

A kiállítóterek a bejárati előcsarnokból balra, azaz észak felé nyílnak. Az első kiállítótér alapterülete 8,4 m x 3 m, két rövidebb, keleti és nyugati oldalán üvegfal határolja. Belmagassága 2,7 m, alapterülete 25,9 m2. A második kiállítótér mérete 19 m x 6 m, belmagassága 6 m, alapterülete 116,28 m2. Az innen nyíló közlekedő mérete 17 m x 1,8 m, rövid végfalai üvegezettek, belmagassága 2,7 m, alapterülete 30,65 m2. A közlekedőből nyíló negyedik térrész alapterülete 16,8 m x 4,8 m, belmagassága 6 m, alapterülete 80,64 m2. A tér középen harmonikaajtóval kettéosztható.
A terek padlózata fehér színű kőlappal burkolt, a falak gipszkarton borításúak, melyek fehérre vannak festve.
Az egymástól elkülönülő térrészekben elektromos áram, padlófűtés, 56 fényszóróval felszerelt világítórendszer, függesztésre használható sínrendszer található.

A galéria alaprajzának letöltése

A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

  • a pályázatot benyújtó kapcsolattartó adatai, elérhetősége
  • a pályázati anyagban szereplő művész(ek) szakmai önéletrajza, szervezet esetén annak rövid bemutatása
  • a megvalósítandó kiállítás szakmai koncepciója (max. 2 A4-es oldal)
  • a kiállítás részletes leírása (max. 2 A4-es oldal)
  • a kiállítás látványterve, bírálható léptékű vizuális terv (rajz, számítógépes animáció, modell, makett, fotó stb.) és/vagy a kiállításon szereplő műalkotások reprodukciója
  • a kiállításon szereplő művészek neve és a kiállítandó művek listája
  • a kiállításhoz esetlegesen kapcsolódó szakmai programok tervezete, ütemezése.

A pályázati anyagot egy nyomtatott és egy digitális példányban kell benyújtani a választott kiállítási időszak megjelölésével a MANK címére postán (1250 Budapest 1. Pf. 17.) vagy személyesen (2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.) hétköznap 10-16 óráig, illetve elektronikus úton a gyongyver.horvath@alkotomuveszet.hu e-mail címre.

A pályázat beérkezésének határideje: 2013. március 11. (hétfő) 14 óráig.

Hiánypótlás:
A pályázat benyújtási határideje után hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázat kiírója 2013. március 1-jén (péntek) 11-13 óra között helyszíni konzultációt tart.

Amennyiben a pályázat kiírója nem talál elegendő számú színvonalas pályázatot, fenntartja magának a jogot, hogy a meghirdetett keretszámnál kevesebb kiállításnak biztosítson lehetőséget.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2013. március 13.

A pályázat nyerteseinek a MANK befogadó nyilatkozatot ad, amely más pályázatok során felhasználható.

A pályázattal kapcsolatos további információ:
Dr. Horváth Gyöngyvér, galériavezető
gyongyver.horvath@alkotomuveszet.hu
+36 1 356 7444/105

Józsa Kitty
kitty.jozsa@alkotomuveszet.hu
+36 20 852 77 66

Forrás:  www.alkotomuveszet.hu