palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára

kormányzati portál pályázatA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázatot hirdet külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára, az ÁROP-1.1.26-2013-0001 Partnerségi Program keretében.

A Pályázat „A Jó Állam koncepció támogatottságának növelése az együttműködés speciális területeinek erősítésével” című ÁROP Projekt keretében valósul meg, amelynek kiemelt céljai között szerepel a Jó Állam koncepció ismertségének növelése a fiatalok, a főiskolai és egyetemi hallgatók körében, valamint a partnerségi kultúra fejlesztése.

A pályázat célja olyan szakmailag felkészült és motivált hallgatók kiválasztása, akik részt kívánnak venni a közigazgatás és a külhoni magyar fiatalok közti együttműködés erősítése érdekében szervezett 2 napos szakmai fórumon. A program keretében szervezett programba a magyar nemzet teljesítőképességének előmozdítása, a Kárpát-medence versenyképessége iránt elkötelezett, a közigazgatás megismerése és fejlesztése iránt érdeklődő főiskolai és egyetemi hallgatókat várnak.

A konferencia során előadásokra, valamint szeminárium beszélgetésekre kerül sor, amelyek által a résztvevők ismereteket szerezhetnek a magyary programról, a Jó Állam koncepcióról, valamint a magyarországi közigazgatás-fejlesztés irányairól a nemzetpolitikai stratégiával összhangban.

A rendezvény megvalóstásának időpontja: 2014 április 25-27.

Résztvevők száma: max. 100 fő

Letölthető dokumentum

pályázati kiírás

Pályázatok beadási határideje: 2014. február 28. 

Link: pályázat