palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat nemzetközi együttműködésre

Október 30-ától 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak LEADER Helyi Akciócsoportok nemzetközi együttműködés céljából. Egy HACS legfeljebb 50 millió forintot igényelhet akár egy nagyobb, akár több kisebb projektre.

3,5 milliárd forintra pályázhatnak a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) nemzetközi együttműködés megvalósításához – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján. A támogatási kérelmeket 2012. október 30-tól folyamatosan forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-ig lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).

Már több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza a LEADER, amelyben az egyik legfontosabb elem az együttműködés az országhatáron belül és túl is – hangsúlyozta V. Németh Zsolt. A mostani pályázaton a nemzetközi együttműködést támogatjuk, ami létrejöhet hazai és más európai uniós tagállamban működő HACS-ok, vagy nem EU-tagállamban, de LEADER-megközelítés szerint szerveződött csoportok között.

Egy-egy akciócsoport legfeljebb 50 millió forintot igényelhet, de akár több kisebb, vagy egy nagy projekt megvalósítására is nyújthat be pályázatot. Támogatást lehet kérni egyebek mellett: közös beruházásokra, tevékenységekre, közös szervezetek alapítására, publikációk kiadására, képzési, oktatási rendezvények – például szemináriumok, konferenciák – előkészítésére és megvalósítására, illetve jó gyakorlatok átadására. Ez utóbbi a legfontosabb, hogy a szervezetek megosszák egymással a tapasztalatokat és a jó példákat – emelte ki az államtitkár.

A pályázat lebonyolítása újszerű lesz: az akciócsoportoknak először egy megvalósíthatósági tanulmányt kell beadniuk a Vidékfejlesztési Minisztériumba. A tanulmányt egy tapasztalt LEADER-szakemberekből álló, tízfős bizottság minősíti, majd szükség szerint módosító javaslatokat tesz, hogy a HACS-ok hogyan nyújtsák be támogatási kérelmeiket az MVH-hoz. A cél, hogy szakmailag kifogástalan, minőségi projektek jöjjenek létre.

A LEADER Program gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldását segíti a Helyi Akciócsoportok közreműködésével. A HACS-okban a közigazgatás, a vállalkozók és a civil szervezetek is képviseltetik magukat.

A vidékfejlesztési miniszter 99/2012. (IX. 25.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Európai Unión belüli és harmadik országbeli területekkel való nemzetközi együttmûködés végrehajtásához 2012-tõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl a Magyar Közlöny 126. számában, a 20656-20673. oldalon érhető el. A Közlöny vonatkozó száma csatolmányként a cikk alján megtalálható.

További információ: http://umvp.eu/?q=hirek/palyazat-nemzetkozi-egyuttmukodesre