Pályázat népzenei-, világzenei produkció megvalósítására és bemutatására

A Halmos Béla Program célja a népzenei utánpótlás támogatása, színvonalas népzenei és világzenei produkciók fellépési lehetőségeinek, bel- és külföldi népszerűsítésének elősegítése. A Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség bemutatásának elősegítése. Lehetőséget adni, hogy a tartalmas, értékes népzenei és a népzenei hagyomány mély ismeretén alapuló világzenei szólisták és együttesek produkciói eljussanak a szélesebb közönséghez. Támogatni azon alkotókat és előadóművészeket, akik a legjelentősebb eséllyel bírnak színes zenei kultúránk nemzetközi jelenlétének megerősítésében, a magyar modell terjesztésében.

A Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium nyílt pályázatot hirdet az Arany János emlékév keretében.

Egy pályázó mindkét altémára egy-egy pályázatot nyújthat be.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Pályázati cél: Olyan, minimum 40 perces zenei produkció megvalósítása, amelyben a 200 éve született Arany János műveinek és/vagy népdalgyűjteményének felhasználásával készült népzenei alapú feldolgozások, vers-megzenésítések, koreográfiazenék szerepelnek.
A Kollégium a produkciók létrejöttét és bemutatását támogatja.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5.000.000 Ft

Maximálisan igényelhető támogatás: 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 786117/6

Pályázók köre: Hazai és határon túli, népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, szakmai szervezetek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye) és népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók. Magánszemély nem pályázhat!

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2017. július 30-án éjfélig lehet.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. június 1. – 2017. december 31.

Pályázat népzenei utánpótlás támogatására és népzenei-, világzenei produkciók megvalósítására és bemutatására

További pályázatok