palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat oktatási szakemberek részére 2012

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet elsősorban a közalapítvány által kezelt pályázatok bírálatában való részvételre, valamint egyéb szakértői feladatok ellátására közoktatás, felsőoktatás, felnőttoktatás, szakképzés, nyelvoktatás vagy kutatás-fejlesztés és innováció területek valamelyikén dolgozó szakemberek részére.

A pályázaton olyan magánszemélyek vehetnek részt, akik

  • a pályázati űrlapon felsorolt tudományterületek valamelyikének elismert szakértői, volt projektkoordinátorok vagy volt egyéni ösztöndíjasok;
  • és az EU legalább egy hivatalos nyelvét – elsősorban az angol, a német, a francia, a spanyol, vagy az olasz nyelvek valamelyikét – munkanyelvként (legalább B2-es szinten) használják.
  • Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy szakértői feladatok elvégzésre csak abban az esetben tudjuk alkalmazni pályázóinkat, ha számlaképesek. Erről az űrlapon szükséges nyilatkoznia a pályázónak.
  • A pályázat beadásakor a jelentkező elfogadja a szakértőkre vonatkozó jogokat és kötelezettségeket.

A pályázatot on-line űrlapon és nyomtatva, aláírva kell benyújtani, amin a jelentkező a következőkről nyilatkozik:

  1. Személyes, vállalkozói és munkahelyi adatok
  2. Az ellátni kívánt feladat típusa és a szakértői terület, amin tevékenységét gyakorolni kívánja
  3. A megjelölt tématerületek elméleti, szakmapolitikai vagy gyakorló szakembereként szerzett tapasztalatok, publikációk
  4. Nyilatkozat a jogok és kötelezettségek elfogadásáról

Csak hiánytalanul kitöltött, formailag megfelelő pályázatokat veszünk figyelembe. A szakértői pályázatok elfogadásáról, illetve elutasításáról a Tempus Közalapítvány az alapján dönt, hogy a pályázó szakterülete és eddigi tapasztalatai, publikációi illeszkednek-e az értékelendő pályázatok tartalmához illetve az ellátandó feladatok profiljához. A szakértői adatbázisba történő felvétel nem jár együtt azonnali megbízással.

Ha Ön már szakértőnk, de szakértői területe a felvétel óta bővült és tapasztalatai indokolják, hogy további területeken alkalmazzuk tanácsadóként, úgy az on-line pályázati űrlap kitöltésével frissítheti adatait és aktualizálhatja szakértői területeit. Kérjük, az űrlap 1. pontjának (személyes adatok) utolsó rovatában kérjük, jelezze, hogy már szerepel adatbázisunkban

A Szakterületek lapfülön kérjük, szíveskedjen az összes szakterületet feltüntetni, az újakat és a már eddig is nyilvántartásban lévőket együtt.

Az elkészült pályázati anyagot elektronikusan és postán kell eljuttatni a Tempus Közalapítvány címére (1438 Budapest 70., Pf.:508.)

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. január 7. (elektronikus leadás illetve postai bélyegző dátuma)

Pályázati dokumentumok:

Pályázati űrlap

Kitöltési útmutató

A pályázattal kapcsolatos további információ elérhető honlapunkon. További kérdéseivel forduljon Várterész Flórához, a flora.varteresz(kukac)tpf(pont)hu címen.

További információ kérhető a 06-1-237-1300 telefonszámon.

Forrás: http://www.tpf.hu/