palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat szabadtéri színházak támogatására

okm pályázatokPályázati felhívás az V. kategóriába besorolt szabadtéri színházak pályázati támogatására.  A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 7. számú mellékletének 1.e) alpontja alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) nyílt pályázatot hirdet az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 10 .§ (5) bekezdés alapján V. kategóriába sorolt szabadtéri, színházak számára 2010. évi színházi művészeti programjuk támogatására, elsősorban új produkcióik létrehozására, valamint, működéssel kapcsolatos költségeinek támogatására.

A pályázaton elnyert összeg előfinanszírozás keretében, egy összegben nyújtott vissza nem térítendő támogatás.

A pályázat keretösszege 222 millió forint.

A pályázat pénzügyi forrása a 2009. évi CXXX. törvény 7. számú mellékletének 1.e) alpontjában meghatározott előirányzat.

Pályázatot nyújthatnak be: A 2009. évben V. kategóriába sorolt, önkormányzati költségvetési szervként működő vagy önkormányzattal kötött érvényes közszolgáltatási szerződéssel rendelkező szabadtéri színházak, melyek

  • állandó – jellemzően természeti vagy építészeti örökséghez kötődő – játszóhellyel rendelkeznek, a nyári évadban (jellemzően május 1-jétől szeptember 30-ig) játszanak
  • 2010. évben legalább egy saját bemutató színrevitelével új művészeti értéket hoznak létre,
  • 2010 évben legalább 20 színházi előadást tartanak vagy 50 ezer fizető nézőjük van.

Támogatás kérhető: (A pályázaton elnyerhető támogatás 1 millió – 60 millió forint)

Produkciós költségekre:

  • szerzői, alkotói jogdíjra, annak járulékaira vagy számlás kifizetésére
  • művészek tiszteletdíjára,
  • jelmezköltségre,
  • díszletköltségre,
  • kellékre,
  • szállítási díjra,
  • bérleti díjra,
  • reklám és PR-költségre

Működési költségekre:

  • közüzemi,
  • kommunikációs,
  • adminisztrációs,
  • karbantartási stb. díjak,
  • valamint a rendszeresen foglalkoztatott munkatársak bére és közterhei

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • A pályázó 2009. évi művészeti programjának megvalósításáról szóló részletes szakmai és költségvetési beszámolót. (Számlamásolatokat nem szükséges csatolni.)
  • A 2010-re tervezett részletes művészeti elképzeléseket, a saját és közös új színházi bemutatók, a befogadásra tervezett színházi előadások felsorolását, ezek részletes leírását, a megvalósítás és a finanszírozás tervezett időbeni ütemezését, valamint a megvalósításhoz szükséges költségvetési tervezetet és a kért támogatás összegét.
  • A kitöltött és a pályázó által aláírt és lepecsételt, a fenntartó vagy a pályázóval közszolgáltatási szerződést kötött helyi önkormányzat által ellenjegyzett pályázati űrlapot (1. számú melléklet).
  • A színház hatályos létesítő okiratának egyszerű másolatát.
  • Amennyiben a pályázó nem szerepel a MÁK törvényben meghatározott nyilvántartásában, 30 napnál nem régebbi létezést igazoló okiratot (cégkivonat, kivonat a bírósági nyilvántartásból)
  • A pályázó képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát.
  • Az Előadó-művészeti Iroda által kiállított nyilvántartásba vételről és besorolásról szóló határozat egyszerű másolatát.
  • A pályázathoz csatolni kell a pályázó aláírt nyilatkozatát (2. számú melléklet) a következőkről:
    • a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűségéről, valódiságáról és hitelességéről, valamint arról, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban, illetve egyidejűleg mikor és hol nyújtott be,
    • arról, hogy nem áll végelszámolás alatt, illetve ellene csőd-, felszámolási eljárás, vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény hatálya alá tartozó kedvezményezett esetén nem áll adósságrendezési eljárás alatt, rendelkezik-e lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozással,
    • annak tudomásul vételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása felfüggesztésre, illetve visszatartásra kerül, kivéve, ha az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 13/A. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint a költségvetésből nyújtott támogatás köztartozás esetén is folyósítható,
    • a c) pontban foglalt kivétellel
      • ahhoz történő hozzájárulásáról, hogy
        • adószámát vagy adóazonosító jelét az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 122. § (3) bekezdése szerinti támogatás folyósítója és a Kincstár felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetve a köztartozás bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez, és
        • a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott igénylői, kedvezményezetti adataihoz – azok konstrukciós forrásainak költségvetésbeli elhelyezkedésétől függetlenül – a jogszabályban meghatározott jogosultak, valamint az Ámr. 122. § (3) bekezdése szerinti támogatások folyósítói, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Pénzügyminisztérium és a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek, vagy
      • a költségvetésből nyújtott támogatás – illetve azok részleteinek – kifizetése előtt a köztartozás-mentességét az Ámr. 122. § (4) bekezdése szerint igazolja,
    • arról, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok Áht. 15. §-ában megfogalmazott követelményeinek, valamint az Áht. 15. §-ának (11) bekezdése szerint vizsgálandó jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adatait rendelkezésre bocsátja,
    • a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Közpénztv.) hatálya alá tartozó költségvetésből nyújtott támogatás esetén annak 14. §-ában foglaltakról,
    • arról, hogy a támogatási igény szabályszerűségének és a költségvetésből nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználásának jogszabályban meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez hozzájárul,
    • az Ámr. 121. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség teljesítésének vállalásáról, továbbá arról, hogy a 127. § (1)-(3) bekezdése szerinti esetekben a támogató által megállapított jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az e rendeletben foglaltak szerint visszafizeti,
    • a támogató által előírt biztosítékok rendelkezésre bocsátásának vállalásáról legkésőbb az Ámr. 119. § (3) bekezdése szerinti időpontig,
    • arról, hogy a költségvetésből nyújtott támogatás célja tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e, és
    • annak tudomásul vételéről, hogy a költségvetésből nyújtott támogatás kedvezményezettjének megnevezése, célja, összege, a támogatott tevékenység megvalósítási helye, valamint a kedvezményezett Közpénztv. 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti érintettsége nyilvánosságra hozható.

A fenti nyilatkozatok kiállításának dátuma nem lehet a pályázat benyújtásának napjától számított 30 napnál régebbi.

A benyújtás módja: A pályázatokat a fenntartó vagy a pályázóval érvényes közszolgáltatási szerződést kötött helyi önkormányzathoz kell benyújtani egy eredeti és 3 másolati példányban 2010. március 2-ig (a postára adás dátuma).

A helyi önkormányzatok a pályázatokat 2010. március 8-ig a MÁK regionális igazgatóságának (továbbiakban kincstár) nyújtják be.
A kincstáraz 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. §. (3) bekezdésének megfelelően megvizsgálja és a pályázati felhívásnak nem megfelelő, hiányos pályázat esetében a pályázót a pályázat benyújtását követő 5 munkanapon belül felszólítja, hogy a hiányokat haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül pótolja. A kincstár a megvizsgált támogatási igényt egy eredeti és 2 másolati példányban 2010. március 17-ig továbbítja az Oktatási és Kulturális Minisztérium Művészeti Főosztályára (1054 Budapest, Szalay u. 10-14.).

A borítékra írják rá: Szabadtéri színházak pályázata

A pályázatokról szakmai kuratórium javaslata alapján az oktatási és kulturális miniszter 2010. március 31-ig dönt.
Az OKM a kincstár által megvizsgált pályázat minisztériumhoz történő beérkezésétől számított 30 napon belül írásban, postai úton értesíti a döntésről a pályázókat és a helyi önkormányzatokat. Az eredményt közzéteszi a minisztérium honlapján, mellyel egyidejűleg a támogatásban részesített helyi önkormányzatok, valamint a részükre jóváhagyott támogatási összeg jegyzékét utalványozás céljából megküldi az Önkormányzati Minisztériumnak.

A támogatás a helyi önkormányzatot illeti meg, az önkormányzat a pályázaton elnyert összeget a pályázónak egy összegben továbbadja. A helyi önkormányzat a kapott támogatás felhasználásáról a tárgyév december 31-ei határnappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. A támogatás tárgyév december 31-én feladattal terhelt maradványával a tárgyévet követő június 30-áig kell elszámolni.

A helyi önkormányzatnak gondoskodnia kell a kapott támogatás felhasználásának elkülönített és naprakész nyilvántartásáról, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatás megadásáról és a kért dokumentumok rendelkezésre bocsátásáról.

A támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzését az erre külön jogszabályban meghatározott szervek végzik. Ezen túlmenően az OKM jogosult vizsgálni, hogy a támogatás a pályázatban meghatározott és a pályázó által vállalt célra került-e felhasználásra.

A támogatás folyósítására, felhasználására, felhasználásának ellenőrzésére és elszámolására az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, illetve az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet (Ámr.), így különösen az Ámr. a helyi önkormányzatok központi költségvetésből származó támogatásaira vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
A pályázattal kapcsolatban jogorvoslatra az Ámr. rendelkezéseinek megfelelően nyílik lehetőség.

A pályázat elbírálása, felhasználása és elszámolása:
A felosztható keretösszeg: 222 millió forint.

A benyújtott pályázatokat az Előadó-művészeti Tanács javaslatára az oktatási és kulturális miniszter által felkért szakértői testület bírálja el és tesz javaslatot döntésre a miniszternek. A kuratórium saját szakmai benyomásai, az adatlapon szereplő információk és az alábbi szempontrendszer alapján tesz javaslatot a döntésre.

A kuratórium szempontrendszere:

Általános szempontok:

  • az eddigi tevékenység
  • a 2010-es művészeti tervek az eddigi tevékenységgel összefüggésben

Művészi jelleg és színvonal:

  • évek óta magas színvonalú alkotói és előadói teljesítmény

Szakmai kritériumok:

  • technikai, formai, tartalmi minőség, színvonal, szakmai felkészültség
  • szakmai elismerések (kritikai megjelenés, díjak, kitüntetések)

Társadalmi hatás és annak jellege:

  1. előadásszám
  2. nézőszám

Gazdasági mutatók:

  1. milyen hatékonysággal használja fel forrásait a produkciók létrehozatalához
  2. mennyiben hatékony a támogatáson kívüli egyéb források feltárása terén (ebből: külföldi forrás, magántőke bevonása, egyéb támogatások)

Nem nyújtható támogatás olyan pályázó részére, aki

  1. a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik,
  2. a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett,
  3. csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás, illetve külön törvény szerinti adósságrendezési eljárás alatt áll,
  4. esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása van,
  5. a Közpénztv. 6. §-a alapján nem részesíthető költségvetésből nyújtott támogatásban,
  6. a pályázati kiírásban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja,
  7. nem felel meg az Áht. 15. §-ában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.
  8. aki az előző években a támogató által azonos célra biztosított költségvetésből nyújtott támogatás felhasználásával a támogatói okiratban, támogatási szerződésben foglalt kötelezettségét megszegve még nem számolt el.

A pályázó a pályázaton elnyert összeget csak a jelen pályázatban meghatározottak szerint és a pályázó által vállalt célra használhatja fel, amennyiben a pályázóval támogatási szerződésre kerül sor, az abban foglaltaknak is megfelelően.
A támogatás felhasználásával kapcsolatos beszámoltatásra, valamint a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére az Ámr. vonatkozó rendelkezései megfelelően alkalmazandók.

A pályázatról további információk az OKM Művészeti Főosztályán Szakonyi Zsófiától kérhetők (473-72-43 vagy 795-42-43).

Forrás: OKM