palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat színész/animátor munkakör betöltésére

A Puchner Birtok (Puchner Kastélyszálló**** és Reneszánsz Élménybirtok) embereket keres színész/animátor munkakör betöltésére.

Leírás: Olyan jó kommunikációs készségű, idegenek előtt szemtől szemben is harsányan megnyilvánulni tudó és akaró, nyitott emberek jelentkezését várjuk, akik képesek aktívan megtölteni élettel középkori városunkat, megtartva annak korabeli hangulatát és képesek jó érzésű, vidám, valódi  csapatmunkára.

 Helyszín: A Puchner birtok, egy 7,5 hektáron elterülő középkori hangulatú város, 2010 április elsején nyitotta meg kapuit. A birtok három fő részből épül fel. A Falu rész tóval, patakkal, csárdával, házakkal, második része a fallal és tornyokkal övezett Óváros, és a harmadik a tágas főtérrel egybekötött Lovagi küzdőtér. Ezeken belül megtalálható minden jellegzetes építmény mint például  kézműves műhelyek, pékség, csárda, fogadó, malom. Van két tavunk és egy kis patakunk, két nagy befogadó képességű kültéri színpadunk, a madaras színpad és a lovagi küzdőtér lelátója, valamint egy beltéri színházterem. 2011-ben április és augusztus között a nyitvatartási napjainkon a vendégszám 500 és 1000 fő között mozgott. További információ és képek a www.elmenybirtok.hu internetes oldalon és az aláírásban található további internetes elérhetőségeken.

 A munka: Nyitvatartási napjaink szezonban heti három alkalommal vannak, kedd, csütörtök és szombati napokon. Egy nyitvatartási nap szezonban 11.00 órától 18.00 óráig tart. Ez idő alatt kell hozni azt a figurát, amit kitalálhat mindenki magának, egyeztetve természetesen a többiekkel, igazodva a lehetőségekhez és a körülményeinkhez. (például: vajákos, piócás, koldus, zenész, udvari bolond, mutatványos, szerzetes, utcalány, cigány asszony stb… ) A munka nem színpadi jellegű(bemegyek-kijövök), hanem teljes embert kívánó napi jelenlétet, karakter és realitás tartó képességet, erős improvizatív képességet igényel, sokszor szemben a vendégek XXI. századi realitásával.

A feladat nem könnyű, de nyitott hozzáállással, alázattal, kitartó játszani akarással menet közben is elsajátíthatók a szükséges készségek.

A tér, a hangulat, a közeg rengeteg játékra ad lehetőséget, ezeket ki kell tudni használni.

Nyitvatartási napjainkon két kiemelt produkciónk van, a madaras és a lovas előadás. Ezek technikailag nagyjából szabadtéri színház jellegűek, állatok(lovak és madarak) közreműködésével, ezekben is szerepet kell vállalni, solymász és lovas előképzettség nem feltétel.

Feltételek:

  • Színészi, színházi előképzettség, végzettség, gyakorlat nem feltétel, a fent leírtak figyelembevétele mellett.
  • Feltétel viszont a jól érthető, hangos, tiszta beszédkészség, akár tájszólással is ha ez alapvető adottság, vagy a figurához tartozik.
  • Jó érzékkel, jó érzéssel kell tudni kezelni és tolerálni a vendégek reakcióit.
  • Megkönnyíti a választásunkat, ha a jelentkezésed mellé videó vagy hangfelvételt is tudsz csatolni magadról.
  • Ének tudás és hangszer ismeret nem árt.

 Munkaidő: A munkát várhatóan 2012. március 1. és 2012 szeptember 30. közötti időszakra tudjuk először  felajánlani, fenntartva a további együttműködés lehetőségét. Előny, ha valaki a teljes időszakot tudja vállalni.

Jelentkezés: A jelentkezéseket mostantól folyamatosan várjuk, ám az idei munkát azokkal tudjuk megkezdeni, akik időben beadják a jelentkezésüket. Ennek a jelentkezésnek nincs határideje, a jelentkezőket folyamatosan fogjuk keresni az igényeinknek megfelelően.

Jelentkezéshez csatolva kérünk önéletrajzot, fényképeket, motivációs levelet. A motivációs levélben írj magadról, gondolataidat a fent leírtakról, elképzelésidről a saját stílusodban, nem kell megfelelni semmilyen sablon felfogásnak. A jelentkezést a kiraly.robert@elmenybirtok.hu e-mail címre, vagy a lenti levelezési címre kérjük küldeni. Az e-mail tárgya „Jelentkezés – Birtoklakó leszek!” legyen, és ugyanezt kérjük feltüntetni a borítékon is. Az esetleges videó vagy hanganyagot is a lenti címre kérjük, mellékelve a fent leírtakat.

Jelentkezési határidő: Nincs. A jelentkezéseket folyamatosan várjuk.

Pályázatainkról folyamatos tájékoztatás a „Puchner Birtok pályázatok” facebook oldalon található: facebook.com/PuchnerBirtokPalyazatok

 A pályázati kiírás letölthető innen: www.elmenybirtok.hu/hu/elmenybirtok/palyazatok

Jelentkezés és információ:

Király Róbert
e-mail: kiraly.robert@elmenybirtok.hu

telefon: +36 30 230 4553

Folyamatos információ: facebook.com/PuchnerBirtokPalyazatok
Puchner Birtok, Bikal
7346 Bikal, Rákóczi u. 22.
Tel.: 06 72 459 546
Fax: 06 72 459 549
Web: www.elmenybirtok.hu, www.puchner.hu

facebook.com/elmenybirtokfacebook.com/puchnerbirtok

GPS: 46.3318, 18.2852