palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat színházi előadásokon való kedvezményes részvételre

A MENTŐCSÓNAK EGYSÉG pályázatot hirdet középiskolai osztályok számára színházi előadásokon való kedvezményes részvételre.


A Mentőcsónak fiatal közönségnek szóló színházi előadásaiban aktuális társadalmi kérdéseket vizsgálunk.

A témák között szerepel az előítéletesség, a magyarországi mélyszegénység, a rasszizmus, a hajléktalanság témája, a menekültkérdés illetve ahhoz kapcsolódóan demokratikus alapvetések, vagy épp a tehetségek magyarországi sorsa. Fontosnak tartjuk, hogy a hátrányos helyzetű csoportokkal szembeni előítéletességet színházi eszközök segítségével is csökkentsük, s így a toleranciát és a szolidaritást erősítsük nézőinkben, különösen a fiatalokban.

Minden előadás esetében új kortárs magyar drámai szövegek születnek, amelyek a hazai társadalmi feszültségekre reagálnak, hol interaktív, új színházi formákat kutatva, hol pedig klasszikus színházi keretek között. Előadásaink egyszerre bírnak közösségfejlesztő és személyiségfejlesztő hatással, miközben közös gondolkozásra, vélemények ütköztetésére bátorítják a résztvevőket. Hiszünk benne, hogy ez a tevékenység, a nézők ilyen formán történő megszólítása hosszútávon társadalomformáló erővel is bírhat.
A közelmúltban mindkét rangos ifjúsági színházi fesztivál fődíját megnyerte egy-egy előadásunk: a rasszizmus visszaszorítása érdekében született Újvilág (rendező: Pass Andrea) kapta a VIII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját, a Szociopoly című interaktív színházi társasjáték (rendező: Fábián Gábor) pedig a VIII. Kaposvári Assitej Biennálén a legjobb ifjúsági színházi előadásnak járó Üveghegy-díjat nyerte el.

Várjuk olyan osztályok jelentkezését, akik szívesen vennének részt nézőként a Mentőcsónak előadásain. Fővárosi iskolák mellett kiemelten várjuk olyan vidéki iskolák jelentkezését is, akik nehezebben juthatnak hozzá színházi, osztályterem színházi előadásokhoz.
A támogatásnak köszönhetően a Jurányi Házban tartott előadások esetében kedvezményes jegyekre, és vidéki iskolák útiköltség támogatásra is pályázhatnak. Az osztályterem színházi előadások ára átlagosan nettó 150.000 Ft – ebben az esetben az előadások kedvezményes árú meghívására lehet pályázni. Kérjük, a pályázatban jelöljék meg, milyen összeggel tud az iskola hozzájárulni az előadás költségeihez, 0 – 60.000 Ft között.

A pályázatra a jelentkezés folyamatos, a jelentkezéseket beérkezési sorrendben bíráljuk el, és az előadásokat a Mentőcsónak kapacitásához mérten folyamatosan teljesítjük 2017 januárjától júniusáig. Egy iskola több előadásra is pályázhat.
Az előadásokat 16 éves kortól ajánljuk.
Osztályterem színházi előadások – az előadások iskolába történő meghívására lehet pályázni egy-egy osztály számára:

  • Szociopoly – r: Fábián Gábor – színházi társasjáték a magyarországi mélyszegénységről
  • Cím nélkül – r: Boross Martin – színházi társasjáték a hajléktalanságról
  • LifeDealer (előkészületben, 2017 áprilistól elérhető) – r: Bodó Viktor – az addikció, alkohol- és drogfüggőség témájában

Előadások a Jurányi Házban – 500 Ft-os diákjegyre lehet pályázni / vidéki iskolák útiköltség támogatásra is pályázhatnak:

  • Pokolra kell annak menni – a Mentőcsónak diákcsoportjának előadása, r: Pass Andrea – a tehetség sorsa Magyarországon
  • Újvilág – r: Pass Andrea – a fiatalok radikalizálódásáról, az előadást játékos feldolgozó drámafoglalkozás követi
  • Menekülj okosan – r: Fábián Gábor – színházi társasjáték a menekültkérdés kapcsán alapvető emberi jogi dilemmákról
  • A vezér (előkészületben, 2017 májustól elérhető) – r: Pass Andrea – a demokrácia kérdéseiről

Kérjük, a pályázati adatlapot küldjék el a trifonovdora@mentocsonak.com címre.