palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Parafrázisok a Magyar Nemzeti galéria alkotásaira 2.0 pályázat

A Magyar Nemzeti Galéria irodalmi pályázatot hirdet középiskolás diákok számára, olyan szépirodalmi művek elkészítésére, amelyek ihletadó forrása a Magyar Nemzeti Galéria tíz festménye.

A pályázati kiírás célja, hogy a Galéria nagyközönség számára ismert vagy éppen kevésbé ismert művei az írásaitok által új értelmezést nyerjenek. Nem műelemzéseket várunk, hanem kreatív fogalmazásokat, irodalmi parafrázisokat, amelyek a kiválasztott alkotásra rezonálnak. Szeretnénk megismerni, miként viszonyultok a magyar képzőművészet ikonikus alkotásaihoz, az általuk megjelenített történelmi korokhoz, témákhoz és szituációkhoz. Egyúttal kíváncsiak vagyunk szövegformálási ötleteitekre és technikáitokra.

Pályázók köre: Ha 9-12/13. osztályos középiskolás diák vagy, akkor a pályázatunk neked szól. Egy iskolából vagy osztályból többen is részt vehettek. Határon túli diákok jelentkezését is várjuk. FONTOS: Ha még nem múltál el 18 éves, a pályázathoz szülői hozzájáruló nyilatkozat szükséges, amit INNEN tudsz letölteni.

MIT VÁRUNK?
Műfaji megkötés nincsen, mindössze terjedelmi. Az írásod szóközökkel együtt ne legyen rövidebb, mint 1500, illetve hosszabb, mint 3000 karakter. Legfeljebb három különböző műalkotásra készített írásművel jelentkezhetsz. A pályaműveket Word formátumban várjuk.

Pályázatok beküldési határideje: 2017. május 2. 12.00 óra

A beérkezett írások közül 2017. május 15-ig választjuk ki és tesszük ki a honlapunkra azokat a pályaműveket, amelyek a második fordulóba kerülnek, és amelyekre június elejéig szavazhattok is. Ezek közül kerül ki az első három helyezett, illetve a közönségdíjas mű.

EREDMÉNYHÍRDETÉS
Az eredményhirdetésre 2017. június 24-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján a Magyar Nemzeti Galériában kerül sor.

Díjazás

  • 1. helyezett: 100.000 forint OTP Junior kártyán az OTP Bank felajánlásában
  • 2. helyezett: 1 db LG Micro Audio CM1560 hifi az LG Electronics felajánlásában
  • 3. helyezett: 1 db éves családi belépő a Magyar Nemzeti Galéria kiállításaira
  • Közönségdíj: Családi belépő a Textúra 2017 őszi előadására

A legjobb írásokat kiállítjuk az adott műalkotás mellett a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításában, illetve publikáljuk az intézményi honlapon és facebook oldalon.

Pályázat weboldala: Parafrázisok a Magyar Nemzeti galéria alkotásaira 2.0 pályázat