palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pro Bono díj a szociális vállalkozásokért

pro  díj 2010Negyedik éve hirdetjük meg pályázatunkat  azok számára, akik társadalmi célú projekteket sikerrel valósítanak meg. Társadalmi vállalkozónak számít valaki, aki alapított egy szervezetet vagy projektet, amely innovatív, fenntartható és gyakorlatias megoldást jelent valamely égető társadalmi gondra. Maga a szervezet vagy projekt származhat az üzleti világból, a civil életből vagy a helyi közigazgatásból egyaránt a tulajdonformára, az üzemmódra és az üzleti modellre való megkötés nélkül – bárhonnan, ahol látszik, hogy a vállalkozás célja nem csak a bevétel, hanem egyben a közhasznúság maximálása is.

Világos, hogy mind a közigazgatásban, mind pedig a nonprofit szervezetek világában szükség van a hatékonyság és a verseny fogalmaira. Úgyszintén az üzleti szférából ismert folyamatos ellenőrzés, mérés és visszacsatolás meghonosítására is. E fogalmakat pedig a vállalkozó testesíti meg – és semmi okunk nincs arra, hogy az üzleti világon kívül is ne keressük őket. A nonprofit menedzsment, és az üzlettudományok alkalmazása az önkormányzati- és civilszférára ma már elfogadott tananyag a legjobb üzleti főiskolákon szerte a világban. Ezen értékek népszerűsítése céljából hoztuk létre a ProBono díjat, amellyel minden évben elismerhetők azok a társadalmi- és civil vállalkozók, akik egy szakmailag kidolgozandó kritériumrendszer alapján a legjobbaknak bizonyulnak az országban.

A ProBono díjat tehát kaphatják: alapítványi programmenedzserek, a szociális munka ötletgazdái (amennyiben projektfelelősök is), kis- és középvállalkozók, s közhasznúság irányában elkötelezett civilek, illetve a nagyvállalati világ olyan menedzserei, akik cégük társadalmi felelősségvállalásában új utakat nyitnak meg. Számítunk olyan önkormányzati köztisztviselőkre is, akik előremutató civil partnerségi kapcsolatot működtetnek.

Pályázni lehetett az életmű bemutatásával és a jelenleg futó projekt leírásával: kelen.andras@avf.hu címre, 2011 február 15-ig.

Az odaítélés kritériumrendszerének kidolgozásáért és a pályáztatás lebonyolításáért a Szociális Innováció Alapítvány illetve az Általános Vállakozási Főiskola nonprofit menedzsment oktatásáért felelős tanári csapata felelős, akik a külföldi odaitélési gyakorlat tanulmányozásával és a hazai mezőny áttekintésével teszik le a kiválasztás eredményét az asztalra. Egy nemzetközi nagyvállalat nagylelkű anyagi szerepvállalásával rendelkezésre áll a díj jelentős anyagi alapja immár harmadik éve.

Az ünnepélyes díjátadást  2011 márciusra tervezzük, egy  – a társadalmi igazságosság – megélhetés – alapjövedelmek témakörben rendezendő konferencia keretében.

Letölthető dokumentum

pályázati felhívás

Forrás: http://www.szia.org/