palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Project never grafikai pályázat

project never pályázatPályázat a meg nem valósult koncepcióknak – A Project Never grafikusai megelégelve a fiókban porosodó munkák tömegét, pályázatot hirdettek az olyan, meg nem valósult kreatív megoldásoknak, egyszersmind ezen koncepciók megmentéséért, melyeket valamilyen oknál fogva nem fogadtak el, ám kreativitásuk formabontó és megkérdőjelezhetetlen.

A tervezőgrafika területén alkotók sokszor szembesülnek a megrendelő, ügyfél, marketinges és még ki tudja még kinek az elképzeléseivel, változtatási szándékával, esetlegesen nemtetszésükkel, melyek nem feltétlenül egyeznek meg az alkotó terveivel. Ennek a félrehangolt folyamatnak az eredménye pedig az, hogy rengeteg terv kerül a süllyesztőbe, jobb esetben csak a fiókba. Bár ez utóbbiakat is csak a legritkább esetben veszik ismételten elő.

A Project Never pályázata tehát a szakmától, a szakmának szól, esélyt adva annak, hogy bemutathassák a jelentkezők el nem fogadott terveiket. A felhívás nemzetközi, bármely ország grafikusa jelentkezhet.

Az ingyenes pályázat egyetlen feltétele, hogy a beküldött projektet, koncepciót, designt angol nyelven kell bemutatni, illetve egy rövid brief is szükséges, melyben a megbízást kell prezentálni.

Nevezni minden olyan munkával lehet, melyet 2009. január 1. és 2010. március 8-a között elkészítettek, prezentáltak, de nem valósítottak meg.

A beküldési határidő 2010. március 8.

Eredmény 2010. áprilisában várható. A győztesnek ily módon elismerik meg nem valósult munkáját, illetve bemutatják a tervezőt a Never Project oldalán, valamint számos, online szakmai oldalon, melyek egyben a pályázat szponzorai is.

Letölthető dokumentumok:

Project Never entry form

Bővebb információ: Project Never

Forrás: Alkotóelem; http://projectnever.com/