palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Rajtad is múljon! – Egynyári virágágy tervező pályázat a család témakör jegyében

Szereted a virágokat? Szereted a színeket, formákat, mintákat merészen összepárosítani? Itt az ideje, hogy a papírra vetett álmaidat Budapest közterületein meg is valósítsd! Tervezd meg Te, hogy nézzen ki 2014-ben az egyik budapesti virágágy!

RAJTAD IS MÚLJON! – EGYNYÁRI VIRÁGÁGY TERVEZŐ PÁLYÁZAT A CSALÁD TÉMAKÖR JEGYÉBEN

Több éves hagyomány, hogy minden évben egy kiemelt fontosságú esemény, kulturális program, vagy épp a nemzetközi figyelem központjában lévő tudományos témához kapcsolódva készülnek a budapesti virágágyak kiültetési tervei és jelennek meg mondanivalói, virágok segítségével. A 2014-es évben a „Család nemzetközi éve” lesz, ehhez kapcsolódva a virágágyak a családot a családhoz fűződő érzéseket, élményeket fogják megjeleníteni.

Ennek jegyében a FŐKERT Nonprofit Zrt. virágágy tervező pályázatot hirdet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A pályázat célja, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét arra, hogy a városi tér a lakosságé, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni A pályázaton résztvevőknek lehetősége nyílik arra, hogy megtervezzék az egyik budapesti virágágyat, melyet 2014. tavaszán a FŐKERT Nonprofit Zrt. munkatársai a pályázati helyszíneken megvalósítanak.

A pályázás menete:

  1. Töltsd le a www.fokert.hu weboldalról a korosztályodnak megfelelő alaprajzot!
  2. A letöltött alaprajzot nyomtasd ki (lehetőség szerint A3-as méretű papírra) és már kezdődhet is a tervezés ceruzával, festékkel, temperával, ragasztással, bármivel! Ne felejtsd el, a jövő év témája: a Család! Az elkészült művet – neveddel, címeddel, telefonszámoddal és e-mail címeddel ellátva – „Egynyári pályázat” jeligével a FŐKERT Nonprofit Zrt. címére (1073 Budapest, Dob utca 90.) juttasd el postán, vagy személyesen.
  3. Természetesen, annak sincsen akadálya, hogy számítógéppel tervezz! Ebben az esetben, kérünk, hogy min. 200 dpi felbontásban, .jpg formátumban küld vissza a pályázatodat a marketing@fokert.hu e-mail címre.
  4. Kérünk, bármelyik lehetőséget is választod, vedd figyelembe a pályázati lapon elhelyezett, a tervezésre vonatkozó segédletet,
  5. A jövő év a Család éve lesz, így azok a pályázatok előnyben részesülnek, melyek az adott témát jelenítik meg, a családdal kapcsolatos gondolatokat, érzéseket formálják meg.
  6. 6. A pályázatok beérkezési határideje: 2013. szeptember 30.

A beérkezett pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. A korosztályonkénti 5 legjobb pályamű közül a nyertest a FŐKERT Nonprofit Zrt. facebook oldalán indított szavazás eredménye fogja eldönteni. A korosztályonkénti nyertes pályázatot 2014 tavaszán a FŐKERT Nonprofit Zrt. a korosztály szerinti parkban megvalósítja, s a tervező nevét kiállítja.

Eredményhirdetés

Az eredményhirdetésre és az oklevelek, díjak átadására 2013. októberében kerül sor.

A díjazottak legkésőbb 2013. október 20-ig értesítést kapnak.

A legjobb pályaművek a pályázat lezárását követően megtekinthetőek lesznek a www.fokert.hu internetes oldalon, a FŐKERT facebook oldalán, valamint a FŐKERT Nonprofit Zrt. által fenntartott parkokban elhelyezett kültéri kiállításon.

A pályázat benyújtója hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója jogosult használni az alkotást a pályázathoz szorosan kapcsolódó katalógus, programfüzet, újság, internetes felület, hírlevél, tv műsor, reklám stb. keretében. Ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó a nevének feltüntetése mellett.

Pályázatok innen tölthetőek le:

6-10 éves korosztály: /uploads/2013/tervek/terv6_10.jpg

10-14 éves korosztály: /uploads/2013/tervek/terv10_14.jpg

14-18 éves korosztály: /uploads/2013/tervek/terv14_18.jpg

Felnőtt korosztály: /uploads/2013/tervek/terv18.jpg

Bővebben a pályázatról: Rajtad is múljon! – Egynyári virágágy tervező pályázat a család témakör jegyében