palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Rézler Gyula Alapítvány tanulmányi ösztöndíja tudományos pályára készülő fiatalok felkészülésének támogatására 2014/2015

Rézler Gyula Alapítvány ösztöndíjA Rézler Gyula Alapítvány hazai tanulmányi ösztöndíjat hirdet a 2014/2015-ös egyetemi tanévre a tudományos pályára készülő fiatalok felkészülésének támogatására. A beérkezett pályázatok szakmai minőségétől függően, a Kuratórium maximum két ösztöndíjat ítél meg.

A pályázaton részt vehet minden magyar, (a pályázat beadási határidejének napján) 35 év alatti, MA vagy MSc diplomás, aki – a későbbi Ph.D. tanulmányait szem előtt tartva – kutatási témáját a munkaügyi kapcsolatok, a munkaügyi viták, az alternatív vitarendezés, valamint a munka világához kapcsolódóan más, interdiszciplináris témakörből választja.

A pályázatban nem vehetnek részt azok, akik már részesültek (amerikai vagy hazai) Rézler ösztöndíjban.

A sikeres pályázók 2014. szeptember 1-től összesen 300 000 Forint ösztöndíjban részesülnek, a későbbiekben részletezett módon és feltételek mellett.

A pályázóknak a következő dokumentumokat kell benyújtaniuk a Rézler Gyula Alapítványhoz postai úton (Rézler Gyula Alapítvány – 1111 Budapest, Egry József u. 1, 709-es szoba, Tel.: 0620/523-5553) és elektronikusan (secretary@rezler-foundation.hu):

  1. életrajz (Europass formátumban), amelyben a pályázó, ha szükségesnek tartja, kitér jövedelmi- és szociális helyzetére is,
  2. kutatási terv (maximum 2 oldal terjedelemben), beleértve az alkalmazni kívánt módszertan ismertetését, a kutatás ütemezését is, valamint annak kapcsolatát a tervezett Ph.D. tanulmányokkal,
  3. kutatási tapasztalat, korábbi kutatási eredmények rövid bemutatása és publikációs lista (maximum 1 oldal terjedelemben), amennyiben releváns.

A pályázat benyújtási határideje:

  • elektronikusan: 2014. május 12. 24:00
  • postai úton: 2014. május 12-i postai bélyegzővel

A pályázatok beérkezését az Alapítvány e-mailben visszaigazolja. A beérkezett pályázatokat a Kuratórium bírálja el. Az esélyes jelölteket a Kuratórium szóbeli meghallgatásra hívja meg, ahol a jelölt vázolja kutatási tervét, és a későbbi Ph.D. tanulmányokra vonatkozó elképzeléseit. A szóbeli meghallgatás alkalmával kell bemutatni a pályázati anyagot alátámasztó dokumentumokat (diploma, nyelvvizsga bizonyítvány, stb.) is.

A szóbeli meghallgatásokra a 2014. június 9-vel kezdődő héten kerül sor. Amennyiben a pályázó nem tud részt venni a meghallgatáson, pályázatát a Kuratórium az elbírálás további folyamatában már nem veszi figyelembe.

Az ösztöndíjat a Kuratórium az alábbi kritériumok együttes mérlegelése alapján ítéli oda a sikeres pályázóknak:

  • a kutatási terv szakmai színvonala és alkalmassága a későbbi Ph.D. tanulmányok megalapozására,
  • a pályázó szakmai felkészültsége a tervezett kutatási témakörben, illetve a választott kutatási módszerben,
  • az ösztöndíj szerepe/fontossága a pályázó szakmai fejlődésében és a Ph.D. tanulmányok mielőbbi elkezdésében,
  • a pályázó tudományos munka, kutatás iránti elkötelezettsége, motiváltsága és rátermettsége,
  • a pályázati anyag színvonala, minősége.

Amennyiben a pályázatokat a fenti kritériumok alapján elbírálva több azonos szakmai színvonalú pályázó van, mint ahány ösztöndíjat a Kuratórium meg tud ítélni, akkor – az Alapító szándékának megfelelően – előnyben részesíti azokat a pályázókat, akik nehezebb anyagi- és/vagy hátrányosabb szociális helyzetben vannak.

A Kuratórium, a szóbeli meghallgatást követő két héten belül, indoklás nélkül értesíti a pályázókat az eredményről.

Az ösztöndíj utalásának rendje és feltételei:

  • az ösztöndíj odaítélését követően az ösztöndíj egyharmada (100 000 Ft) kerül folyósításra;
  • 2015. január 31-ig az ösztöndíjasnak 5-8 oldalas munkabeszámolót kell készítenie, amelyben összefoglalja az Alapítvány által támogatott kutatási feladat végrehajtásában elért eredményeit, valamint ismerteti a következő félévre tervezett kutatási (rész)feladatait. A munkabeszámolót a Kuratórium értékeli, és megfelelő előrehaladás esetén megítéli az ösztöndíj második harmadát;
  • 2015. június 30-ig a Rézler ösztöndíjas elkészíti és benyújtja azt a (2-3 ív terjedelmű) tanulmányt, amelynek elkészítésére – az ösztöndíj tíz hónapos időtartama alatt – vállalkozott. A Kuratórium a tanulmányt megfelelő színvonalú teljesítés esetén, dönt az ösztöndíj utolsó harmadának folyósításáról. 

A Kuratórium fenntartja magának a jogot az ösztöndíj felfüggesztésére és/vagy megvonására, amennyiben a Rézler ösztöndíjas

  • nem tartja be a fentiekben meghatározott határidőket;
  • nem megfelelő szakmai színvonalon, vagy az ösztöndíj megítélésekor vállaltaktól indokolatlanul eltérően teljesít.

A munkabeszámolót, illetve a tanulmányt elektronikus formában kell megküldeni a Rézler Alapítványnak (secretary@rezler-foundation.hu).

 A Rézler ösztöndíjas tanulmánya, vagy annak rövidített változata az Alapítvány honlapján nyilvánosságot kap.

LINK: http://www.rezler-foundation.hu/