palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

RÓMAI PART 2100 hallgatói ötletpályázat

Az  Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Magyarország  vezető  ingatlanfejlesztő társaságait képviselő szervezet.  A  jelen ötletbörzével  az  IFK  Budapest  egyik  emblematikus  városrészének  lehetséges vízióit,  távoli  jövőbeni  szerepét  és funkcióit  kívánja  felmérni  a  jövő  szakembereinek mozgósításával.

Ennek elérése érdekében, az IFK lehetőséget kíván nyújtani:

  • olyan építészhallgatók véleményének megismerésére, akiket aktívan foglalkoztat Budapest és a Római Part jövőképe,
  • többek  között  várostervezést,  közgazdaságtant,  jogot,  környezetvédelmet, szociológiát, közlekedéstervezést, urbanisztikát  tanuló hallgatók számára,  hogy bekapcsolódjanak  egy minden kötöttséget nélkülöző alkotó és kreatív pályázati csapat munkájába,
  • egy több szakterületet átfogó komplex téma magas szakmai színvonalon történő megvitatására.

A  pályázat  résztvevője  –  a  pályázó  –  a  Budapesti  Műszaki  Egyetem építészmérnöki  és mesterszakok  hallgatói,  a SZIE Ybl Miklós  Építéstudományi kar  alapképzésében  és  mesterképzésben  résztvevő  hallgatói,  a  Pécsi Tudományegyetem  Pollack  Mihály  Műszaki  és  Informatikai  karának alapképzésében és mesterképzésben résztvevő hallgatói, a  Debreceni Egyetem Műszaki  kar  alapképzésében  és  mesterképzésben  résztvevő  hallgatói,  a Budapesti Corvinus Egyetem  Tájépítészi  karának  hallgatói, a győri  Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi karának hallgatói.
Pályázó   min.  3  fős  csapat  lehet.  Mivel  az  ingatlanfejlesztés  egy  komplex ”műfaj”, ezért a pályázatok elbírálásakor előnyben részesítjük azt a pályázót, aki maga köré  más, az ingatlanfejlesztés szempontjából ugyancsak fontos szakmák (közgazdász,  szociológus,  jogász  stb.)  hallgatóiból   szervez  csapatot.  A  csapat tagja  lehet  bárki,  aki  ötleteivel, szakmai  segítségével  emeli  a  pályázat színvonalát.

 

A PÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÁSÁNAK IDŐTÁBLÁZATA
a)  Pályázat meghirdetése:          2013.09.24.
b)  Regisztrációs határidő:           2013.10.10. 12.00 óra 
c)  Kérdések feltevése és megválaszolása:      2013.10.21. 12.00 óra
d)  Pályaművek leadásának határideje:        2013.11.04. 12.00 óra
e)  Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása:  2013.11.20.
A kiíró fenntartja jogát a fenti időpontok módosítására.

A  pályázaton  való  részvétel  regisztrációhoz  kötött.  A  pályázati  dokumentáció  –  a regisztrációt  követően  – ingyenesen  letölthető  a  www.ifk-egyesulet.hu/otletborze weboldalról.
A regisztráció alkalmával minden pályázó egyedi belépési kódot kap e-mailben.

PÁLYÁZAT  KIÍRÓ  ADATSZOLGÁLTATÁSA,  A  KIÍRÁSSAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK ÉS EZEKRE ADOTT VÁLASZOK
Helyszín megnevezése: Budapest, Római Part
Mellékletként  csatoljuk  a  pályázati  helyszín  térképét  valamint  egy  állapotfelvételt  a helyszínről.
Kérdések és válaszok
A  pályázók  a  kiírással  és  a  pályázattal  kapcsolatban  –  regisztrációt  követően  –  2013. október  21-ig  kérdéseket tehetnek  fel  a  www.ifk-egyesulet.hu/otletborze  honlapon keresztül, nyilvános, valamennyi pályázó által látható formában. A válaszokat ugyan itt, ugyan  ebben  a  formában  kapják  meg.  A  kérdés  sikeres  elküldéséről  és  a  válasz mmegérkezéséről automatikus értesítést küldünk a pályázó e-mail fiókjába.
A PÁLYAMŰVEK BENYÚJTÁSA
A pályaművek kizárólag elektronikus formában, a regisztráció során kapott belépési kód segítségével nyújthatók be, azaz tölthetők fel.
A pályázatokat két módon kell benyújtani: 
  • 1)  eredeti, szerkesztett formában (teljes tartalommal)
  • 2)  prezentáció formájában (kivonatolt tartalommal)
A pályaművek feltöltési határideje: 2013. november 4. 12.00 óra

A GYŐZTES  PÁLYAMŰ DÍJAZÁSA

Az  Ingatlanfejlesztői  Kerekasztal  Egyesület  az  ötletpályázat  győztesét  az  alábbiak szerint díjazza:

  1. A győztes pályázó (és csapata) 500.000 Ft pénzjutalomban részesül
  2. A győztes pályázó jogosulttá válik az IFK által adományozott  „IFK Talentum 2013 ”cím viselésére, amelyről az IFK oklevelet bocsájt ki
  3. A győztes pályázó lehetőséget kap, hogy az ingatlanfejlesztéssel és építészettel kapcsolatos mértékadó  médiumokon  keresztül  bemutathassa  pályaművét  a szakmai nyilvánosságnak

Bővebben, regisztráció stb: http://www.ifk-egyesulet.hu/otletborze/