palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Soma Díj

Az Alapítvány legfőbb célja: emléket állítani Gőbölyös József „Somának”, a fiatalon elhunyt tehetséges újságírónak azáltal, hogy támogatjuk azt a műfajt, melyben ő a legaktívabb volt, a tényfeltáró újságírást.  Bízunk benne, hogy e díjnak köszönhetően egyre több társadalmi vagy gazdasági visszásságra fényt derítő, alapos kutató munka során összegyűjtött, megbízható forrásokra támaszkodó tényfeltáró cikk születik.  Meggyőződésünk ugyanis, hogy erre igen nagy szükség van ma Magyarországon. Hiszen témában – sajnos – nincs hiány.

Ki jelölhető Soma-díjra? Tényfeltáró, valamely magyarországi társadalmi, illetve gazdasági visszásságra fényt derítő, legalább 6 ezer, legfeljebb 100 ezer leütés (körülbelül 4-70 nagy sortávval gépelt oldal) terjedelmű, megjelent vagy még publikálatlan írás szerzője/szerzői. Jelölt csak olyan személy lehet, aki a következő díjkiosztás időpontjáig, azaz a következő esztendő január 11-ig nem tölti be 37. életévét.

Ki jelölhet valakit a díjra? Lényegében bárki. A díjra az azt elnyerni kívánó személy maga is pályázhat, de jelölheti őt más természetes vagy jogi személy, egy-egy sajtótermék szerkesztősége is.

Mit kell tartalmaznia a pályázati anyagnak?

A pályázati anyag a jelöléshez szükséges dokumentumok összessége. A következőket kell magában foglalnia:

  • A jelölés alapjául szolgáló írásmű egy példánya.
  • A kísérőanyag, amelynek tartalmaznia kell a jelölt nevét, születési idejét és elérhetőségeit, valamint a jelölő nevét és elérhetőségeit (levelezési cím és telefonszám feltétlenül kell, e-mail-cím jó, ha van). A már megjelent művek kísérőanyagából egyértelműen ki kell derülnie annak, hogy a jelölés alapjául szolgáló írás mely sajtótermék mikori számában olvasható.

Hová és milyen határidővel küldendő be a pályázati anyag?

Az Alapítvány elektronikus formában fogadja a pályázatokat.

E-mail-cím: alapitvany@gsoma.hu

A tárgymezőbe kérjük beírni a Pályázat szót, illetve a jelölt / pályázó nevét. A pályaműveket Word-ben kérjük csatolni.

A határidő: 2011. november 30.

Ki dönt a díjazott személyéről, és miképpen? Az 1 millió forinttal járó Soma-díjat a Gőbölyös József „Soma” Alapítvány kuratóriuma ítéli oda az általa legjobbnak tartott pályamű szerzőjének/szerzőinek. Ha a kuratórium a benyújtott pályaművek között nem talál díjazásra érdemeset, az az évi díj az alapítvány vagyonát gyarapítja. A pályaművek megítélésekor a kuratórium fő szempontjai: az írásmű megszületéséhez szükséges kutatómunka mennyisége és alapossága, illetve a téma társadalmi fontossága – így egy alapos, lényeges témát érintő pályamű előnyt élvez egy súlytalanabb, jóllehet jobban megírttal szemben. A díjat a pályázati évet követő esztendő januárjának 11. napján, ünnepség keretében adják át a győztesnek alapítvány képviselői.

 Forrás: http://www.gsoma.hu/