palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Staféta – a független előadó-művészet támogatása pályázat

Budapest Főváros Önkormányzata ötödik alkalommal is meghirdeti a STAFÉTA pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkció létrehozására. Az eddigi évekhez hasonlóan, a FÜGE Egyesület lebonyolításában, nyílt pályázat formájában. A projekt célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása oly módon, hogy az önálló munkásságuk elején járó alkotók és alkotói csoportok számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.

PÁLYÁZÓK KÖRE: Alkotóművészek/magánszemélyek vagy alkotói csoportok/együttesek valamint a pályázat céljának megfelelő, már működő szervezetek. A pályázáshoz még nem, de nyertes pályamunka esetén a szerződés megkötéséhez szükség lesz lebonyolítói szerve-zeti háttérre.

PÁLYÁZAT LEÍRÁSA: A pályázat a tervezett színpadi produkció szinopszisát, produkciós leírását, valamint annak létrehozási és továbbjátszási költségvetését, forgalmazási tervét tartalmazza az előre leegyeztetett befogadó helyszín és a forráshiány feltüntetésével. 2020. szeptember 1 – 2021. május 31. között megvalósuló új bemutatókra lehet pályázni.

Pályázati kategóriák:

1. kategória: azon alkotóművészek és művészeti formációk, akik nem több mint öt éve kezdték önálló alkotói munkásságukat a független előadó-művészeti területen; ezen pályázatok esetében nem szükséges önerőt felmutatni; a megpályázható maximális összeg projektenként 2.500.000 Ft

2. kategória: azon alkotóművészek és művészeti formációk, akik már rendelkeznek ugyan több éves referenciával, szakmai elismeréssel, de új színházi munkájuk megvalósítása jelenleg forráshiányos és anyagi támogatást igényel; ezen pályázók esetében aláírt befogadó nyilatkozat valamint önerő/rendelkezésre álló forrás rendelkezésre állása feltétel; a megpályázható maximális összeg projektenként 3.000.000 Ft; ebben a kiemelt kategóriában maximum két nyertes pályázatot hirdet a kuratórium.

PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA
A pályázat elbírálása két fordulóban zajlik. A beérkezett pályázati anyagokat a FÜGE stábja ellenőrzi és a formailag megfelelt anyagokat küldi tovább a felkért konzulensi kör számára. A konzulensek az alábbi szempontok és elvek alapján döntenek arról, hogy az adott időszakban hány (maximum 15) pályázót juttat tovább a kuratórium elé, ahol a végleges döntés megszületik és kiderül, hogy az adott évben kik kapnak lehetőséget arra, hogy színpadra állítsák a szükséges anyagi és infrastrukturális háttérrel a projekttervüket.

  • A BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK SZÍNVONALA, MŰVÉSZETI ÉRTÉKE,PROGRESSZIVITÁSA,
  • ÚJ FORMANYELV ALKALMAZÁSA, KERESÉSE,ű
  • TÁRSADALMI KÉRDÉSEKRE VALÓ ÉRZÉKENYSÉGE,
  • A TERVEZETT PRODUKCIÓK UTAZTATHATÓSÁGÁNAK ÉS TOVÁBBJÁTSZÁSÁNAK LEHETŐSÉGE.

Előnyt élveznek azok a projekttervek:

MELYEKBEN AZ ALKOTÓI FOLYAMAT SORÁN A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS SZEREPET KAP, AMELYEK FÓKUSZÁBAN A TÁRSADALMI SOKSZÍNŰSÉGRE VALÓ NYITOTTSÁG ÉS ELFOGADÁS ÁLL,AMELYEK KILÉPNEK A HAGYOMÁNYOS SZÍNHÁZI TEREKBŐL ÉS BÁTRAN ALKALMAZZÁK A MŰFAJI HATÁROK ÁTLÉPÉSÉT.

KURATÓRIUM TAGJAI:

  • MÁCSAI PÁL (igazgató, Örkény István Színház)
  • ZRINYI GÁL VINCE (a Koma Bázis művészeti vezetője, a Független Előadó-művészeti Szövetség delegáltja)
  • PÉTER PETRA (az Off Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Független Előadó-művészeti Szövetség delegáltja)
  • PASS ANDREA (író, rendező, a Staféta projekt háromszoros nyertese)
  • Konzultációs jogkörrel vesz részt: BARDA BEÁTA (Trafó) és  ROZGONYI-KULCSÁR VIKTÓRIA (FÜGE, Jurányi)

Letölthető dokumentum

stafeta_palyazat_felhivas_2020

A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE: 2020. július 31. 16.00 óra

AZ ELBÍRÁLÁS HATÁRIDEJE ÉS A HIVATALOS EREDMÉNYHIRDETÉS

A pályázatok elbírálásának várható időpontja és közzé tétele: 2020. augusztus 31-ig.

A PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATBAN TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS, INFORMÁCIÓ: Gulyás Dóra / FÜGE, projektvezető+36 70 443 0211stafetapalyazat@gmail.com

A FELKÉRT KONZULENSEK AZ ALÁBBI JÁTSZÓHELYEK, PRODUKCIÓS HÁZAK ÉS ERNYŐ-SZERVEZETEK KÉPVISELŐI:Bethlen Téri Színház, Jurányi Ház, Magyar Zsonglőr Egyesület, Manna, MU Színház, Műhely Alapítvány, Orlai Produkciós Iroda, Sín, Szkéné Színház, Trafó

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK IDEJE, MÓDJA ÉS ELBÍRÁLÁSA: Pályázni kizárólag az erre a célra kialakított on-line pályázati felületen lehet a megadott benyújtási határidőn belül.

Az adatlap regisztráció után a FÜGE hivatalos következő web-oldalán érhető el: www.fugeprodukcio.hu/palyazat/

A pályázati határidőn túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elbírálni.