palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Szárnypróbálgatók 2010-versíró, irodalmi pályázat

Az ALFÖLD Művészeti Egyesület és a Raszter Könyvkiadó az előző évek gyakorlatának sikeres folytatásaként, immáron 7. alkalommal értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson azoknak a pályakezdőknek, akik szakmai megítélés alapján, szerzői önköltséget is vállalva, szeretnék alkotásaikat gyűjteményes kötetben (hagyományosan megjelenő országos antológiában ) megjelentetni.Pályázat címe: Szárnypróbálgatók 2010.

Pályázhatnak: magyar anyanyelvű pályakezdő és haladó versírók

Beadási Határidő: 2009. szeptember 10-ig

A pályázatra szerzőnként maximum 5 vers küldhető be, terjedelmi korlát, tematikai megkötöttség nélkül. A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, bírálja el, s tesz javaslatot kötetben történő megjelenésre. A zsűri döntése végleges. Az értékelő bizottság elnöke: Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő. A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egy éves időtartamra, akik ezáltal jogosultak szerzői jogdíj nélkül Magyarország területén bármilyen formában megjelentetni, közzétenni a műveket.

Nevezési díj 1000 Ft/ pályázó. (A nevezési díjat kérjük postautalványon befizetni az Egyesület 6640 Csongrád, Szép u. 12. sz. alatti címére, vagy egy elkülönített számlára: KHB Góg János 10404247-91333570-01000000 számra).
A zsűri értékelése alapján döntőbe kerülő versekből országos antológia készül. Az előkészített kötetben szereplőknek (az előző évekkel megegyezően) vállalniuk kell 6 db könyv önköltségen való értékesítését elővételben, így kerülhetnek be a megjelenő szerzők közé. Erről a pályázatot meghirdető Egyesület 2009. október 10-ig írásban értesíti a szerzőket.
Az antológia 2010. január 22-ére, a Magyar Kultúra Napjára, periodikaként „Szárnypróbálgatók 2010 – pályakezdők országos antológiája” címmel jelenik meg.

A zsűri döntése alapján a minősítést elérő szerzők elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig díjat kap.
Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa, Prof. Dr. Szabó Máté különdíjat ajánlott fel „azon legjobb pályázónak, akinek a művét az alkotmányosság, az egyetemes emberi értékek, az emberi jogok sérelme, illetve tisztelete, az idealizált világ vagy éppen hétköznapjai(nk) kiábrándító valósága ihleti.
(A mű foglalkozhatna többek között: a hajléktalanok, a fogyatékkal élők, a gyermekek jogaival.)”

A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról vagy esetlegesen összevonásáról is.

A pályamunkákhoz kérjük mellékelni a pályázó adatait, rövid szakmai önéletrajzát, címét, telefonszámát.
A borítékra írják fel: „Szárnypróbálgatók 2010”!

A pályázatok beküldendők 2 példányban:

ALFÖLD Művészeti Egyesület, 6640 Csongrád, Szép u. 12.
(Információ kérhető: Tel/fax.: 63/483-374 * E-mail: raszter@invitel.hu címen)

Eredményhirdetésre és az ünnepélyes kötetbemutatóra 2010. január 22-én (pénteken) 11 órától kerül sor Budapesten, az Országgyűlési Biztos Hivatalának Dísztermében.
(1051 Budapest, Nádor u. 22.)

A díjakat átadja:

Baranyi Ferenc
Kossuth-díjas költő
Góg János
Juhász gyula-díjas költő
Prof. Dr. Szabó Máté
Országgyűlési Biztos

Részletekről tájékozódhatnak az Egyesület honlapjáról is:
www.alfoldegyesulet.shp.hu

Forrás: Alföld egyesület