palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

SZIE – Építs közösséget! ifjúsági programsorozat önkéntes szervezői pályázat

Szeretsz barátaiddal elszálltan ötletelni, közösen pörögni, szervezkedni? Szeretsz új embereket megismerni, új szitukba kerülni? Szereted, ha  értékes és érdekes önzetlen, másokért is tenni tudó emberek vesznek körül, nem kell magányoskodnod, mégis önmagad lehetsz?  Ha igen, itt van minderre a lehetőség,  csatlakozz a 21 éves, keresztény alapokon szerveződött és működő Szentimrevárosi Egyesülethez,  építs közösséget,  megvalósítva önmagad is. Legyen körülöttünk kerek és kedves a világ! Hidd el, „az önkéntes munka boldogít”!

A Szentimrevárosi Egyesület (SZIE)  pályázatot hirdet 18-35 éves fiatalok, magánszemélyek vagy  2-3 fős baráti társaságok számára, keresztényi alapokon álló, új, ifjúsági közösségépítő akció- vagy programsorozatok kitalálására és megvalósítására. A pályázaton olyan  javaslatokat várunk, amelyek révén a pályázó  önkéntes munkájával  saját ötletén alapuló, fiataloknak szóló közösségépítő programsorozatot akar megvalósítani a Szentimrevárosi Egyesület keretében, annak anyagi, erkölcsi és szakmai támogatása mellett.  A pályázónak vagy pályázóknak főszervezőként tevőlegesen és felelősen részt kell majd venniük  az akció- vagy programsorozat előkészítésében, szervezésében,  hirdetésében, kivitelezésében,  rendszeres értékelésében, amelyhez az Egyesület biztosítja a helyiséget, a támogató szakértelmet, a PR munkát és a  külső költségek fedezetét.

A pályázat díjazása, bruttó:

  • I. díj     50 000 Ft
  • II. díj    30 000 Ft
  • III. díj   20 000 Ft

Beadási határidő:  2013. április 2.

Letölthető dokumentumok

A részletes feltételeket lásd a Pályázati dokumentációban a SZIE honlapján: szie.communio.hu