Szóval!? Országos Vitaverseny

szoval vitaversenyÁprilis végéig mérhetik össze erejüket, vitatkozó tudományukat a magyar középiskolások a Szóval!? Országos Vitaversenyen, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a magyar Külügyminisztérium közös programján. Január 10-én indult útjára a Szóval!? Országos Vitaverseny, melynek célja a középiskolások vitakultúrájának fejlesztése, a fiatalok érvelési és kommunikációs készségfejlesztése, valamint európai uniós tudásuk bővítése egy szórakoztató stratégiai játék során.


A Szóval!? egy országos tanulmányi vetélkedő, melyben középiskolás (14-18 éves) csapatok vehetnek részt. A verseny 2011. január 10. és 2011. április 30. között összesen három fordulón át (előválogatás, regionális döntők és országos döntő) teszi próbára a részt vevő csapatok vitatudását. Az egyes fordulókhoz különböző vitatémákat kapnak a versenyzők, melyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódó dilemmákra vonatkozik. A csapatokat vezető tanárok képzését és szakmai támogatását a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és a Pillar Alapítvány munkatársai segítik.

A csapatok 2011. február 10-ig jelentkezhetnek a Szóval!? honlapján.
A középiskolai csapatok jelentkezésének és előválogatásának határideje: 2011. február 10., 12.00 óra.

További információ
Szontagh Andrásné Czugler Annamária

PR attasé
Európai Parlament
Tájékoztatási Irodája Magyarországon
Tel: (1) 4113571
E-mail: andrasne.szontagh@europarl.europa.eu

Próbáltál már úgy vitázni, hogy nem volt szabad a másik szavába vágnod, hogy csak meghatározott ideig kaphattál szót? Kipróbáltad már, milyen csapatban vitázni? Voltál már olyan helyzetben, amikor olyasmi mellett kellett érvelned, amivel személyesen nem értettél egyet? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy kipróbáld a disputázást! Nem is gondolnád, milyen előkelő társaságba keverednél, hiszen kevesen tudják, hogy az amerikai elnökök többsége és olyan hírességek, mint Oprah Winfrey vagy Brad Pitt szintén lelkes vitázók voltak középiskolás korukban.

De mi is az a disputa?
A disputa a vitázás szabályozott formája, vagyis azokat a vitákat nevezzük disputának, amelyekben előre meghatározott, hogy ki, mikor és miről beszélhet.  Ezek a szabályok nagyon változatos vita-típusokat eredményeznek, amelyeket vitaformátumoknak hívunk. Az egyik legismertebb ilyen, amelyet a világ számos országában is alkalmaznak disputa versenyeken: a Karl Popper vita. A disputa rendszerint közönség előtt zajlik egy konkrét témáról (ezt nevezzük a vita tételmondatának). A disputában a vitázók célja, hogy meggyőzzék a hallgatóságukat a képviselt álláspontjuk érvényességéről. Egy vitaversenyen a közönség soraiban disputa bírók is ülnek, akik értékelik a vitázó csapatok teljesítményét: az a csapat nyeri a vitát, amelyik jobban érvelt.

Hogy kezdődött?
A disputázásnak jelentős hagyományai vannak, mint sok más történetet, ezt is kezdhetnénk az ókori görögöknél… A disputázás, ahogyan ma alkalmazzuk, az angolszász országokból érkezett hozzánk. Az Amerikai Egyesült Államokban például a disputázás az iskolai élet része, szinte nincs olyan középiskolás vagy egyetemista fiatal, aki legalább egyszer ne vett volna részt egy vitaklub életében. Európa több országában is működnek disputa egyesületek, évről évre számos nemzetközi bajnokságot szerveznek a világ disputázó fiataljai számára. Magyarországon a ’90-es években találkozhattak a fiatalok először a disputával. Az akkor alakuló Disputa Kör Egyesület a Soros Alapítvány támogatásával indította el a vitázás mozgalmát a középiskolás fiatalok körében. Napjainkban a Disputa Körök mellett a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány foglalkozik vitaklub-hálózatok létrehozásával.

És hogy miért jó disputázni?
Először is azért, mert egy szórakoztató stratégiai játékról van szó, amelyben a sikerhez nem kell született szónoknak lenned. Másodszor pedig azért, mert rengeteget tanulhatsz disputázás közben – sokkal szórakoztatóbb módon, mint az iskolapadban. Ha szeretnél magabiztosabbá válni, többet megtudni a világról és jobban érvelni ill. kommunikálni, keresve sem találhatnál jobb eszközt a céljaid eléréséhez.

Szóval, mire várnál még?
Jelentkezz!

Bővebben:

Jelentkezés és további információ a Szóval!? portálon

Forrás: http://www.szoval.eu/

További pályázatok