EMMI Archive

Pályázat házi orvosok, egészségügyi szolgáltatók számára

Pályázat szív- és érrendszeri prevenciós és gondozási programok, rosszindulatú daganatos betegségek szűrését és korai felismerését elősegítő programok, valamint gyermekek körében egészségfejlesztési programok megvalósítására.

Családi bölcsődei és munkahelyi bölcsődei férőhelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása

Pályázati felhívás a családi bölcsődei és munkahelyi bölcsődei férőhelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására.

HISZEK Benned Sport Program pályázat

Pályázat tehetség-kiválasztást végző, alapvetően utánpótlás-nevelő sportszervezetek sportszakmai alapfeladatainak elvégzéséhez, sportegyesületi szakmai programok megvalósításához.

Oláh János szerkesztői ösztöndíj

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság pályázatot hirdet fiatal bölcsészeknek és alkotóknak az Oláh János szerkesztői ösztöndíj elnyerésére.

Pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására

Nyílt köznevelési pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására a 2018/2019-es tanévben.

Pályázat Magyarországon anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására

Köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon anyanyelven folyó tanulmányi versenyek A) „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi versenyek, szemlék” és a B) „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó nemzetközi közoktatási tanulmányi versenyeken a fenti törvény hatálya alá tartozó országokból érkezők költségeinek a támogatására”.

Pályázat Szülőföldi anyanyelvi tematikus szaktábor támogatására

Köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén megrendezésre kerülő „Szülőföldi anyanyelvi tematikus szaktábor” támogatására.

Szabad a vers! verspályázat

Szabad a vers! címmel országos verspályázatot hirdetett az EMMI felsős általános iskolások és középiskolások számára klasszikus magyar költők családhoz köthető verseinek újragondolására a Családok éve 2018 alkalmából.

9. Ifjúsági Bolyai pályázat

Az Ifjúsági Bolyai pályázat a köznevelésben, illetve a felsőoktatásban tanuló, a tudomány művelése iránt elkötelezett és meghatározott témában elmélyedni képes tehetséges tanulók és hallgatók támogatását és munkájuk elismerését szolgálja.

Vásáry Tamás Ösztöndíj

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkársága meghirdette a Vásáry Tamás Ösztöndíjat a 2018. évre.

Pályázat a megváltozott munkaképességű munkavállalók 2018. évi rehabilitációs célú tartós, vagy tranzit foglalkoztatásának támogatására

A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter pályázati felhívást tesz közzé a megváltozott munkaképességű munkavállalók 2018. évi rehabilitációs célú tartós, vagy tranzit foglalkoztatásának támogatására.

Pályázat art besorolású filmek támogatására

Az EMMI pályázatot hirdet az art besorolású mozik szakmai tevékenységének támogatására.

Ösztöndíj média témában alkotói támogatásra

Kapcsolódj be a közvetítésbe! Havi 200 000 Ft értékű alkotói támogatás hátrányos helyzetű (elsősorban roma) fiatalok számára média témában.

Pályázat kiemelt művészeti célok megvalósítására határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére

Pályázat a kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására határon túli magyar színházak és táncegyüttesek számára.

Pályázat Civil Információs Centrum címre

A magyar civil szektor nélkülözhetetlen szerepet tölt be a közjót szolgáló feladatok ellátásában, a különböző lakossági csoportok esélyegyenlőségének biztosításában, a társadalmi szolidaritás megerősítésében, az életminőség elemeinek biztosításában, a közéleti értékek fejlesztésében, a demokrácia kiteljesítésében.

Pályázat az art besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatására

Pályázat az art besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatására.

Pályázat táncművészeti előadó-művészeti szervezetek részére

Az EMMI pályázatot hirdet kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására, előadó-művészeti szervezetek számára.

Pályázat minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére

Pályázat kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére.

Pályázati utcai szociális munkát végző szolgáltató befogadására és állami támogatására

Az EMMI pályázata utcai szociális munkát végző szolgáltató befogadására és állami támogatására.

Pályázat muzeális intézmények szakmai támogatására

AZ EMMI pályázatot hirdet muzeális intézmények szakmai támogatására (Kubinyi Ágoston program).

Tedd jobbá! pályázat civil szervezeteket, informális csoportok támogatására

Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

Légy jelen! Irodalmi pályázat

A Tett és Védelem Alapítvány irodavezetőt keres

Együtt egy jobb internetért! videópályázat

XXXII. Országos fafaragó pályázat

Az én családom rajzpályázat

Pályázat ELTE-s hallgatók kulturális és szakmai tevékenységének támogatására

Családi bölcsődei és munkahelyi bölcsődei férőhelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása

Netbiztos filmes pályázat

Pályázat Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatására

Kampánykoordinátor álláslehetőség az Amnesty International-nál

Pályázat a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre

Komatál alkotói pályázat

Sony World Photography Awards 2019 Nemzeti díj

Női innovátorok díja

Pályázat tanoda szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadására és állami támogatására

Ösztöndíj egészségügyi BSc szakképzésben résztvevő hallgatók számára

Vedd a kezedbe a jövő(de)t! pályázat középiskolásoknak

Recenzióíró pályázat

Pályázat tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztések támogatására

Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása pályázat (30 év feletti fiatalok számára)

Pályázat az egészségügyi alapellátás fejlesztésére

Pályázat Óriás Társas játékpark használatára

Pályázat a Nyitott Pálya színházi nevelési programban való részvételre