Fotópályázatok Archive

Sufni G’Art’N fotó és rajzpályázat

Hamarosan megnyílik a Sufni Galéria! A nyitókiállításra  fotó és rajz pályázatot hirdetünk! Fotó és Rajz pályázat korhatár nélkül! A részvétel ingyenes!  

Életforma forradalom fotópályázat

Az Életcél Fiataloknak alapítvány digitális fotópályázatot hirdet Életforma forradalom címmel. A pályázat témája, célja: A jelen társadalmában általánosan, vagy kifejezetten ritkán előforduló emberi szituációk, élethelyzetek, momentumok megjelenítése a fiatalok látószögéből, az „Életforma forradalom” témához szorosan kapcsolódva. Olyan művek beérkezését várjuk, amelyek mondanivalója valamilyen társadalmi problémára illetve a társadalomban található értékekre igyekszik felhívni a figyelmet, illetve megoldásokat mutat be, az

WORK4YOUTH fotópályázat

Genf (ILO Ifjúsági Foglalkoztatási Program) – Az ILO Ifjúsági Foglalkoztatási Programja fotópályázatot hirdet, amelynek középpontjában a fiatal munkavállalók állnak. A fotópályázat az ILO budapesti székhelyű Közép- és Kelet-Európai Irodájával és Méltányos Munka Szakértői Csoportjával partnerségben és a MasterCard Alapítvány támogatásával került megszervezésre. A fotópályázat célja felhívni a figyelmet azokra a kihívásokra, amelyekkel a fiatalok szembesülnek a

Tél a Hargitán fotópályázat

A Hargita-hegység Fejlesztéséért Egyesület fotópályázatot hirdet Tél a Hargitán címmel. Az egyesület fő célja, hogy felhívja a környék lakosságának a figyelmét a fenntartható fejlődés és a környezeti nevelés fontosságára. Jelentkezhet minden olyan fotós életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül, aki érdeklődést mutat a téma iránt. Olyan téli tematikus fényképek beküldését várjuk, amelyeket a Hargita-hegység területén készítettek.

Szubjektív történelem fotópályázat

A kortárs fotográfiát és vizuális művészeti ágakat fókuszba állító RANDOM kiállítás sorozat 2013-ban is meghirdeti csoportos kiállításra invitáló pályázati felhívását. A RANDOM hagyományos fotográfiai munkákat, digitális média és videó projekteket is bemutató tárlatának 2013. április 9. és 30. között a Design Terminál ad otthont, mely egyúttal a kezdeményezés szakmai partnere is lesz. A Design Terminál a

Karácsony, ahogyan én látom fotópályázat

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a kulturális on-line MontázsMagazin országos fotópályázatot hirdet. A fotópályázat témája: karácsony ünnepe. A témaválasztásunkkal a karácsony szép és meghitt ünnepére, érzelmekre és emberi arckifejezésekre, sorsokra, élményekre, ünneplési szokásokra szeretnénk felhívni a figyelmet. A beküldött pályamunkákból egy keresztmetszetet kapunk képekben 2012 karácsonyáról. Az élmény, a téma tehát előttünk „hever”.

Karácsonyi fotópályázat

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat „Karácsonyi fények” elnevezéssel fotó- és rajzpályázatot hirdet 2012. december 2 – december 24. között! A pályázat Jász-Nagykun-Szolnok megye lakosainak, az állami és civil szféra szereplőinek aktív bevonását célozza meg az adventi készülődés időszakába. A pályázatra idén nemcsak fényképeket, hanem rajzokat is be lehet küldeni!

‘a te szíveddel is érzek, nemcsak a magaméval’ poszterpályázat

Pályázat diákok számára. Számodra mit jelent a barátság? Mondd el, mutasd meg! A Pengír szövegírói csapata és a Krefiti Magazin közös poszterpályázatot hirdet! Tervezz posztert a barátság témájában! Faraghatsz rímeket, leírhatod legbensőbb gondolataidat, kitárhatod érzéseidet, megoszthatod a vidám pillanatokat. Készíthetsz rajzot, fotót, grafikát, festményt, montázst is. A poszter lehet álló vagy fekvő méretű. (Ha fotómontázst használsz fel, vagy

Mozogj, hogy láthass! fotópályázat

Az Over Magazin fotópályázatot hirdet „Mozogj, hogy láthass!” címmel. A pályázat célja a mozgás örömének és a természet szépségeinek a bemutatása, ezen keresztül pedig a szabadidősportok népszerűsítése. Pályázni az Over Magazinban tárgyalt témákhoz kapcsolódóan lehet.

Világváltás „párbeszéd” pályázat

A Budapest Klub és a VilágVÁLTÁS: A Fenntarthatóság Forrása eseménysorozat közös alkotói pályázatot hirdetnek az alábbiak szerint: Téma: a párbeszéd Cím: kötetlen Műfaj: novella, irodalmi vagy tudományos esszé, fotó, kötetlen írásmű

Mit jelent neked a tudomány? fotópályázat

A tudomány körbevesz minket. A furcsa jelenségektől kezdve a lenyűgöző tudományos tevékenységekig bármit szívesen látunk, ami megragadta a figyelmedet. A fotópályázaton olyan háromfős csapat tagjaként vehetsz részt, amelynek legalább két tagja lány. A fotón felismerhető személy nem szerepelhet. Nevezz be most, és csapatod nyerhet egy utat Prágába (Cseh Köztársaság), ahol részt vehettek a Fiatal Tudósok Európai Versenyén, vagy Isprába

A család fotópályázat

A Flesch Nonprofit Kft. a „Házasság Hete 2013” jegyében „A család” címmel amatőr fotópályázatot hirdet.      

Van képed hozzá? fotópályázat

A Radnóti Színház 2013 januárjában mutatja be Gogol: Holt lelkek című produkcióját, Valló Péter rendezésében. Az alkotók szándéka szerint az előadás díszletének meghatározó eleme lesz egy nagyméretű vetítőfelület, ahol mai magyar emberek arcai jelennének meg. Játékra, közös képkirakásra hívjuk leendő nézőinket, barátainkat, támogatóinkat, küldjenek magukról olyan arcképeket, portrékat, amelyekről azt gondolják, jól illeszkedne egy ilyen tablóba. A

Játékos ember fotópályázat

A Magyar Társasjátékos Egyesület a társasjátékozás – mint közösségben játszott szórakoztató és személyiségfejlesztő szabadidős tevékenység – népszerűsítésének céljából meghirdeti Játékos ember nevű fotópályázatát. A pályázatra olyan fotók beküldését várjuk, melyeken egy társasjáték egy játékossal együtt jelenik meg. A képeken egyetlen ember, vagy annak jól felismerhető részlete látszódjon egy társasjáték részletével. A társasjáték részlete lehet egy felállított játszma

XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kiírja a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázatot. A pályázat mindenki számára nyitott. A pályázók 2012. január 1. és 2012. december 31. között készített képekkel pályázhatnak. Ez alól kivételt képez a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia sorozat kategória, ahol több éven keresztül készült, átfogó, elemző anyagokkal is lehet pályázni. Ilyen esetben nincs időkorlátozás. A

XII. Búvárfotós és Búvárfilmes Országos Bajnokság fotópályázat

A Magyar Búvár Szakszövetség és a Tengeri Só Alapítvány, az EOX Kft. informatikai szolgáltató társaság, valamint a búvársporthoz kapcsolódó más szervezetek és média szereplők támogatásával, megrendezi a 2013-évi Búvárfotós és Búvárfilmes Országos Bajnokságot, a következő kategóriákban:

Szellemkép Szabadiskola ösztöndíj

A Szellemkép Alapítvány pályázatot ír ki fiatal fotográfusok és teljesen kezdők számára. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola 2013 februárjában induló fotográfus képzésére, amelyet összesen 4 személynek ítél oda a kuratórium: Pályi Zsófia fotográfus; Fejér János fotográfus, Fuchs Lehel fotográfus, operatőr a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője.

1 milliárd turista a világban 1 milliárd csoda itthon fotópályázat

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) kampányt indított annak apropóján, hogy becslések szerint idén december 13-án érkezik meg valahova a világ 1 milliárdodik turistája. 2012 az első év, amikor a világ utazóinak száma átlépi a bűvös 1 milliárdot! A történelmi eseményre – a nagysikerű Turizmus Világnapja akcióhoz hasonlóan – a Magyar Turizmus Zrt. is készül. Az akció

Samsara – A lét körforgása fotópályázat

A Samsara az idei év leglátványosabb filmélményének ígérkezik. Már nagyon várjuk a bemutató dátumát, december huszadik napját, hogy mielőtt “vége lenne a világunknak” megcsodálhassuk azt. A film magyarországi bemutatójával kapcsolatban egy fotópáláyzatot indítunk. A pályázat célja a figyelem felkeltése a természet értékeire és a kulturális sokszínűségre. Pályázni a film képi világához hasonló témájú színes, vagy fekete-fehér

Erotikus építészet fotópályázat

Erotikus építészet nemzetközi fotópályázat. Regisztrációs határidő: 2013 Január 20. A közönség díjas és a zsűri első helyezettje 500-500 US $ kap.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu