illusztrációs pályázat Archive

Rajzoljunk együtt mesét! Meseillusztrációs pályázat

Egymás megértéséről, a másság elfogadásáról szóló, edukációs célú mese jelenik meg rövidesen a BOOKR Kids Mesetár applikáción keresztül. A mese illusztrációit a pályázaton részt vevő gyerekek készíthetik el.

Roham fotópályázat

A Roham Magazin fotópályázatot hirdet a magazin 12. számának illusztrálására.

BRIEF pályázat könyvtervezőknek és illusztrátoroknak

A Magvető Kiadó könyvtervezőt és illusztrátort keres egy ősszel megjelenő verses mesekönyv és verseskötet tervezéséhez és illusztrálásához. A pályázaton résztvevőktől a címlap és két oldalpár előzetes terveit várjuk, ennek alapján választjuk ki a könyv társalkotóját.

MOA versillusztrációs pályázat gyerekeknek

A Moa Magán Általános Iskola pályázatot hirdet 4-14 éves gyerekeknek, Budapest vonzáskörzetéből. A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el minden korcsoportban. A fődíj korosztályonként egy egyhetes nyári tábor, melyet a díjazott választhat ki a Moa Suli által szervezett – angolos, kézműves, médiás, sportos, és még sok egyéb tematikájú tábor közül.

Aranyvackor 2015 gyerekirodalmi és illusztrációs pályázat

Az Aranyvackor-díj és pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása-megtalálása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető. Olyan alkotók és olyan művek mutatkozhattak be, akik a nagy hagyományokkal bíró magyar gyermekkönyvkiadást a mai kor szellemiségével, látványvilágával frissíthetik fel. Elsősorban olyan (leendő) szerzők és illusztrátorok jelentkezését várják, akik komolyan és hivatásszerűen ezzel

Magyar Szuperhős kiadványba illusztrációs pályázat

A Fantasmania.hu Játékbolt pályázatot hirdet rajzolóknak, illusztrátoroknak Magyar Szuperhős kiadvány illusztrációinak készítésére!

Az én mesém – meseíró és illusztrációs pályázat

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ hetedik alkalommal hirdet meseíró és illusztrációs pályázatot 3 kategóriában.

Mese illusztráció pályázat

2 évvel ezelőtt elkészült a Picur Fotónak egy olyan mesekönyv sorozata, melyben Magyarországon egyedül álló módon nem csak a mese szerepel, de minden egyes könyvben a megrendelő kívánsága szerint, egy konkrét gyermek a főszereplő, és az ő fotói díszítik a könyvet. Így sikerült létrehozni ezt a különleges mesekönyv – fotókönyv kombinációt. Ezekhez szeretnék most illusztrációkat

Auchan pályázat általános iskolások számára, egyhetes, ingyenes táborozásra

Pályázat az Auchantól több mint száz általános iskolás számára, egyhetes, ingyenes táborozásra – A tábor öko-parkjában a 10-12 éves gyerekek bepillantást nyerhetnek egy különleges majorság életébe, ahol fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek is dolgoznak.

A szerelem misztériuma grafikai pályázat verseskötet illusztrálására

A KIMTE grafikai pályázatot hirdet A szerelem misztériuma címmel verseskötet illusztrálására. A képek témája az érzékiség, férfi-nő kapcsolat, szépség, erotika.

Pályázat mesekönyv illusztrálására

A Pont-Egy Kft. a LELKIZÓNA magazin (www.lelkizona.hu) kiadója pályázatot hirdet mesekönyv illusztrálására. A mesekönyv 4-6 éves gyermekeknek szól. A mese célja, hogy a gyermekek megismerjék és megszeressék a természetet, jobban odafigyeljenek környezetükre. A mese szerzője pszichológus, így a gyermeki személyiségfejlődés, az érzelmek és kapcsolatok bemutatása is fontos szerepet játszik a történetben.

Alkotói pályázat a kultúrák közötti kölcsönös megértés elősegítéséért

Az UNESCO pályázat célja, hogy összegyűjtse azon illusztrációkat, melyek a legkifejezőbb módon mutatják be a békét. A versenyen a 14 és 25 év közötti fiatalok vehetnek részt.

Tref, világszám! illusztrációs pályázat

A Stádium Kiadó pályázatot hirdet Kárpáti Kamil Tref, világszám! c. gyerekvers-kötetének az idei karácsonyi könyvvásáron történő reprezentatív megjelenése alkalmából a Tref, világszám! színes nyomású, művészi illusztrálására. Pályázhat – korra, nemre, státuszára tekintet nélkül – mindenki, aki hisz a költészetben, anyanyelvi szinten olvas verset, és saját művészeti alkotásával is a költészet teremtő erejét akarja szolgálni.

Az én mesém meseíró és illusztrációs pályázat

“Az én mesém” címmel a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ hatodik alkalommal hirdet meseíró pályázatot 3 kategóriában:

Fák Illusztrációs pályázat

Illusztrációs pályázat középiskolások számára. A jászberényi Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria a Magyar Költészet Napja és NEMES NAGY ÁGNES születésének 90. évfordulója alkalmából FÁK címmel versillusztrációk készítésére ösztönző alkotópályázatot hirdet 14-18 év közötti tanulók számára.

Volt egyszer egy Mesebolt illusztrációs pályázat

A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára Gazdag Erzsi ifjúsági író, költő születésének 100. évfordulója,  és a költészet napja alkalmából  Volt egyszer egy Mesebolt  címmel megyei versillusztrációs pályázatot hirdet  óvodásoknak, és az általános iskolák első és második  osztályos tanulói számára.

A Well Designed Book nemzetközi szövegíró és illusztrációs pályázat

Nemzetközi könyv illusztrációs és szövegírói verseny. Benyújtási határidő : 2012
 március 12.

Tankönyv illusztrációs pályázat

A Maxim Könyvkiadó illusztrátori pályázatot hírdet általános iskolai és középiskolai gyakorló pedagógusok számára.

Csillagnemzetségek–Lélekcsaládok illusztrációs pályázat

A Lélekhíd Szellemi központ nevében Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó művészeti pályázatot hirdet! Pályázat célja: Kezdeményezésünkkel támogatni szeretnénk a tehetséges magyar képző-, és iparművészek felfedezését és ennek kapcsán egy különleges feladatra hívjuk az erre rezonáló művészeket!

NKA Iparművészeti Szakmai Kollégium Pályázata

Az Iparművészeti Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet gyermekképeskönyv illusztrálására.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu