képzés pályázat Archive

Pályázat Roma hősök workshopon történő részvételére

A Független Színház díjmentes képzést biztosít hátrányos helyzetű fiatalok oktatását misszió-szerűen ellátó szervezetek (szakkollégiumok, gimnáziumok, civil szervezetek), illetve oktatási, művészeti szakembereket képző intézetek számára, mely a fiatalok roma dráma-, és színháztörténeti, társadalomismereti tudását gazdagítja, művészeti és együttműködési készségeit, valamint vitakultúráját pozitívan formálja, a felmerülő témákhoz kapcsolódóan felelősségvállalásra ösztönöz.

Óvodai dajka képzés roma identitásúak számára felhívás

A Partners Hungary alapítvány – REYN hálózata, 2018-ban mentorációval egybekötött óvodai dajka képzésre jelentkezőket keres!

Rajtad áll a jövőd! Az UNICEF pályázata közös műhelymunkában való részvételre

Fontosnak érzed, hogy majd megfelelő munkát találj? Hogy olyan tudás és képességek birtokába kerülhess, ami felkészít erre? Hogy olyan közösségben élhess, amelyben megbecsülnek és elismerik az értékeidet? Ahol a jót látják benned és nem a problémát? Ha igen, jelentkezz az UNICEF Rajtad áll a jövőd! elnevezésű magyarországi programjára.

Szakmai képzési program roma fiataloknak az Amerikai Nagykövetségen

Az Amerikai Nagykövetség szakmai képzési programot indít roma származású tehetséges egyetemi hallgatók vagy friss diplomások számára. A program általános szakmai képzéssel és intenzív angol nyelvoktatással járul hozzá a jövő üzleti és közszolgálati vezetői számára elengedhetetlenül szükséges képességek fejlesztéséhez. A résztvevőknek lehetőségük lesz a program meghosszabbításaként egy hónapig az Emberi Erőforrások Minisztériumának gyakornoki programjában is részt venni.

Ingyenes brüsszeli képzési lehetőség tanárok számára

Kivételes lehetőség, hogy négy lelkes tanár ingyen részt vehessen egy nemzetközi tanárképzésen.

Gyakorlatvezető mentorok és gyakornokok jelentkezését várja az Oktatási Hivatal – Képzés pályázat

Startol a „Gyakornoki minősítővizsgák” és a „Pedagógusjelöltek felkészítése” pilotprojekt. Az Oktatási Hivatal a TÁMOP-3.1.5/12 “Pedagógusképzés támogatása” című kiemelt projekt keretében kialakítja a pedagógus-életpálya fokozataihoz kapcsolódó képzési és minősítési rendszert. Ennek részeként az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együtt kísérleti programot indít a pályakezdő pedagógusok (gyakornokok) és az intézményben velük foglalkozó gyakorlatvezető mentorok munkájának támogatására. A program várhatóan 2013 októberében a kijelölt mentorok felkészítésével

TÁMOP-5.3.8.A2-13/1 – A leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek növelése érdekében motiváló képzések és támogató szolgáltatások pályázat

Pályázat a leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek növelése érdekében motiváló képzések és támogató szolgáltatások -Foglalkoztatók számára. Jelen pályázati felhívás célja a megváltozott munkaképességű, foglalkozási rehabilitációban részesülőszemélyek munkaerő-piaci integrációjának elősegítése. Cél, hogy a megváltozott munkaképességűek aktivitási és foglalkoztatási esélyei javuljanak, képzések, szakmai és informatikai fejlesztések, munkaerő-piaci szolgáltatások biztosításával.  

Felhívás újságírók részére, gyűlöletbeszéd és kisebbségi jogok témakörben képzésben való részvételre

Ha aktívan foglalkozol újságírással, érdekelnek a szociálisan sebezhető csoportok jogai, a küzdelem a diszkrimináció ellen, ha új tudásra és tapasztalatokra vágysz, ez a felhívás neked is szól! Az ingyenes képzési program célja, hogy az újságírók felismerjék és megfelelően tudják kezelni a diszkriminációt, a gyűlöletbeszédet és a sztereotípiákat!

Új tananyagok az előítélet-mentesség oktatásában – felhívás pedagógusok számára

Képzés általános iskolai és középiskolai tanároknak. A Tom Lantos Intézet a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért civil oktatási szervezettel együttműködve 2013 őszén három alkalommal, egyenként kétnapos képzéseket szervez általános iskola felső tagozatán és középiskolában tanító pedagógusok számára Új tananyagok az előítélet-mentesség oktatásában címmel.  

Ingyenes képzés a Bevezetés a turizmusba témakörben

A VIN Vidékfejlesztési Innovációs Nonprofit Kft ingyenes képzést tart Egerben a Faiskola u. 15 szám alatt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében.  

Ingyenes képzés a Vállalkozások alapítása Magyarországon és Szlovákiában témakörben

A VIN Vidékfejlesztési Innovációs Nonprofit Kft ingyenes képzést tart Egerben a Faiskola u. 15 szám alatt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében.  

Ingyenes Vállalkozásfejlesztési képzés és Turisztikai képzés Egerben

A VIN Vidékfejlesztési Innovációs Nonprofit Kft a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával két ingyenes képzést tart Egerben 2013. augusztus 26-tól 2013 decemberéig.  

Pályázható esélyegyenlőségi képzések Szombathelyen

A szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémia esélyegyenlőségi témában 7 képzést indít. A képzések az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjának TÁMOP-5.4.6.A-12/2-2012-0037 azonosító számú, F-IKSZ – Fizikai és Info- Kommunikációs akadálymentesítés és hozzáférhető ssolgáltatások fejlesztésének elterjesztése Vas megyében című pályázati keretéből valósulnak meg.

Pályázat pedagógusoknak a Goethe Intézet nyári továbbképzésére

A Goethe Intézet idén nyáron is 15 egyhetes továbbképző szemináriumot kínál Magyarországon, melyekre szeretettel várnak minden pedagógust. A továbbképzések Baján és Pécsen 2013. június 24. és július 13. között kerülnek megrendezésre. Az ösztöndíj tartalmazza a kurzusokon való részvételt, a szállást kétágyas kollégiumi szobákban, teljes ellátást és egy közös szabadidős programot. Az utazás önköltséges.

Pályázat a magyar szabadalmi ügyvivők és ügyvivő jelöltek részére az Európai Minősítő Vizsgára való felkészülés támogatására

Pályázati lehetőség magyar szabadalmi ügyvivők és ügyvivő jelöltek részére az Európai Minősítő Vizsgára (európai szabadalmi ügyvivői vizsgára) való felkészülés támogatására.

Pályázat az Európa Tanács által a 2013/14-es akadémiai évre tanárképzők számára meghirdetett Szexuális nevelés modulra

Pályázat az Európa Tanács által a 2013/14-es akadémiai évre tanárképzők számára meghirdetett Szexuális nevelés modulra. Az Európa Tanács  Pestalozzi Programja és az  „Építsük Európát a gyermekekkel a gyermekekért” programja közös szervezésében.

Tisztelet – felelős magatartás a virtuális társadalmi színtéren képzés pályázat oktatóknak

Pályázati felhívás az Európa Tanács által a 2013/14-es akadémiai évre tanárképzők számára meghirdetett modulra.  A tréning címe:  Tisztelet – felelős magatartás a virtuális társadalmi színtéren.  A tréning  azzal foglalkozik, milyen szerepet játszhatnak az oktatók  az új szociális térben való  felelős hozzáállás  és magatartás kifejlesztésében az emberi jogok értékeire alapozva.

A Nagyapám Háza mester-inas képzés pályázat diákoknak

A Falufejlesztési Társaság  és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat  „NAGYAPÁM HÁZA” címmel MESTER–INAS képzést szervez középiskolások, egyetemisták, főiskolások, a népi építészet iránt érdeklődő és elkötelezett fiatalok számára.  A „NAGYAPÁM HÁZA” program  olyan gyakorlati képzés, ahol  2013 nyarán, 4 héten keresztül  egy népi műemlék épület, tájház, vagy parasztház felújítása, állagmegóvása során  élőben  ismerkedhetsz  meg a tradicionális

Videó-interjúk a 21. század oktatásában továbbképzés pedagógusoknak

Videó-interjúk a 21. század oktatásában. A (Dél-Kaliforniai Egyetem) Nemzetközi Oktatási Programja Magyarországon és Lengyelországban 2013. MOST jelentkezhet a magyarországi program második évfolyamára! Jelentkezés az online jelentkezési lap kitöltésével!

Social Justice and Diversity Long Term Training Course

A Mobilitás Magyar résztvevőket keres Budapesten megrendezendő hosszú távú nemzetközi képzésre.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu