környezeti pályázatok Archive

Élőhely-rekonstrukció projekt a Kiskunsági Nemzeti Parkban uniós támogatásból

Mintegy 82 millió forint költségű élőhely-rehabilitációs munkák kezdődnek el a Kiskunsági Nemzeti Park területén az Európai Unió által támogatott KMOP program keretében. A projekt során helyreáll az Apaj község területén található Felső-Szúnyog puszta egykor jellemző természeti sokfélesége, biztosíthatók lesznek az okszerű, fenntartható tájgazdálkodás feltételei, ezek pedig pozitív hatással lesznek a térség népességmegtartó képességére. A munkálatok

Kelet-Nógrád térsége uniós támogatást nyert 16 hulladéklerakó rekultivációjára

Aláírásra került Kelet-Nógrádi Térségi Hulladékrekultivációs Program Első ütemének támogatási szerződése. A dokumentumot Huba Bence, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának igazgatója és Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármester asszonya írták alá. 2008. február 14-én alakult meg a Kelet-Nógrádi Hulladékrekultivációs Társulás, azzal a céllal, hogy megoldást keressen társulásban résztvevő 14 önkormányzat (Bátonyterenye, Cered, Ecseg, Etes,

6 milliárd forint hulladéklerakók rekultivációjára Győrben és környékén

Több mint 6 milliárd forintot nyert hulladéklerakók rekultivációjára Győr és a környék 41 településére kidolgozott hulladékgazdálkodási nagyprojekt. A 6,11 milliárdos rekultivációs projekt eredményeképpen 42 településen (Ács, Bana, Bakonyszenttlászló, Bakonyszentkirály, Bakonytamási, Börcs, Csetény, Csót, Dudar, Dunaszeg, Egyházaskesző, Gecse, Gyarmat, Gyömöre, Győr, Győrszemere, Győrújbarát, Győrzámoly, Homokbödöge, Jásd, Kajárpéc, Kisbabot, Koroncó, Kunsziget, Lázi, Lovászpatona, Marcaltő, Mórichida, Mosonszentmiklós, Nagygyimót,

KEOP Pályázat erdei iskola és erdei óvoda hálózat infrastrukturális fejlesztésére- KEOP-2009-330

Pályázati kód:  KEOP-2009-3.3.0 – A támogatás célja az erdei iskolák és óvodák infrastrukturális fejlesztésével és a kapcsolódó képzés és tananyagfejlesztés támogatásával az erdei iskola és erdei óvoda szolgáltatás színvonalának emelése. A főbb célok (I.) a természetvédelem fontos stratégiai kérdésének, a környezeti nevelésnek a támogatása és (II.) a minősített erdei iskola és erdei óvodai szolgáltatás infrastrukturális

KEOP pályázat – gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzésére és helyreállítására

Támogatás célja: A konstrukció egyrészt a védett gyűjteményes növénykertekben található, természetvédelmi szempontból kiemelkedő fajok és élőhelyek megőrzését, rekonstrukcióját szolgálja, másrészt a védett történeti kertek, kertépítészeti, kertművészeti és tájökológai értékeinek helyreállíthatását célozza.

42,8 millió forintot nyert a KEOP-ból Jánkmajtis és Csegöld szennyvízberuházási projektje

42,8 millió forintot nyert Jánkmajtis és Csegöld szennyvízberuházási projektjének előkészítésére. A Környezet és Energia Operatív Program támogatásával megvalósuló uniós projekt tervezett összköltségvetése 932 millió forint. A zárt szennyvízelvezetési rendszer kiépítésével és a korszerű szennyvíztisztítással 2500 lakos életkörülményei javulnak, valamint csökken a talaj és a talajvíz szennyezése is.

Uniós nagyprojekt Székesfehérvár és térsége szennyvízcsatorna-hálózatának bővítésére

Aláírták a Székesfehérvár és térsége szennyvízcsatorna-hálózatának bővítéséről szóló uniós nagyprojekt támogatási szerződését. A 8,5 milliárdos beruházással teljessé válik Székesfehérvár csatornázottsága, és kiépül a szennyvízelvezetés Pátkán, Pákozdon és Seregélyesen. A települések a Velencei-tó érzékeny, illetve fokozottan érzékeny vízgyűjtőjén helyezkednek el, így a fejlesztéssel lehetővé válik a tó vízminőségének megóvása, és több mint 17.500 lakos életminősége is

Az Őrségi Nemzeti Park 16 millió forintot nyert a KEOP keretében

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 15 millió 850 ezer forint támogatást nyert “Komplex élőhely rekonstrukciós tevékenység az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című projektjével az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programjából. A támogatás lehetővé teszi az Őrségi Nemzeti Park kiemelkedő természeti értékeinek megőrzésére irányuló program részletes kidolgozását. A program segít a

Ívóvízminőség javítása KEOP pályázat

Uniós forrásból indul a Pilisi Parkerdő rehabilitációja

A Pilisi Parkerdő Zrt. összesen 460 millió forintos európai uniós és magyar állami támogatást nyert el környezetvédelmi pályázaton a kezelésében lévő Budapest környéki erdők helyreállítására és védelmére – mondta Zambó Péter, a társaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Zambó Péter kifejtette: a Pilisi Parkerdő által 570 millió forintra kiegészített forrással a természetvédelmi program keretében egyebek mellett

KEOP forrásból épül a pannonhalmi apátság Biomassza fűtőműve

A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága gyorsított meghívásos közbeszerzést hirdetett faaprítékkal működő fűtőmű szállítására – a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A vállalkozónak biomassza (faapríték) tüzelésű fűtőművet (kazánt) és a hozzá tartozó behordó berendezést kell beszereznie. El kell végeznie a beépítéséhez szükséges épületgépészeti és épületvillamossági munkákat, majd a hőtávvezeték megépítése után azt rá

Norvég Civil Alap pályázatai

Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve pályázatot hirdetett az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus Civil Támogatási Alapjának keretében magyarországi civil szervezetek támogatására az alábbi négy témakörben. •    környezetvédelem és fenntartható fejlődés; •    civil szervezetek kapacitásfejlesztése; •    szociális kohézió, gyermek esélyeinek növelése és egészségvédelem; •    kulturális örökség védelem.

Pályázat a fenntartható életmód és fogyasztás népszerűsítéséért

A KMOP keretén belül pályázat jelent meg a fenntartható életmód és fogyasztás népszerűsítéséért (KMOP-2008-3.3.4-A/B) címmel. A pályázati kiírás célja a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztése információs eszközök (szemléletformálás, tájékoztatás, képzés stb.) segítségével, illetve a fenntarthatóság szempontjából mintaértékű komplex fejlesztések támogatásával. Így cél a fogyasztók környezettudatosságának, környezetkultúrájának és környezet-etikájának fejlesztése, főleg a mindennapi

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu