Pályázati kategória ‘pályázat grafikus művészeknek’
2010 május 21
Az 1756-ban létrehozott Magyar Országos Levéltár logójára tekintve óhatatlanul az a benyomása támad a szemlélőnek, hogy a levéltár évszázados falai között megállt az élet. Aki csak a logót nézi és nem ismeri az intézmény szerteágazó, a jelenhez és a jövőhöz egyaránt ezer szállal kötődő tevékenységét, nem is gondolhat mást, hiszen a tekintélyes épület képe egyértelműen ezt sugallja. A Magyar Országos Levéltárnak tehát új logóra van szüksége. KÖZLEMÉNY!!! ÖTLETPÁLYÁZAT - Eredményre várva - A MOL logójának megtervezésére hirdetett ötletpályázat iránt a vártnál jóval nagyobb volt az érdeklődés. Hetven pályázó összesen csaknem százötven tervet nyújtott be. Nehéz a választás, és alapos megfontolást igényel, hiszen az új logó a levéltár kommunikációs stratégiájának egyik igen fontos eleme lesz. Az elbírálás során a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy néhány pályázó csak igazán kiváló – olykor kifejezetten meglepő, formabontó – ötleteit vetette papírra vázlatos formában, míg mások több szín- és formai változatban részletesen kidolgozott tervekkel, átfogó arculati koncepcióval álltak elő. A pályázat elsődleges célja egy erőteljes üzenetet hordozó, marketing szempontból jól felhasználható, könnyen érthető és reprodukálható látványelem terveztetése volt, és ennek a feltételnek a pályázók többsége igen magas színvonalon meg is felelt.
Az intézmény ezerarcú mivoltát megjelenítő új logó azonban csak akkor teljesítheti igazán hivatását, ha a levéltár munkatársai is azonosulni tudnak a grafika által közvetített üzenettel, ezért a zsűri úgy határozott, hogy minden érdekeltnek lehetőséget ad véleménye kifejezésére. Ennek következtében, és azért, mert a pályázatok váratlanul nagy száma miatt több fordulós válogatásra volt szükség, nem sikerült meghozni a döntést az eredeti kiírásban kitűzött határidőig, vagyis a mai napig. Elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki valamennyi pályázónak és megértésükben bízva tájékoztatjuk Önöket, hogy az eredményhirdetésre a jövő hét folyamán kerül sor a honlapon. A zsűri tagjai
(tovább…)
Pályázati témák: JELEN A MÚLT JÖVŐJE logópályázat, logo pályázatok, logó tervezés, logópályázat, Magyar országos levéltár pályázat, ötletpályázat, pályázat grafikus művészeknek, pályázat grafikusoknak
Pályázati kategóriák: Művészeti pályázatok, Pályázatok magánszemélyeknek, Rajz pályázatok Nincs hozzászólás »
2010 március 24
A Baranyai Alkotótelepek Közhasznú Nonprofit Kft. 2010. évi képzőművészeti programjai témája: az érzékelés és az érzékszervek. A különböző művészeti ágakban megvalósított programjaink során létrejött és értékelt műveket, egy nagy közös művészeti projekt keretében mutatjuk be. A projekt címe: Public Art – Sensory Labirynth. A projekt során szobrokból, installációkból, interaktív alkotásokból, grafikákból álló tematikus, meghatározott útvonalú szabadtéri kiállítást, ,,labirintust” építünk Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa közterein. Ennek részeként, grafikai pályázatot hirdetünk Open Air Graphics Exhibition címmel, hivatásos képzőművészek és a művészeti felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára. A kiválasztott legjobb 20 munkát mutatjuk be. A kiállítás 2010. szeptember 11.-től lesz látható Pécsett, a más művészeti ágakban készült alkotásokkal együtt. A kiállítási anyagot a Baranyai Alkotótelepek később Nagyharsányi Szoborparkjában is bemutatja.
(tovább…)
Pályázati témák: Baranyai Alkotótelepek pályázat, EKF Pécs, Grafikai Pályázat, grafikai pályázatok, Művészeti pályázatok, OPEN AIR GRAPHICS EXHIBITION, pályázat grafikus művészeknek, pályázat művészeknek, Pécs 2010
Pályázati kategóriák: Művészeti pályázatok Nincs hozzászólás »
2010 február 19
„Budapest mint márka” illetve „Magyarország mint márka” logótervezési pályázat. Az AERA Property & Destination 2010. március 9-én megrendezendő Desztináció Marketing Workshop 2 rendezvényéhez kapcsolódóan „Budapest mint márka” illetve „Magyarország mint márka” témakörben logótervezési pályázatot hirdet.
LEJÁRT PÁLYÁZAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(tovább…)
Pályázati témák: Budapest mint márka pályázat, Grafikai Pályázat, kreatív pályázat, logó tervezés, logópályázat, logópályázatok, Magyarország mint márka pályázat, pályázat grafikus művészeknek, pályázat grafikusoknak, Pályázatok diákoknak
Pályázati kategóriák: Művészeti pályázatok, Pályázatok diákoknak, Pályázatok magánszemélyeknek Nincs hozzászólás »
2010 január 25
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus pályázatot hirdet fiatal, alkotó képzőművészek részére a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére. Az ösztöndíj célja, hogy segítse a tehetséges alkotóművészek pályakezdését és művészi fejlődését, és hogy kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.
(tovább…)
Pályázati témák: Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj, Derkovits Gyula ösztöndíj, festőművészeti ösztöndíj, képzőművészeti pályázatok, Művészeti pályázatok, ösztöndíj, pályázat grafikus művészeknek, pályázat képzőművészeknek, pályázat szobrászoknak
Pályázati kategóriák: Művészeti pályázatok, Ösztöndíj pályázatok Nincs hozzászólás »
2009 november 23
Magyarországon először kerül meghirdetésre olyan verseny, ahol a kézzel festett, fotorealisztikus digitális festmények, képzelt terek és figurák alkotói, grafikusok, dizájnerek, építészek, belsőépítészek indulhatnak nem mozgóképi alkotásaikkal. Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2010. január 31-ig!
(tovább…)
Pályázati témák: 3D Fantáziaterek 2009, belsőépítészet pályázat, BPIX digitális alkotócentrum, design pályázat, dizájnerek pályázat, építészek pályázat, Matte Painting verseny, pályázat grafikus művészeknek, pályázat grafikusoknak
Pályázati kategóriák: Művészeti pályázatok, Pályázatok magánszemélyeknek, Rajz pályázatok, építészeti pályázatok Nincs hozzászólás »
2009 november 18
A Typoszalon 2010-re is meghirdette pályázatát. A jövő évi tipobemutató leendő kiállítóit kettős címmel inspirálják, amely a Valóságos Álom címben realizálódik.
(tovább…)
Pályázati témák: grafikai pályázatok, pályázat grafikus művészeknek, pályázat grafikusoknak, pályázat tipográfusoknak, Typoszalon 2010 pályázat, Valóságos Álom pályázat
Pályázati kategóriák: Kulturális pályázatok, Rajz pályázatok Nincs hozzászólás »
2009 október 30
Nemzetközi ex libris pályázatot hirdetett az Istanbul Ex-libris Társaság (Feyzie Iskola Alapítvány, és az Isik Egyetem). A kis alakú grafikákat – melyek könyvbe ragasztva a tulajdonost jelölik -, nem csak a hagyományos sokszorosító eljárással lehet elkészíteni, éppúgy beküldhető fotó vagy számítógéppel tervezett mű, ha az sokszorosítható.
(tovább…)
Pályázati témák: grafikai pályázatok, Istanbul 2010, Istanbul Ex-libris grafikai pályázat, pályázat grafikus művészeknek
Pályázati kategóriák: Rajz pályázatok Nincs hozzászólás »
2009 szeptember 23
A Kajári Emlékalapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet fiatal grafikusművészek részére új műalkotás létrehozására. A pályázat célkitűzése: fiatal grafikus(ok) támogatása, Kajári Gyula szellemiségével harmonizáló alkotások megszületésének ösztönzésével.
(tovább…)
Pályázati témák: alkotói pályázat, alkotói támogatás, MAOE, Művészeti pályázatok, pályázat grafikus művészeknek
Pályázati kategóriák: Művészeti pályázatok Nincs hozzászólás »