roma ösztöndíjak Archive

Útravaló – MACIKA Ösztöndíj 2013-2014 – Út az érettségihez

Az alprogram célja a részt vevő tanulók támogatása a középiskola sikeres befejezése céljából.

Roma Memorial-Felsőoktatási Ösztöndíjprogram 2013

A Roma Oktatási Alap megnyitotta a következő (2012-2013) tanévre szóló RMUSP (Roma Memorial University Scholarship Program) ösztöndíjprogramját.

Útravaló – MACIKA Ösztöndíjprogram 2012

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdet az Útravaló – MACIKA Ösztöndíjprogram “Út a szakmához” (ÚTR-ÚS-12) esélyegyenlőségi alprogramjában való részvételre.

Roma Nemzetközi Diák Ösztöndíjprogram

A Roma Nemzetközi Diák Ösztöndíjprogram (Roma International Scholar Programme, rövidítve RISP) azzal a céllal jött létre, hogy részleges támogatást nyújtson azon roma hallgatók részére, akik a következő országok állampolgárai vagy lakosai: Albánia, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Csehország, Magyarország, Moldova, Koszovó, Montenegró, Macedónia, Oroszország, Románia, Szlovákia, Szerbia, Törökország, Ukrajna. Elősegítve, hogy a pályázók tanulmányaikat alap-, mester-, doktori-

Roma Memorial Felsőoktatási Ösztöndíjprogram

A Roma Oktatási Alap Ösztöndíjprogramjai. A Roma Oktatási Alap/Ösztöndíjprogramok a soron következő, tizenkettedik tanévre is meghirdeti a Roma Memorial – Felsőoktatási Ösztöndíjprogramját roma egyetemi hallgatók számára. A Program anyagi hátterét az első két évben a nácik által a második világháború idején zsákmányolt, majd a háború után a szövetségesek kezébe került arany biztosította. A 3. 4.

ROMASTER pályázat roma diákok és iskoláik számára

ROMASTER Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért. Roma származású középiskolai hallgatók továbbtanulását támogató tehetséggondozó, vállalati mentoring és ösztöndíj programban való részvételre roma diákok és iskoláik számára. A HBLF-ROMASTER Alapítvány a 2010/2011-es tanév II. félévétől kezdődően ismét pályázatot hirdet hátrányos helyzetű, magukat cigánynak valló középiskolai tanulók részére iskolájuk bevonásával.

Pályázat külföldi tudományos, művészeti, felsőfokú intézményekben tanuló cigány fiatalok részére

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet a 2010-es évre külföldi tudományos, művészeti, felsőfokú intézményekben tanulmányokat folyató magyar állampolgárságú cigány fiatalok részére.

Pályázat főiskolai, egyetemi képzésben résztvevő cigány tanulók részére

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet a 2010-es évre, főiskolai vagy egyetemi, magyar állampolgárságú hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű cigány hallgatók részére, akik alapképzésben (BA, BSc) vagy osztatlan képzésben nappali tagozaton vesznek részt.

Pályázat szakképző iskolás és technikusi képzésben résztvevő cigány tanulók részére

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet a 2010-es évre szakképző iskolai, illetve az érettségi után a középiskola által meghirdetett 5., 6. osztálynak megfelelő képzésen, nappali tagozaton résztvevő magyar állampolgárságú hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű* cigány tanulók részére 4,0-tól 5,0 tanulmányi átlagig.

Pályázat gimnáziumi és szakközépiskolás cigány tanulók részére

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet a 2010-es évre gimnáziumi, és érettségit adó szakközépiskolai, a hat évfolyamos gimnáziumok 9., 10., 11., 12. osztályos, valamint a nyolc évfolyamos gimnáziumok 9., 10., 11. és 12. osztályos nappali tagozaton tanuló, magyar állampolgárságú hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű* cigány diákok

Pályázat általános iskolás cigány tanulók részére

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet a 2010-es évre, általános iskolák 7., 8. osztályos, hat évfolyamos gimnáziumok 1., 2. osztályos, valamint nyolc évfolyamos gimnáziumok 3. és 4. osztályos magyar állampolgárságú hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű* cigány tanulói részére.

ROMASTER pályázat roma diákok és iskoláik számára

ROMASTER Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért. Roma származású középiskolai hallgatók továbbtanulását támogató tehetséggondozó, vállalati mentoring és ösztöndíj programban való részvételre roma diákok és iskoláik számára. A HBLF-ROMASTER Alapítvány a 2010/2011-es tanév II. félévétől kezdődően ismét pályázatot hirdet hátrányos helyzetű, magukat cigánynak valló középiskolai tanulók részére iskolájuk bevonásával.

Ösztöndíj roma diákok számára

MNB-ösztöndíj roma diákok számára.  Pénzügyi/Gazdasági oktatási intézményben tanuló, felsőfokú tanulmányaikat megkezdő diákok pályázhatnak anyagi támogatásra.

Roma Ösztöndíj pályázat

A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ tanulmányi ösztöndíj pályázata Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma fiatalok számára a 2010/2011. tanév I. félévére

Ösztöndíj roma fiatalok számára a 2009/2010. tanév II. félévére

A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ –a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház – Romano Kher jogutódja – tanulmányi ösztöndíj pályázata Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma fiatalok számára a 2009/2010. tanév II. félévére.

ROMASTER PROGRAM-tehetséggondozó pályázat roma diákok számára

ROMASTER program – Roma származású középiskolai hallgatók továbbtanulását támogató tehetséggondozó programban való részvételre roma diákok és iskoláik számára (Archív)

Pályázat külföldi tudományos, művészeti, felsőfokú intézményekben tanulmányokat folyató magyar állampolgárságú cigány fiatalok számára

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint  a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet cigány hallgatók részére a 2009-es évre.

A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház–Romano Kher tanulmányi ösztöndíj pályázata Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma fiatalok számára a 2009/2010. tanév I. félévére

A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház pályázatot ír ki középfokon és felsőfokon tanuló Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma / cigány diákoknak, középfokon 10.000 Ft/hó, felsőfokon 20.000 Ft/hó ösztöndíjra.

Magyar Nemzeti Bank-ösztöndíj roma diákok számára

A pályázat szeptember 19-ig meghosszabbítva! A Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet a 2008/2009-es tanév szeptemberében az első évfolyamot megkezdő, jó tanulmányi eredményekkel rendelkező roma fiatalok részére. A jegybank pénzügyi/gazdasági oktatási intézményben tanuló hat középiskolás illetve négy felsőfokú (egyetemista vagy főiskolás) diákot támogat.

Tanulmányi ösztöndíj pályázat főiskolai és egyetemi hallgatók részre

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet valamennyi cigány hallgatók részére a 2009-es évre. Pályázhatnak azon magyar állampolgárságú cigány hallgatók, akik valamely főiskolán, vagy egyetemen az első diploma megszerzéséért nappali tagozaton folytatják tanulmányaikat, és a képzés végén főiskolai vagy egyetemi diplomát szereznek.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu