palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Tales/Art/Fashions művészeti pályázat

„Tales / Art / Fashion“ című képzőművészeti pályázatot fiatal alkotóművészek számára. A kezdeményezés célja, hogy az új generációk művészeit támogassák és elősegítsék pályájuk felívelését, megismertessék műveiket a hazai és nemzetközi publikummal, műgyűjtőkkel, műértőkkel.

Az év első felében, a négy hónapon át tartó kiállítássorozat során négy különböző művészeti ág (festészet, fotó, képgrafika, szobrászat), kurátorok által kiválasztott képviselői kapnak különleges kiállítási, publikálási és értékesítési lehetőséget.

Nevezési feltételek

A pályázatra minden 18. életévét betöltött természetes személy vagy Magyarországon bejegyzett jogi személy nevezhet. (felső korhatár nincs)

Pályázni csoportosan is lehet, az alkotócsoportként történő pályázás esetén a csoport köteles kijelölni és felhatalmazni egy képviselőt, akivel a pályázat során kizárólagos kapcsolatot tart a pályázat kiírója.

A pályázóknak rendelkeznie kell ArtHungry.com regisztrációval.

A pályázatra főleg fiatal festőművészek, művészeti iskolákban tanuló diákok már meglévő alkotásait várjuk, de nem feltétel a szakmai végzettség.

A pályázatra a nevezés díjmentes.

A festőművészeti pályázat pályaműveinek benyújtási határideje 2019. február 7., éjfél

Pályázati naptár

1. Nevezési időszak (alkotások feltöltése, nevezése): 2019. január 28. – február 7.
2. Zsűrizési időszak: 2019. február 7 –10.
3. Győztes kihirdetése: 2019. február 10.
4. Kiállításmegnyitó (Deák Palota): 2019. február 14.
5. Kiállítási időszak: 2019. február 14. – március 10.
6. Közönségszavazás időszak: 2019. január 28. – február 10.

Pályázat tartalmi elvárásai

Az idei első felhívásunk hazai fiatal festőművészekhez szól, akiknek új vagy már meglévő munkái kapcsolódnak a „Tales / Art / Fashion“ tematikához. Olyan alkotókat keresünk, akik friss látásmódjukkal, kreatív szemléletükkel új irányokat mutathatnak a hazai művészeti érában és akiknek munkái megérdemlik, hogy szélesebb közönség is megismerje őket.

Technikai elvárások

A festőművészeti pályázatra a szervezők valamilyen festészeti technikával készült alkotások digitális reprodukcióit várják, mely művek eredetije falra helyezhető, kiállítható formátumban is létezik.

A pályázatra egy pályázó (vagy pályázó csoport) bármennyi alkotással benevezhet (a Deák Palota kiállítási helyszínén kb. 10 db műalkotás kihelyezésére van lehetőség). Az egyes művekről, vagy egybefüggő sorozatokról készült képeket, külön-külön projektenként kell feltölteni a pályázó saját portfóliójába, a feltöltésnél ajánlott formátumban. A feltöltött kép file-ok mellett, a pályázónak írásban fel kell tüntetnie a művek méretét, az alkotás keletkezésének idejét és hogy milyen technikával készültek.

Pályázatok benyújtásának módja

A pályamunka benyújtása elektronikusan, az ArtHungry.com oldalon történik, az anyagok feltöltésére és benevezésére 2019. január 28, 12:00-től, február 7., 24:00-ig lesz lehetőség.

A pályázó a website-ra történő „Belépést” – vagy ha ez még nem történt meg – a „Regisztrációt” követően a „Feltöltés / Új projekt“ menüpont alatt töltheti fel a pályázati anyagát.

A pályázó a szerkesztői sáv alsó részén, a „Tales / Art / Fashion pályázat nevezés“ box beikszelésével jelezheti, hogy szeretne részt venni az aktuális pályázaton. A „Publikálás“ gombra kattintva a pályamű felkerül a „Friss“ alkotások közé és az aktuális pályázat aloldalára is a „Nevezések“ listába. A feltöltött/benevezett pályamű a zsűrizési időszak után bekerül a regisztrált tag projektlistájába és az egyéb feltöltött projektjeihez hasonlóan bármikor átszerkeszthető.

A pályázók a nevezéssel elfogadják a pályázati felhívás, valamint a Felhasználási Feltételeket és az Adatvédelmi Tájékoztató rendelkezéseit.

A mások szerzői jogát, kulturális, vallási, politikai érzékenységet vagy közszemérmet sértő anyagokat, a bejelentések alapján jogunk van kizárni a pályázatból.

Közönségszavazás és díjazás

Az összes tematikus pályázat és kiállítássorozat teljes ideje alatt, a közönség is szavazhat kedvenc alkotóira az ArtHungry.com felületén. A látogatók, az aloldalon látható „voks“ ikonnal szavazhatnak a pályaművekre, mely ebben az esetben az általános „kedvelés“ ikont váltja ki. A szavazási lehetőség a pályázat tisztasága érdekében minden esetben regisztrációhoz kötött.

A pályázati időszakok végén, a legtöbb voksot kapó alkotó, a tavaszi Fashion Street magazin lapbemutató eseményén átveheti a Fashion Street Budapest és az ArtHungry.com különdíját, valamint további kiállítási lehetőséget kap a Bartók Béla Boulevard felajánlásából.

Zsűrizés és díjazás

A nyertes alkotásokat minden esetben öt plusz egy fős meghívott szakmai zsűri választja ki. A festőművészeti pályázat zsűrizési időszak 2019. február 7-től, február 10-ig tart, a zsűri ezután nevezi meg a győztes pályamunkát / pályamunkákat, melyek megjelennek a pályázat aloldalán található „Díjazottak“ menüpont alatt.

A zsűri fenntartja a jogot arra, hogy különdíjat is odaítéljen, viszont ha a zsűri nem talál megfelelő minőségű pályaművet, a szervezőknek joga van a pályázatot érvénytelennek nyilvánítani.

A nyertes pályázónak/pályázóknak a szervezők egy hónapos kiállítást szerveznek a Budapest központjában, a Fashion Street-en található Deák Palota átriumában, valamint a XI. kerületi Bartók Béla Boulevard önálló kiállító terében. A kiállítási lehetőségek mellett az alkotók kiemelt online promóciót kapnak az Arthungry.com-on és annak közösségi felületein, a Fashion Street online magazinjában és közösségi felületein, valamint a magazin 2019-es tavasz-nyári nyomtatott lapszámában is bemutatkozhatnak. A kiállító művészek az adott hónap alatt előadást, tárlatvezetést és egyéb, a kiállításhoz kapcsolódó művészeti eseményeket is szervezhetnek a Deák Palotában és a Bartók Béla Boulevard galériájában (partnerségben a galériákkal) melyhez a szervezők minden segítséget megadnak majd.

További információkért küldjetek üzenetet a hello@arthungry.com e-mail címre.

Tales/Art/Fashions művészeti pályázat