palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Táncház – Népzene 2012 lemezpályázat

A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye évente ír ki lemezpályázatot hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatás keretében CD-n megjelenhessenek.

Pályázni hagyományhű népzenei felvétellel lehet. (A pávakörök, a citerazenekari mozgalom együttesei, a hagyományőrző előadók, továbbá a népies műzenét játszó zenekarok és a hivatásos zeneszerzők felvételeit nem áll módunkban fogadni.)

A beküldött pályázati anyag időtartama együtteseknél legfeljebb összesen 15 perc, szólistáknál legfeljebb összesen 10 perc (maximum 3-3 műsorszám) lehet. Egy-egy műsorszám időtartama lehetőleg ne haladja meg az öt percet. A pályázatban csak olyan összeállítások szerepelhetnek, amelyeket az előadók korábban CD-n még nem jelentettek meg, illetve párhuzamosan futó pályázatra (pl. Új Élő Népzene) a tárgyévben nem adtak be.

A beérkező pályázatokat a szakmai zsűri két fordulóban bírálja el. Döntésük alapján általában tizennyolc-húsz produkció kap bemutatkozási lehetőséget. A lemezsorozat szerkesztője – szerkesztési okok miatt, korlátozott számban – olyan előadókat is felkérhet a kiadványon közreműködésre, akik a pályázaton nem szerepeltek. A válogatásnál előnyben részesítjük a magyar népzenével induló jelentkezőket. A pávakörök, a citerazenekari mozgalom együttesei, a hagyományőrző előadók, továbbá a népies műzenét játszó zenekarok és a hivatásos zeneszerzők tevékenysége pályázatunk körén kívül esik, így felvételeiket nem áll módunkban fogadni.

Kérjük, hogy a zenei anyag mellett egy kísérőlevélben tüntessék fel a műsorszámok címét, földrajzi eredetét (tájegység, falu), időtartamát, az előadók nevét. Feltétlenül adják meg továbbá postai / e-mail / telefonos elérhetőségüket! Minden pályázót értesítünk szereplése eredményéről, sőt az illetékes zsűritagok személyre szólóan is megfogalmazzák észrevételeiket, amennyiben erre igény merül fel. (Ezt segítendő a pályázati anyagokat megőrizzük.) A nyertesek útiköltség-térítésben részesülnek, és tiszteletpéldányt kapnak a hanghordozókból.

A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni:

Mohácsy Albert
Hagyományok Háza
Népművészeti Módszertani Műhely
1251 Budapest, Pf. 23

Beérkezési határidő: 2011. november 7.

Információ:
Mohácsy Albert
Hagyományok Háza
Folklór Osztály
1011 Budapest, Corvin tér 8.
Tel./fax: +361 225 – 6086
mohacsy.albert@hagyomanyokhaza.hu

Web: http://www.hagyomanyokhaza.hu