palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

TANDEM Fejlesztési Alap – Pályázat hátrányos helyzetű gyermekek és családok társadalmi reintegrációjának elősegítésére

tandemAz Ökumenikus Segélyszervezet  „TANDEM Fejlesztési Alap”  néven 2012-ben pályázati programot indított, melynek keretében 2012-2014 között több pályázati körben, vissza nem  térítendő  támogatásként összesen  több  mint  200 millió forinttal  támogatja  a  magyarországi szociális szektort. Jelen (harmadik) kiírásban körülbelül 25-30 pályázat támogatására lesz mód.

A PÁLYÁZATI PROGRAM CÉLJA

A pályázati program átfogó célja a hátrányos helyzetű gyermekek és családok társadalmi reintegrációjának elősegítése és a magyar szociális ellátórendszer meglévő hiányosságainak pótlása. A támogatás konkrét célkitűzése gyermekek és szüleik azon képességeinek a fejlesztése, melyrévén az információs társadalomban jelentkező modernizációs veszélyekkel szemben minél inkább felkészültebbek,  védettebbek lehetnek.

PÁLYÁZÓK KÖRE: Olyan, legalább 2 éve működő civil, és egyházi szervezetek jelentkezését várjuk, akik munkájukból, szolgáltatásaikból, gyülekezeti tevékenységükből  adódóan folyamatosan kapcsolatban vannak családokkal, és a megvalósítandó program beilleszthető a profiljukba.

A PÁLYÁZATI PROGRAM KEDVEZMÉNYEZETTI KÖRE: A megvalósítandó program kedvezményezettei 10-18 éves gyermekek/fiatalok és szüleik.

A PÁLYÁZAT TARTALMA
10-18  éves  gyermekek,  fiatalok  és  családjaik  számára  szervezett  újszerű  célzott  prevenciós programok  megvalósítása,  mely családok  olyan  képességeit  fejleszti,  melyekkel  az  információs társadalom okozta modernizációs veszélyek felismerésére és kivédésére válnak alkalmassá.

Modernizációs veszélyek:

  • internetfüggőség
  • média negatív hatásai
  • médiaerőszak
  • nem  biztonságos  internethasználat  (adathalászat,  illegális  tartalmak,  cyberbullying  –  online zaklatás, sexting, gyermekpornográfia)
  • emberkereskedelem, prostitúció

A  pályázati  program  keretében  megvalósítandó  célzott  prevenciós  program,  a  fenti  modernizációs veszélyek  közül  tetszőlegesen választott  részterület(ek)re  irányulhat.  Az  egyes  részterületen  belül egyedi  módszerek  alapján  komplex  programot  kell megvalósítani,  a  program  minden  elemére kiterjedő tematika alapján.

A  program  során  az  egyedi  módszerekkel  megvalósított  fejlesztési  program  végére  egy,  a  témával kapcsolatos  üzenetet  hordozó produktumnak  kell  elkészülnie.  A  produktum  lehet  plakát,  videó, művészeti  alkotás,  alkalmasnak  kell  lennie  szakma rendezvényeken,  internetes  felületen  történő közzétételre.

A PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK IDEJE

A projekt megvalósítására a pályázónak maximum 6 hónap áll a rendelkezésére, de minden projektnek be kell fejeződnie legkésőbb 2014. december 15.-ig.

A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE: A  jelen  pályázat  keretében  igényelhető  támogatás  mértéke:  minimum  2  millió  forint,  maximum  4 millió forint.

Beküldési határidő: 2014. 03. 31.

Letölthető dokumentumok

Pályázati felhívás – harmadik kiírás
Pályázati útmutató – harmadik kiírás
Indikátormutató – harmadik kiírás
Pályázati adatlap – harmadik kiírás
Költségvetési táblázat – harmadik kiírás
Támogatási szerződés – harmadik kiírás
Kommunikációs és arculati irányelvek – harmadik kiírás
Segédlet beszámoló elkészítéséhez – harmadik kiírás

 További felvilágosítás, elérhetőségek

A  lenti  elérhetőségeken  munkaidőben  (9-17  óráig)  a  Támogató  információt  nyújt  a  pályázati lehetőséggel kapcsolatban.

Nagy Anikó
pályázati koordinátor
Telefon: +36 30 860 9051
E-mail: palyazat@segelyszervezet.hu
Levelezési cím: 1116 Budapest, Tomaj u. 4.

Információs nap

2014.  február 25-én 10 órától  a Támogató információs napot  tart  az érdeklődőknek. Itt bemutatásra kerül a pályázati program, illetve lehetőség lesz kérdések feltételére.
Helyszín: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, 1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3.

Link: Tandem Fejlesztési Alap