Történelmi séták a pesti zsidónegyedben program kortárs vezetői képzésén való részvételre – felhívás diákok számára

Pályázati felhívás középiskolás és egyetemista diákok számára a Történelmi séták a pesti zsidónegyedben program kortárs vezetői képzésén való részvételre. A Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért folytatja diákvezető-képzési programját.

“A fiatalok által felkutatott, felfedezett, feltérképezett és megtanult zsidónegyed, melyen keresztül-kasul sétákat is vezetnek, nemcsak a tradícióját őrző, de modernizálódó zsidóság, hanem a modernizálódó Budapest, sőt a modernizálódó, szabad Magyarország méltó jelképe lehet.” (Szántó T. Gábor)

Középiskolás diákok csoportjait szeretnénk megismertetni a budapesti zsidóság történetével és szokásaival – azzal, hogyan éltek, mivel foglalkoztak a zsidó közösségek, családok a holokauszt előtt és azzal is, mi történt velük a II. világháború idején. Mindezt úgy, hogy történelmi sétákra hívjuk a diákokat a régi pesti zsidónegyedbe. A séták vezetői maguk is diákok, akik tanfolyam keretében ismerkednek a zsidóság történetével, a hagyományokkal, vallási szokásokkal, építészettel, városszerkezettel, az egykori társadalmi közeggel, a holokauszthoz vezető történelmi eseményekkel, a túlélőkkel való interjúzás módszertanával.

Ha érdekel a történelem, a vallástörténet, a szociológia vagy akár az építészettörténet, ha van kedved többet megtudni a magyarországi zsidóság történetéről, társadalmi helyzetéről, egykori mindennapi életéről és a holokauszt tragikus eseményeiről és következményeiről, ha szívesen ismertetnéd meg mindezt más diákokkal is, akkor itt a helyed!

Várjuk jelentkezésedet diák-vezető tanfolyamunkra!

A felkészítés tematikája:

  • történelmi és társadalomtörténeti áttekintés
  • zsidóság: szokások, vallás
  • művészettörténet, építészet, városszerkezet
  • terepbejárás
  • holokauszt (történelmi háttér áttekintése, kiállítás megtekintése tárlatvezetéssel)
  • interjúzás (választható)
  • diákok próba-vezetése – terepen (vizsga)

A kurzus próba-vezetéses vizsgával végződik, majd elsajátított ismereteidet a gyakorlatban is kipróbálhatod, egyedül, vagy társaddal párban, önállóan vezethetsz, vezethettek a negyedben diákcsoportokat.

A felkészítés hétvégén, délutánonként lesz, alkalmanként 2 x 90 perc.

További információ és jelentkezés:   agnesfarkaskinga@gmail.com, 06-30-99-85-589 / 06-1-329-31-90

 

További pályázatok