palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Uniós forrásból épül Budapest belvárosának új főutcája

5ker_rehabilitacioElindult el Belváros új Főutcájának megvalósítása. A több mint 5,5 milliárd forintos beruházást az Önkormányzat a tavaly elnyert európai uniós források felhasználásával indította el. A kiviteli közbeszerzési eljáráson nyertes Főutca Konzorcium tagjai a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. és a Bau Holding 2000 Zrt.

A nagyszabású közterületi fejlesztés során létrejön Belváros új Főutcája, a kerület tengelye, ami összefűzi a közbeeső utcákat és tereket, miközben megőrzi azok sokszínűségét. A Kecskeméti utca – Egyetem tér – Károlyi Mihály utca – Petőfi Sándor utca – Bécsi utca – Erzsébet tér – Október 6. utca összekapcsolásával létrejövő Főutca elsősorban a gyalogos közlekedést szolgálja. Ezért a fent említett utcákon korlátozásra kerül az átmenő forgalom. Az élhető Belváros megteremtését szolgálja az is, hogy az említett szakaszt és a környező kis utcákat új díszburkolattal és növényekkel látjuk el.

Belváros Önkormányzata bízik abban, hogy az eddigi fejlesztésekhez hasonlóan az új Főutcát is magukénak érzik majd az itt élők és ide látogatók.
(belvaros-lipotvaros.hu)