Uniós támogatás Budapest belvárosának megújítására

Letették az alapkövét és aláírták a támogatási szerződését a budapesti belváros új főutcájának április 23-án. A Budapest Szíve program részeként, több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós támogatással teljesen megújul a főváros V. kerületének egy impozáns része, amely így nem csak a turisták számára teszi vonzóbbá a belvárost, de az autósforgalom csökkenésével élhetőbb környezetet teremt a kerület lakóinak is.

Csaknem 5,5 milliárdos városrehabilitációs programot indít az V. kerület – Belváros–Lipótváros – önkormányzata európai uniós támogatással: a Kecskeméti utcától a Szervita téren és az Erzsébet téren át az Október 6. utcáig tartó szakaszt az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projektjeként teljesen felújítják, s új főutcát alakítanak ki a patinás városrészben.

Az összesen 1,9 milliárd forintos, nagyobbrészt európai uniós támogatással megvalósuló városrehabilitációs program részeként összekapcsolják és díszburkolattal látják el a Kecskeméti utca – Egyetem tér – Károlyi Mihály utca – Petőfi Sándor utca – Bécsi utca – Erzsébet tér – Október 6. utca közötti szakaszt. Az így kialakítandó, új főutca mellett díszburkolatot, új közvilágítást és növényzetet kapnak a környező kis utcák is.

A kerület életében az egyik legnagyobb szabású európai uniós fejlesztés eredményeként az itt lakók és az idelátogató turisták egy év múlva ilyenkor birtokba vehetik az immár élhetőbb budapesti Belváros-Lipótváros új főutcáját.
(NFÜ)

További pályázatok