palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Vedres György díj

A Magyar Építőművészek Szövetségének Elnöksége olyan, 40 év alatti magyar építészmérnökök jelentkezését várja, akik iskola vagy kórház tervezésével kiemelkedő építészeti alkotásokat hoztak létre, és a megépült épület legkésőbb 2011. december 31.-ig használatbavételi engedélyt kapott.

Az 1987. január 22-én elhunyt, néhai Vedres György Ybl-díjas építész emlékére özvegye Vedres György díjat alapított.

A díjat 2013. évtől minden évben egy építészmérnök kaphatja meg. A díjat a Magyar Építőművészek Szövetsége Elnöksége ítéli oda a „Vedres György díj Bizottság” javaslata alapján.

A díjat minden évben a MÉSZ évi közgyűlésén adják át a díjazottnak.

A díjazott a Vedres György díj díszoklevele mellé bruttó 100.000.-Ft, azaz Százezer forint elismerésben részesül.

A pályázóknak az alábbiakat kell a részvételhez benyújtaniuk:

  • a létesítmény A/3 méretre szerkesztett bemutató anyagát, mely tartalmazza az épület eltérő alaprajzait, metszeteit és homlokzatait,építészeti műleírását legfeljebb öt oldal terjedelemben,
  • legalább 10 db fotót a megvalósult épületről 30 x 42 cm, avagy A3-as méretben, 300 dpi felbontásban
  • az épület építtetőjének / használójának írásos véleményét / ajánlását
  • a szerző nyilatkozatát arról, hogy a mű saját szellemi alkotása, vagy ha azt társakkal készítette, úgy milyen arányú a műben jegyzett szerzősége

A pályázatokat egy példány nyomtatott és egy példány digitális formátumban kérjük benyújtani a Magyar Építőművészek Szövetsége Titkárságán (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.) 2013. április 12-én 12:00 óráig postai úton, vagy személyesen.

A „Vedres György díj Bizottság” tagjai:

  • Tima Zoltán Ybl-díjas építész – a Magyar Építőművészek Szövetsége  elnökségi tagja
  • Vadász Bence Ybl-díjas építész – a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökségi tagja
  • Marosi Miklós Ybl-díjas építész
  • Földes László Ybl-díjas építész

A Bizottság tagjai maguk közül elnököt választanak. Vitás kérdésekben az elnök szavazata dönt.

A díjazottat és művét a MÉSZ megjelenteti saját honlapján, a régi-új Magyar Építőművészet című folyóiratában, illetve sajtóhírként továbbítja a honi szaksajtó számára.

Forrás: http://epiteszforum.hu