palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Vendégtér pályázat művészeknek

labor pályázatA LABOR pályázatot ír ki művészeknek és kurátoroknak 2010. július és augusztus időtartamra két illetve négy hetes műterem / alkotótér használatra.


Helyszín: Labor (1053 Budapest, Képíró  u. 6.)
Időpont: 2010. július, augusztus folyamán
Web:http://labor.c3.hu/

A nyertes pályázók, a LABOR alkotóterét vizuális kultúrához köthető projektek megvalósítására használhatják. A pályázat célja, hogy lehetőséget adjon művészeknek és kurátoroknak önálló (vagy akár kollektív) munkára, bemutatkozásra, illetve a hazai kortárs művészeti élet szereplőivel való megismerkedésre. A residency ideje alatt a résztvevők használhatják a LABOR térbeli és technikai adottságait (internet hozzáférés, laptop); a könyvtárat és a kiállítótereket.
A pályázat az alkotótér használatára terjed ki, igény esetén szálláskeresésben és a szakmai kapcsolatok felkutatásában és építésében segítséget nyújtunk.

Pályázni az alábbi anyagok benyújtásával lehet:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • maximum 2 oldal terjedelmű motivációs levél és munkaterv, melyben a pályázó azt is feltünteti, hogy kettő vagy négy hetet szeretne igénybe venni

A pályázatokat a labor@c3.hu címre várjuk.

Meghosszabbított beadási határidő: 2010. június 13.

Forrás: Labor