Youthmedia-A-ból B-be-díj

youthmedia pályázatA Youthmedia elnevezésű ifjúsági média projekt ötlete 2007 augusztusában, Berlinben született meg, több hasonló korábbi kezdeményezés, így a Jugendfotos folytatásaként. A program elsődleges célja a sajtó iránt érdeklődő vagy újságírást tanuló tehetséges fiatalok felkutatása és bemutatása a világnak. Ennek érdekében több nemzetközi pályázatot is hirdettünk, mint a Freedom of Young Media vagy a Europe is MORE than you think.


A szervezet önálló kezdeményezés, de szoros szakmai kapcsolatot ápol az European Youth Press-el, európai legnagyobb ifjúsági újságíró szervezetével. A projekt hosszas előkészületek után, amelynek során a fényképezésről az újságírásra helyeződött a fő hangsúly 2009-ben indult útjára Magyarországon, a http://www.youthmedia.hu/ címen. Ennek köszönhetően a Europe is MORE than you think pályázatra több magyar pályamunka is beérkezett. Erről a pályázatról a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) is beszámolt.
A Youthmedia jelenleg az egyik legnagyobb ifjúsági médiaprojekt a világon, amely két nemzetközi: egy ázsiai és egy európai oldallal büszkélkedhet. Az európai partnerek közül külön webes felülettel rendelkezik Ausztria, Franciaország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia és Svédország.
A programokat és a weboldalt főként fiatal önkéntesek szervezik és működtetik, de számos tréning, workshop és konferencia az Európa Tanács anyagi támogatásával valósult meg.
Az oldalra feltöltött tartalmak a Creative Commons licensz szerint érhetők el, ami a kreatív közjavak szélesebb körű társadalmi megismertetését és jogszerű felhasználását szolgálja, amelyek egy online adatbázisként az újságírók munkáját is segítik. A rendszer továbbá lehetőséget ad egymástól távol élő fiatal újságírók kapcsolatteremtésére és tudásuk, tapasztalatuk cseréjére. A magyarországi tagszervezet szívesen várja olyan sajtóorgánumok jelentkezését, akik segítenének az oldal népszerűsítésében, illetve a magyarországi pályázatok lebonyolításában.
Web: http://www.youthmedia.hu/
További információ (angolul): http://orga.youthmedia.eu/wiki/Youthmedia

Magyarországi koordinátor:
Balassy Mihály
misi@youthmedia.eu
Facebook: http://www.facebook.com/pages/Youthmedia-Magyarorszag/366841286146
Blog (angolul): http://blog.youthmedia.eu/
Twitter (angolul): http://twitter.com/youthm edia_eu

A-ból B-be Díj

Téma: Az európai mobilitás, amely megjelenhet a legváltozatosabb formában: új barátságok, szerelmek kialakulásában, lehet egy ösztöndíj, munka, a lényeg, hogy az európaiság valamilyen formában megjelenjen benne.

A projekt a Transeuropa Festival részeként a European Alternative, Youth Press Italia, Youthmedia és a European Youth Press együttműködésével valósul meg.
Kiemelten várjuk iskolai vagy ifjúsági újságok, blogok rádió vagy TV műsorok szerkesztőit.
Földrajzi terület: Európai országok lakója (Európa Tanács tagjai), Belorusszia
Pályázás: Pályázni írott, hang vagy videó, illetve fotó anyaggal lehet.
A pályázat hivatalos nyelve az angol, de magyar nyelvű pályaművek beadására is lehetőség van a www.youthmedia.hu oldalon keresztül. A magyar nyelvű pályaműveket egy szakmai zsűri bírálja el, majd a legjobbakat angolra fordítva továbbítja azokat a nemzetközi zsűrinek.
Korhatár: 18-30 év
Nevezési határidő: 2010. április 10.
Az elbírálás során a témával kapcsolatos eredeti látásmódot, újságírói kreativitást, díjazzuk.

Díjak: Egy út a Bolognai Transeuropa fesztiválra, ahol a legjobb hang vagy videó és fotó kategória győztese egy-egy Adobe® Szoftver Csomagot (Creative Suite® és Photoshop) kap.
A legjobb írott anyag győztese a Bolognai út mellett 250 eurót kap.

További információ (angolul): http://blog.youthmedia.eu/?p=277

További pályázatok