palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Zöld Iroda Verseny 2010

zoldirodaA versenybe bekapcsolódó irodáknak két hónap áll majd rendelkezésükre, hogy a lehető legtöbbet kihozva irodai működésükből Zöld Irodává váljanak. A verseny indulásakor a jelentkezőknek egy tesztet kell kitölteniük, amely alapján felmérjük az induló iroda jelenlegi állapotát, a legnagyobb segítségre szoruló területeket és a segítségnyújtással kapcsolatos igényeket.

Ki pályázhat?
A versenyre nevezhet bármely olyan vállalat, hivatal, intézmény, ahol irodai munka folyik. A díjra pályázhatnak a már környezet- és emberbarát módon üzemeltetett irodák és azok is, akik a közeljövőben térnek át a zöld irodaműködtetésre.

Jelentkezési határidő: 2010. február 1.

A versenyről
A versenybe bekapcsolódó irodáknak két hónap áll majd rendelkezésükre, hogy a lehető legtöbbet kihozva irodai működésükből Zöld Irodává váljanak. A verseny indulásakor a jelentkezőknek egy tesztet kell kitölteniük, amely alapján felmérjük az induló iroda jelenlegi állapotát, a legnagyobb segítségre szoruló területeket és a segítségnyújtással kapcsolatos igényeket.

Versenyzőink számára folyamatosan segítséget nyújtunk a zöldüléshez:

  • A versenyzők megkapják a Zöld iroda kézikönyvet;
  • A versenyzőknek félnapos műhelymunka keretében segítünk eligazodni a Zöld Iroda alapismeretekben, lehetőséget biztosítunk számukra kérdéseik feltételére, továbbá tippeket és ötleteket is gyűjthetnek;
  • A versenyzők számára telefonon és e-mailben is segítséget nyújtunk a verseny ideje alatt felmerülő kérdésekben;
  • Elektronikus hírlevél is támogatja majd a munkát, aminek a segítségével az irodák lépésről lépésre felülvizsgálhatják és javíthatják környezeti teljesítményüket.

A verseny az állapotfelmérő kérdőívek ismételt kitöltésével és egy helyszíni bejárással (audit) zárul, amikor a KÖVET szakértői vizsgálják meg, hogy az adott versenyző mennyit fejlődött a verseny ideje alatt, mennyire aktívan vett részt a versenyben, illetve milyen mértékben tudott megfelelni a Zöld Iroda kritériumoknak.

A versenyzők teljesítményét pontokká számoljuk át. A díjakat egy független zsűri ítéli oda, nyilvános szempontrendszer alapján. A legtöbbet fejlődött  – a versenyben a legnagyobb pontszámváltozást elérő – iroda a 2010 Legtöbbet Zöldült Irodája, míg a legtöbb pontot elérő – a versenyben legjobban teljesítő – iroda a 2010 Zöld Irodája díjat kapja meg.
A végeredmény a 2010-es Zöld Iroda Kiállításon ünnepélyes keretek között kerül kihirdetésre.

A verseny célja
: Minél nagyobb mértékben megfelelni a Zöld Iroda szempontrendszernek, amely a Zöld iroda kézikönyv mellékletében megtalálható.

Díjak
2010 Zöld Irodája és Legtöbbet Zöldült Irodája címet négy kategóriában osztjuk ki:

  • Nagyvállalati iroda (több, mint 25 irodai alkalmazott esetén)
  • Kisvállalati iroda (kevesebb, mint 25 irodai alkalmazott esetén)
  • Nagy non-profit iroda (több, mint 50 irodai alkalmazott esetén)
  • Kis non-profit iroda (kevesebb, mint 50 irodai alkalmazott esetén)

A verseny menete
Nevezési határidő:    2010. február 1. (hétfő)

Felkészülési időszak:    2010. február 8.(hétfő) – április 23. (péntek)

  • Állapotfelmérő kérdőív visszaküldése    2010. február 15. (hétfő)
  • Félnapos műhelymunka    2010. február 18. (csütörtök)
  • Állapotfelmérő kérdőív ismételt visszaküldése    2010. április 23. (péntek)

Helyszíni auditok:    2010. április 26 – május 14.
Zöld Iroda kiállítás – Díjátadó:    2010. május 18. (kedd)

Jelentkezés, további információ
Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és visszajuttatásával lehet. A részvételi díjról a jelentkezést követően átutalásos számlát küldünk. Részvételi lemondást a nevezési határidő napjáig (2010. február 1.), írásban (faxon) fogadunk el.

További információért forduljon Lontayné Gulyás Mónika projektvezetőhöz az 1/473-22-90-es telefonon vagy a gulyas [kukac] kovet.hu címen.

Bővebb információ: http://www.zoldiroda.hu

Forrás: http://www.zoldiroda.hu