palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

2010. évi Európai Bűnmegelőzési Díj

belügyminisztérium pályázatKeressük a legjobb magyar gyakorlatot! Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (EUCPN) 2010-ben a „Megelőzéssel, közösségi rendészettel és helyreállítással a biztonságos otthonokért a biztonságos közösségekben” témában legjobbnak ítélt bűnmegelőzési gyakorlatot jutalmazza az Európai Bűnmegelőzési Díjjal (ECPA). A győztes 20.000 euró összegű pénzjutalomban részesül. A versenyen induló magyarországi projektet az EUCPN nemzeti képviseletét ellátó Európai Együttműködési Főosztály jelöli. A magyar nemzeti jelölt kiválasztása céljából felhívást hirdetünk, amelyre 2010. október 6-áig várjuk a szervezetek (pl. önkormányzatok, állami szervek, szakmai és civil szervezetek, közösségi csoportok, gazdasági társaságok) jelentkezését.

Felhívás a 2010. évi Európai Bűnmegelőzési Díjra (ECPA) való jelentkezésre

Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (www.eucpn.org) az Európai Bűnmegelőzési Díjjal minden évben a soros elnökség által meghatározott témában a legjobbnak ítélt európai bűnmegelőzési projektet jutalmazza. A díjátadásra ünnepélyes keretek között, a legjobb gyakorlatok nemzetközi konferenciáján, a projektek delegáltjainak és az EUCPN tagjainak részvételével kerül sor 2010. december 2-án. A győztes program 20.000 eurós pénzjutalmat nyer.

2010-ben a „Megelőzéssel, közösségi rendészettel és helyreállítással a biztonságos otthonokért a biztonságos közösségekben” témába illeszkedő jó gyakorlatok közül kerülhet ki a díjazott.

Az eredeti angol nyelvű pályázati felhívás (www.eucpn.org) alapján idén olyan projektek jelölhetők a díjra, amelyek például

  • a bűncselekményekkel szembeni védelem és a védettség érzésének kialakítását (pl. betöréses lopás, számítógépes bűnözés, családon belüli erőszak, lopás elleni védelem, bevándorló csoportok védelme), valamint
  • az otthonok biztonságának megteremtése céljából a lakókörnyezet védelmét (pl. a garázda jellegű bűncselekmények megelőzése, települési mediáció, térfigyelő kamerák, környezettervezés, közösségi munka, közösségi őrök) célozzák.

A fenti felsorolás nem kimerítő jellegű, azokon kívül a „Megelőzéssel, közösségi rendészettel és helyreállítással a biztonságos otthonokért a biztonságos közösségekben” témába illő bármely program jelölhető.

Minden tagállam egy projektet jelölhet a díjra. A projekt jelöléséről a tagállam EUCPN nemzeti képviselője dönt. A magyar nemzeti jelölt kiválasztása céljából a BM Európai Együttműködési Főosztálya a követelményeknek megfelelő projektek jelentkezését várja 2010. október 6-ig.

A jelöléshez szükséges adatlap letölthető a letölthető dokumentumok listájából. Jelentkezni egy angol és egy magyar nyelven kitöltött adatlap elektronikus elküldésével lehet. Az adatlap egyes pontjai alatt található szövegdobozok mérete kiterjeszthető. Videók, fényképek és elektronikus kiadványok mellékelhetőek az adatlaphoz azzal, hogy az adatlapnak önmagában is tartalmaznia kell minden releváns információt a programról. Az utolsó pontban egy oldal terjedelemben kell ismertetni a programot. (Mintaként ajánljuk a dobogós helyezést elért 2006., 2007. és 2008. évi, valamint a 2009. évi magyar jelöltek jelentkezési lapjait, amelyek a kapcsolódó linkeken keresztül érhetőek el.)

Az angol és magyar nyelven kitöltött jelentkezési lapokat a melinda.gyokos@bm.gov.hu címre kell elküldeni legkésőbb 2010. október 6-án 24:00 óráig.

Jelentkezhetnek például: helyi önkormányzatok, rendőrség, oktatási intézmények, közösségi csoportok, sportegyesületek, ifjúsági szervezetek, gazdasági társaságok, pártfogó felügyelői szolgálatok, SZEM egyesületek, egyházi szervezetek, közlekedési vállalatok, egyéb önkéntesen létrejött szervezetek. (A felsorolás példálózó jellegű, azt az ECPA angol nyelvű ismertetője tartalmazza a következő linken: www.eucpn.org.)

Bírálati szempontok az EUCPN által meghatározottak alapján:

  • a projekt a hagyományos bűnözés megelőzésére és/vagy csökkentésére irányul az éves felhívásban megjelölt témán belül,
  • a projekt eredményeiről hatásvizsgálat készült, és a projekt megvalósította legtöbb vagy valamennyi célkitűzését,
  • a projekt a lehetőségekhez mérten innovatív, új módszereket és megközelítéseket alkalmaz,
  • a projekt partnerek együttműködésén alapul,
  • a projekt alkalmas arra, hogy más tagállamokban működő szervezetek/csoportok reprodukálják.

A nemzeti képviselő fenntartja a jogot arra, hogy ne állítson magyar nemzeti jelöltet abban az esetben, ha a jelentkező projektek közül a bírálat alapján szakmailag egyik projekt jelölése sem támogatható.

Kérjük, hogy esetleges kérdéseivel e-mailben forduljon hozzánk a borbala.ivany@irm.gov.hu e-mail címen.

Letölthető dokumentumok

angol nyelvű pályázati felhívás

pályázati adatlap
a 2009. évi magyar jelölt
a 2008. évi magyar jelölt
a 2007. évi magyar jelölt
a 2006. évi magyar jelölt
EUCPN Legjobb Gyakorlatok Konferencia, 2009. december 9-10. Stockholm, Svédország
EUCPN Legjobb Gyakorlatok Konferencia, 2008. november 17-18. Párizs, Franciaország
EUCPN Legjobb Gyakorlatok Konferencia, 2007. december 10-11, Lisszabon, Portugália
EUCPN Legjobb Gyakorlatok Konferencia, 2006. november 29. Hämeenlinna, Finnország

Forrás: http://www.bm.gov.hu